Élet-Stílus

Elfojtották az olajömlést

admin
admin

2010. 05. 27. 18:19

Több forrásból is úgy értesült az amerikai média, hogy megfékezték a tenger alatti olajszivárgást. Barack Obama amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai történelem legsúlyosabb katasztrófája történt a Mexikói-öbölben.

Elállították az olajszivárgást a Mexikó-öbölben – jelentette az amerikai parti őrség parancsnokára hivatkozva a The Wall Street Journal on-line kiadása washingtoni idő szerint csütörtök reggel. Az újság szerint az illetékes a New Orleans-i rádiónak nyilatkozott.

A Los Angeles Times ugyancsak ezt jelentette Thad Allenre, a parti őrség tengernagyára hivatkozva. Allan azt mondta, hogy a kútban még van ugyan olajnyomás, de már nagyon alacsony.

A lap úgy tudja, hogy a BP megkezdte a cement bepumpálását a kitörésgátló szerkezetbe annak végleges eltömítése céljából. Az akciót irányító mérnökök állítólag törmelék anyagot is a szerkezetbe juttattak a jobb szigetelés érdekében. A katasztrófaelhárítást irányító parancsnokság közölte: hivatalosan még nem lehet megerősíteni, hogy sikerült elfojtani a nyersolaj ömlését az 1500 méteres mélységben levő kútnál.

Az eltömítési eljárást végző BP sem erősítette meg az akció sikerét. A cég mindössze annyit közölt: az előző nap délután elkezdett művelet folytatódik, és a tervezett irányban halad, de még korai végső megállapítást tenni. A BP vezetése korábban 60-70 százalékosra becsülte az ilyen mélységben először végrehajtott eljárás eredményességének esélyét.

A szivárgást úgy igyekeznek elállítani, hogy a felszínről nehéziszapot juttatnak le és lövellnek be a sérült kitörésgátló szerkezetbe. A víznél kétszer nagyobb sűrűségű fúrófolyadékkal megállítják a feltörő kőolaj és földgáz áramlását, majd a szerkezetet becementezik.

Amerikai szakértők egy csoportja szerint sokkal nagyobb mennyiségű nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, mint azt korábban feltételezték, a mostani tragédia súlyosabb az Exxon Valdez tartályhajó 1989-es alaszkai baleseténél.

Szinte bizonyos, hogy az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófájáról van szó, “sokkal nagyobb” szennyeződés történt, mint 1989-ben, amikor 11 millió gallon (41,6 millió liter) olaj szennyezte be a tengert és a partot.

Marcia McNutt, az amerikai földtani intézet igazgatója csütörtökön azt mondta, különböző számításokat végeztek, és úgy becsülik: eddig 17-39 millió gallon (64-147 millió liter) olaj ömlött ki a kútból.

Kedden Barack Obama elnök energiaügyi és klímaváltozási tanácsadója is úgy nyilatkozott, hogy az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófája történt. “Ehhez szerintem sajnos kétség sem fér” – fogalmazott Carol Browner az ABC televízióban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.