Élet-Stílus

A pestiek jól megvannak fesztiválok nélkül

Ha valamikor, akkor idén minden bizonnyal a fesztiváloké lesz a főszerep, hiszen 2010 hivatalosan is a Fesztiválok Éve.

A KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából kiderült, hogy a fesztiválok leglelkesebb látogatói a 18-24 évesek, a legpasszívabbak pedig – némi meglepetésre – a főváros lakói. A fesztivállátogatási szokásokat és a 2010-es évre vonatkozó terveket 1460 fő megkérdezésével mérték fel április 15. és 20. között. Az összesített eredmények alapján az már most kijelenthető, hogy a fesztiválok nagy népszerűségnek örvendenek idén is: a 18-64 évesek 74%-a tervez majd kilátogatni legalább egyre.

Kevesen érdeklődnek a művészeti fesztiválok iránt, ám ez nem jelent nagy változást a tavalyi számokhoz képest, 2009-ben is ezekre a rendezvényekre látogattak a legkevesebben, főleg az idősebbek és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között népszerűek. A leglelkesebb fesztivállátogatók az egyetemista korosztályból kerülnek ki, ők főleg a könnyűzenei fesztiválokat részesítik előnybe a 18-24 évesek nagy része idén is több rendezvényre ellátogat majd.

Kisebb meglepetésre a budapestiek zsongtak be legkevésbé a fesztiválszezon közeledtével. Tavaly a fővárosiak mintegy 41%-a maradt inkább otthon, 30% pedig már most biztos abban, hogy idén nyáron se fesztiválozik.

Ajánlott linkek:

Sziget program
Volt program
Fesztivál Naptár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik