Két svéd játékost szerződtetett a legutóbbi bajnoki szezonban ezüstérmes Videoton FC labdarúgóklub: a csatár Martin Kaynogo-Mutumba és a középpályás Bojan Djordjic az AIK Stockholmtól érkezett a fehérvári együtteshez.
Az egyesület hivatalos honlapja szerint a Magyarországra kedden érkező futballisták hároméves szerződést kötnek, majd a megállapodás aláírása után azonnal Ausztriába utaznak, ahol csatlakoznak a piros-kékek ott edzőtáborozó keretéhez.
Az ugandai-svéd kettős állampolgár, 1985-ben született Mutumba és a szerb származású, 28 éves Djordjic 2009-ban bajnoki diadalt és kupagyőzelmet, a legutóbbi szezonban pedig Szuperkupa-sikert ünnepelhetett a Stockholmmal. Djordjic 1999 és 2005 között a Manchester United játékosa volt, de az angol klub többször kölcsönadta, szerepelt többek között a horvát Crvena zvezdában, az angol Sheffield Wednesdayben és a skót Glasgow Rangersben is.
A Videoton az Európa Ligában a szlovén NK Mariborral találkozik, s az első összecsapásra július 15-én, Székesfehérváron, a visszavágóra pedig július 22-én, Mariborban kerül sor.
Új játékosok a Lokinál
Hároméves szerződést kötött Debrecennel Dajan Simac horvát származású, német hátvéd. A legutóbb a Diósgyőrben védő litván válogatott Mindaugas Malinauskas ugyancsak a bajnok, Ligakupa-, és Magyar Kupa-győztes hajdúsági klubhoz szerződött. Ő helyettesítheti az eltiltott Vukasin Poleksicsot.