A Magyar Narancsnak adott februári interjújából még az derült ki, ön nem számít arra, hogy bejut a parlamentbe, illetve nem is akar részt venni a parlamenti politizálásban. Most már arról lehet hallani, hogy ön is beül a széksorokba. Mikor és hogyan változott ez meg? Beszippantotta a politika?
Kétségkívül szippantás jellege volt a dolognak, de nem tudnám megmondani, hogy mikor fordult meg a dolog. Szép lassan alakult ki. Ha már ilyen helyzetbe kerültem, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem tehetem meg, hogy lemondjak. Emellett pedig érdekel is ez az egész.
Konkrétan akkor lett esélyes, amikor a Pest megyei listára került vezető helyre…
Igen, igen, de amikor felhívtak, és megkérdezték, hogy listavezetőnek írhatnak-e, akkor még nem foglalkoztam azzal, hogy az vajon befutó hely lehet. Egyszerűen elkezdett foglalkoztatni, hogy lehet-e már itt tenni valamit? Én mindent a kultúrán keresztül nézek. A kultúrát én igen tág értelemben értelmezem, és azt szeretném, ha az emberekben tudatosulna, hogy minden kultúra. Az én konkrét érdekem az, hogy az elitkultúra, avagy a magaskultúra ne csak egy bizonyos réteg dolga legyen.
De, hát attól elitkultúra, hogy csak egy bizonyos réteget érint?!
Ez egyáltalán nem így van. Ez nem egy fátum, hogy ennek így kell lennie. Az ókori görögök valamennyien jártak színházba. Még a proletárok is.
De akkor onnantól az már a populáris kultúra.
Nem, az elit az azt jelenti, hogy magas színvonalú. Jó, akkor nevezzük magaskultúrának. Ha Szophoklészt sokan nézik, akkor lehet azt mondani rá, hogy popularizálódik, de én úgy gondolom, hogy az attól még magaskultúra marad.
A görögök mindenesetre nyilván úgy érezték, hogy nekik ugyanúgy szükségük van lelki táplálékra, mint testire. Ez pedig nemcsak a görögökre vonatkozik, hanem mindenkire. Ma ezt a legtöbben nem tudják, illetve nincsenek úgy szocializálódva. Ezért kell olyan helyzetet teremteni, hogy erre rájöjjenek.
Ezek szerint a parlamentben a kultúráért kíván politizálni?
Szerintem ennél nagyobb ügy nincsen. A gazdaság és munkanélküliség fontos dolgok, de ezek másod-, harmadrendű ügyek ahhoz képest, hogy a lélek és a szellem milyen állapotban vannak egy populációban. Ha a szellem állapota rendben van, akkor az visszahat a gazdaságra. Továbbmegyek, az egy gazdasági húzóágazat lehet, ha az emberek ugyanúgy rászoknának, mint a cigarettára vagy az alkoholra. A cigaretta vagy az alkohol jövedéki adója nélkül az állam nem tudom, hogy milyen állapotban lenne. Ha a kultúra olyan helyzetbe kerülne, hogy az emberek nem tudnának nélküle meglenni, az végül visszahatna a gazdaság más ágaira is. Az emberek mindjárt jobban éreznék magukat. Abbamaradna ez a pesszimizmus, a nyafogáskultúra, panaszkultúra, az ellenségkultúra, a gyűlölködés. Ha a kultúra radikálisan más pozícióba kerülne, egy őrületesen erős motorja lehetne az életnek.
Fotó: MTI
Mikor változott meg ez önben, hogy ezt a parlamentben is képviselné?
Ez egyáltalán nem változott meg bennem.
A korábbi nyilatkozatából úgy tűnt, hogy eleinte inkább csak a kíváncsiság hajtotta, és ilyen komoly szerepet nem kíván vállalni.
Eleinte tényleg csak tolni akartam az LMP szekerét, de abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy ilyen helyzetbe kerültem – mert ellentétben másokkal én nem tepertem azért hogy bekerüljek a parlamentbe -, akkor arra gondoltam, hogy lássuk, mit lehet itt tenni? Persze nem egy csapásra változott ez meg. Még ma is felriadok úgy hajnalban, hogy úristen, jó-e ez nekem?
Az irodalmi munkásságát most egy kicsit fiókba teszi?
Egyáltalán nem teszem fiókba.
Ugyanúgy tud majd írni a képviselői munka mellett?
Az kétségtelen, hogy időm és energiáim nem nagyon vannak. Bár nem hangzik igazán jól magyarul, de nekem már csak írói ambícióim vannak. Engem már csak az irodalom érdekel. A politika és a közügyek elintézése persze nagyon foglalkoztatnak, de soha nem ez jelenti a főcsapást. Kétségtelen, hogy mindig is nagyon érdekelt és bosszantott, hogy ilyen a közállapot, a közhangulat. Az viszont a véleményem, hogy nemcsak nyafogni kell, és ilyen jellegű publicisztikákat írni, hanem esetleg lehet valamit tenni is. Erre is biztatnék minden hozzám hasonszőrű embert, hogy ne csak siránkozzon, hanem próbáljon meg változtatni is a maga kis eszközeivel.
Konkrétan milyen lépéseket tesz majd?
Az sok mindentől függ. Azt sem tudom, hogy milyen mozgástere van egy képviselőnek a kulturális bizottságban. Ezen nem akarok most agyalni, majd ha ott leszek, akkor majd körülnézek, és megtapasztalom, hogy mi a helyzet.
Ön korábban elmondta, hogy az LMP új lelkesedést, pozitív hozzáállást jelent a közéletben. Nem tart attól, hogy ezt bedarálja majd a napi politika, a parlamenti munka?
Bár nem vagyok hurráoptimista, de próbálom magam olyan állapotban tartani, hogy ne a félig üres poharat lássam, hanem a félig telit. Azt gondolom, van esély arra, hogy ez így meg is marad. Amint számomra nagyon nem tetszőt fogok látni, abban a pillanatban szólok, és levonom magamnak a konzekvenciát. Nekem nincsenek karrierszempontjaim a pártpolitikában. Nem is vagyok párttag.
Beszélt arról is, hogy utoljára a Fideszre szavazott lelkesen. Az ön számára ezt a fajta lelkesedést a most kormányra készülő párt jelenthette…
Az nagyon lelkesítő volt. Orbán Viktort nagyon régóta ismerem. Még 1987-ben feljött hozzám csinálni egy élettörténeti, oral history típusú interjút magnóval. (Milyen érdekes is lenne ezt a felvételt meghallgatni). Aztán amikor megláttam őt a Fidesznél, akkor nagyon megörültem, hogy végre jönnek az első generációs vidéki értelmiségi fiatalok, akik felülírják majd ezt a népi-urbánus szörnyűséget, amely az embereket egymás gyűlöletére sarkallja.
Ez is mintha megváltozott volna azóta?
Hát, a dolgok elromlanak, de azért nem romlik el minden. Például mindig jön a tavasz, és az mindig nagyon jó. Mindig jönnek újabb és újabb emberek, akikben a tisztaság, a jóindulat és jó szándék megvan. Aztán páran közülük elromlanak, páran meg nem.
