Élet-Stílus

Kikapott az Arsenal – videó

Az Arsenal 2-1-es vereséget szenvedett a Blackburn Rovers otthonában a Premier League 37. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. Eldőlt, hogy a Hull City a harmadik kieső.

Az első félidő a londoniak fölényében telt, egy Walcott-Vela akció nyomán a mexikói szerezhetett volna vezetést.

Az első negyedóra végén már vezetett is az Arsenal: Nasri baloldali szöglete után Sagna Van Persie elé tálalt, s a Rovers elleni nyolcadik mérkőzésén a holland megszerezte nyolcadik találatát.

A gól után a magas ívelésekkel próbálkozó vendéglátók következtek, s bár egy ideig úgy tűnt, Fabianski sikerrel megoldja a kapuja felé kanyarintott labdák hatástalanítását, a 43. percben a Blackburn egyenlített. Pedersen – ezúttal szögletből – sokadjára emelt középre mintaszerűen, a habozó Fabianskitól Nelson elé került a labda. Az új-zélandi Andrewst szöktette, s a szélső laposan belőtt labdájára Dunn (képünk) érkezett a legjobb ütemben.

A hazaiak lendületben maradtak a szünet után is, Hoilett ziccerben próbálkozhatott, ám a lövést a léc fölé tornázó Fabianski jóvátette az egyenlítő gól előtti vétségét. Egy meg nem adott vendégbüntető – Van Persie került a földre gyanús körülmények között – után egy les miatt érvénytelenített hazai gól (Olsen) következett, nem sokkal később viszont már örülhetett az Ewood Park közönsége. Pedersen szöglete után Samba fejelt a kapuba, Fabianski ezúttal is tétovázott.

Blackburn-Arsenal – Fabianski második hibája:

A hajrában a fővárosi csapat Arsavin révén jókora lehetőséget puskázott el, az eredmény már nem változott. Mindez azt jelenti, hogy a londoniaknak a harmadik helye is veszélybe kerülhet, hisz a fonalat elkapó, negyedik Tottenham hátránya ugyan öt pont, ám a Spurs egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Wigan hazai pályán az utolsó percben egyenlített a Hull City ellen, ezzel eldőlt, hogy a vendégek – az újonc Burnley és a Portsmouth társaságában – búcsúznak az élvonaltól.

premier league, 37. forduló

Blackburn-Arsenal 2-1 (1-1)
Ewood Park, 26 138 néző. Vezette: Atkinson
Gól: Dunn (44.), Samba (68.), illetve Van Persie (13.)
Blackburn: Robinson – Michel Salgado, Samba, Nelson, Givet – Andrews, Grella (Hoilett, 58.), Dunn (P. Jones, 85.), Pedersen, Olsson – Roberts
Arsenal: Fabianski – Sagna, S. Campbell, Silvestre, Traoré – Eboué (Eduardo, 78.), Diaby – Walcott, Nasri, Vela (Arsavin, 67.) – Van Persie

Wigan-Hull City 2-2 (1-1)
Gól: Moses (31.), Gohouri (90.), illetve Atkinson (42.), Cullen (64.)

Az élcsoport:
1. Chelsea 83 pont, 2. Manchester United 82, 3. Arsenal 72, 4. Tottenham 67 (36 mérkőzés), 5. Manchester City 66 (36), 6. Aston Villa 64, 7. Liverpool 62, 8. Everton 58,… 17. West Ham 34, 18. Hull City 29 (kiesett), 19. Burnley 27 (kiesett), 20. Portsmouth 19 (kiesett)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik