Élet-Stílus

Contador a legnagyobb riválisát pótolja

admin
admin

2010. 08. 03. 12:29

Bjarne Riis csapatánál, a Saxo Banknál folytatja jövő évtől pályafutását Alberto Contador, a Tour de France kerékpáros körverseny háromszoros bajnoka.

Contador két évre szóló megállapodást kötött a dán istállóval, melynek első számú versenyzője lesz, tulajdonképpen legnagyobb riválisa, Andy Schleck a helyét veszi át.

„Alberto világklasszis versenyző, ezért is örülök nagyon, hogy a mi csapatunkat választotta. Állíthatom, hogy egy nagyon erős csapatot kap majd maga köré, amely mindenben segíteni fogja, így biztosan nagyon eredményes együttműködés lesz ez mindenki számára” – mondta Bjarne Riis kedden a koppenhágai sajtótájékoztatón.

Contador az elmúlt évek első számú országúti kerékpározójának számít, a Tour de France-on aratott győzelmei (2007, 2009, 2010) mellett a másik két nagy háromhetes körversenyen, a Giro d’Italian és a Vuelta a Espanán (mindkettő 2008) is győzött már.

„Nagyon izgatottan várom a közös munkát” – mondta az elmúlt három évben az Asztanát erősítő Contador. „A Riis-csapat szellemisége és filozófiája is szimpatikus, ráadásul a megfelelő szponzori háttér, a stáb és a kiváló versenytársak is adottak. A Saxo Bank mindig is sikeres volt, s úgy gondolom, hogy közösen még eredményesebbek lehetünk.”

A dán csapatnál az elmúlt években a Schleck testvérek, az idei Touron Contador mögött második Andy, illetve Fränk volt a két húzóember, ám ők korábban úgy döntöttek, hogy a jövő évtől saját csapatot szerveznek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.