Élet-Stílus

Eb-selejtező: javítottak női kosarasaink

admin
admin

2010. 08. 08. 19:05

Megszerezte első Eb-selejtező győzelmét a magyar női kosárlabda-válogatott, miután harmadik mérkőzésén 17 ponttal verte Finnország nemzeti együttesét.

A montenegróiakkal szemben idehaza (76-65), majd a Bulgáriában (68-57) elszenvedett vereség után remekül kezdtünk az ugyancsak nyeretlen finnek ellen, és főként Bujdosónak köszönhetően a hatodik percben már tíz ponttal elhúztunk (18-8). A folytatásban tovább nőtt az előny, Krivacsevics is belelendült, miközben a távolról gyengén célzó ellenfél sok labdát elszórt, így a félidőben 45-31 volt az állás.

Térfélcsere után az északiak 2 pontjára 12 érkezett hazai részről, és 20 pontos különbségnél (55-33) eldőlni látszott a mérkőzés. Székely Norbert tanítványai azonban a harmadik negyed végére elkényelmesedtek, így a rivális 11 pontra visszajött (59-48). Ennél közelebb azonban nem tudott a magyarokhoz kerülni a finn csapat, így a remekül lepattanózó válogatott a harmadik fordulóban megszerezte első sikerét.

“Remélhetőleg átszakadt most valami gát a csapatban ezen az idegbajos mérkőzésen. Nem játszottunk jól, de talán most megindulhatunk felfelé. Bízom benne, hogy szerdán megszorongatjuk a törököket, és éles meccsre kényszerítjük a csoport egyik legjobb válogatottját” – értékelt a találkozóz követően Székely Norbert szövetségi kapitány.

Eb-selejtező, C-csoport, 3. forduló:

Magyarország-Finnország 72-55 (25-17, 20-14, 14-17, 13-7)
Legjobb dobók: Krivacsevics 18, Nagy-Bujdosó 18, Fegyverneky 12, 11, Horti 10, illetve Pounds 14

A magyar csapat további programja:
augusztus 11.: Törökország-Magyarország, Konya 17:00
augusztus 17.: Montenegró-Magyarország, Cetinje 20:00
augusztus 20.: Magyarország-Bulgária, Budapest 17:00
augusztus 23.: Finnország-Magyarország, Vantaa 16:00
augusztus 26.: Magyarország-Törökország, Miskolc 17:00

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.