Élet-Stílus

Cseh László aranyérmes

Cseh László aranyérmet nyert szerdán 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.

A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese kiélezett küzdelmet vívott az osztrák Markus Rogannal, akit végig maga mögött tartott ugyan, de az elsőség csak hatalmas hajrában dőlt el.

A pillangót követően Cseh második, Rogan harmadik volt, aztán a hát után már az első két helyen fordultak, amiként a mellúszást befejezve is, igaz, akkor már nagyon kicsi volt a magyar úszó előnye.

A gyors első pár tempójánál valamivel magabiztosabbnak tűnt Cseh vezetése, aztán a hossz közepén Rogan nagyon belehúzott, de végül nem tudott előzni. A címvédőként rajtoló Cseh 1:57.73 perces Európa-bajnoki rekorddal győzött, Rogan 1:58.03-mal végzett. A harmadik hely a brit Joe Roebucknak (1:59.46) jutott.

Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid 2:00.72-vel – némileg elmaradva a keddi elődöntőben úszott idejétől – hatodik lett.

“Szorosabb volt a vártnál, alaposan el is fáradtam, de végül is jól sikerült, hiszen nyertem, kihoztam magamból azt, amennyi az első helyhez kellett. Négy éve, itt, Budapesten, sokkal simábban győztem, a lényeg azonban az, hogy megint megvan az Európa-bajnoki arany. Így jobb érzéssel állok oda a 400 vegyeshez” – értékelt Cseh.

A nők 100 méteres gyorsúszó számában Verrasztó Evelyn – bő félórával a 200 m vegyes elődöntője után – ötödikként csapott a célba (54.33), míg a délutáni-esti program nyitányaként az 1500 m-es férfi gyorsúszás döntőjében Gyurta Gergely túlságosan is bátornak bizonyult kezdés után a hetedik helyet szerezte meg élete első felnőtt Eb-jén (15:19.27).

Az elődöntős magyarok közül alaposan kitett magáért a kontinensrekorder, 2009-es világbajnok Gyurta Dániel 200 m mellen, aki parádés versenyzéssel végig vezetve hatalmas előnnyel ért célba, s a legjobb idővel – 2:10.11 perccel – kvalifikálta magát a csütörtöki döntőbe. Ahová bejutott a finálé másik magyarja, Molnár Ákos is (2:12.08, 7. hely).

A 200 m vegyesen Európa-csúcstartó Hosszú Katinka futamgyőztesként (2:11.84) vette az akadályt, s lett összesítésben másodikként döntős. Nála alig volt lassúbb a másik elődöntőben Verrasztó Evelyn (2:11.86), aki a harmadik időt teljesítette a 16-os mezőnyben.

Nem jutott tovább viszont a 200 m pillangó elődöntőjéből egyik hazai versenyző sem: Gercsák Balázs a 13. (1:59.89), Pulai Bence pedig a 16. lett (2:00.94). Műugrásban, a férfiak 1 méteres versenyében Hajnal András 16., Kelemen Tamás pedig 26. lett.

Úszó Eb, Budapest
Férfiak, 200 m vegyes, döntő:
1. Cseh László 1:57.73 – új Európa-bajnoki csúcs
2. Markus Rogan (osztrák) 1:58.03
3. Joe Roebucknak (brit) 1:59.46
7. Verrasztó Dávid 2:00.72

Ajánlott videó

Olvasói sztorik