Élet-Stílus

Még döcögős a hazai virtualizáció

admin
admin

2010. 04. 23. 11:03

A hatékonyságjavítás és költségcsökkentés érdekében a cégek folyamatosan keresik annak a lehetőségét, hogy miként lehetne átalakítani informatikai infrastruktúrájukat.

A következő években várhatóan egyre inkább teret nyer az a modell, amelynél nem a szoftvert, hanem annak funkcióit vásárolják meg internetes szolgáltatásként. Az amerikai Gartner piackutató cég tavalyi felmérése szerint a szoftverek szolgáltatásként való igénybevétele éves szinten közel 20 százalékkal fog emelkedni az elkövetkező években – írja a témában készült cikkében partnerlapunk a www.bitport.hu.

A BellResearch kutatása szerint a hazai vállalatok döntéshozóit gyakran az óvatosságon túlmutató konzervativizmus jellemzi ezen a téren, igaz ez az IT szolgáltatások igénybe vételére, a folyamatok kiszervezésére is. Bár vannak olyan szereplők, akik nyitottak a hagyományostól eltérő üzemeltetési konstrukciókra, illetve a komplex IT szolgáltatásokra, a hazai vállalatokra inkább a kevésbé tudatos, jellemzően mindent házon belül megvalósító összkép jellemző.
Az alkalmazás szolgáltatás igénybe vétele, az informatika által menedzselt szolgáltatásokon belül a felső szintet képviseli. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár valamilyen szintű „gépesítést” a vállalatok túlnyomó többsége végrehajtott üzleti folyamataiban, az integrált megoldások használata ritka, még a hagyományos, saját szerveren futó alkalmazások esetében is.

Mi az alkalmazásszolgáltatás?

Az informatikai alkalmazásszolgáltatás (ASP – Application Service Providing) lényege, hogy a szolgáltató az interneten keresztül teszi elérhetővé ügyfelei számára az igényelt informatikai alkalmazásokat, amelyekért az ügyfelek meghatározott díjat, általában havidíjat fizetnek. Ezeket a szolgáltatásokat nem kell megvásárolni, hanem azt a szolgáltató, a hoszting partner működteti saját infrastruktúráján (hosztolt szolgáltatások). A felhasználó egy internet oldalon keresztül rendelheti meg, módosíthatja, illetve használhatja a kívánt szolgáltatásokat.

Bár nem lenne szükségszerű, hogy a hosztolt, illetve egyéb konstrukcióban igénybe vett üzleti alkalmazások az „evolúció” magasabb pontján álljanak, mint a hagyományos megoldások, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ritkán kerül sor „nulláról” ASP, illetve szoftverszolgáltatás bevezetésre. Bár ez a helyzet a globális folyamatokkal, a cloud computing „kicsiben” való megismerésével megváltozhat, a jelenlegi adatok alapján Magyarországon még ritkaságszámba mennek az üzleti szoftverfunkciókat ASP konstrukcióban igénybe vevő vállalatok – derül ki a BellResearch felméréséből.

Az előrejelzések szerint várhatóan leginkább a kis- közepes cégek használják majd egyre növekvő számban azokat a szolgáltatásokat, amelyeket beruházás nélkül, havidíj ellenében lehet igénybe venni. Az új megoldások gyorsan bevezethetők, ami rugalmassá teszi a cégek működését; emellett pedig a modell jól tudja követni a cég méretének, igényeinek változását is. A szolgáltatók között ma már a legnagyobb cégek is jelen vannak, a Google-től a Microsoftig.

Tavaly a Magyar Telekom T-Systems vállalati üzletága is megjelent a Virtualoso szolgáltatásaival, amelyeket havidíjas konstrukcióban kínálnak. A Virtualoso néven kínált csomagokban akár bérelhető virtuális szervert , telekonferencia szolgáltatást, csoportmunka és levelező rendszert, mobile e-mail szolgáltatást is kínálnak beruházás nélkül, havidíjas rendszerben. Király István, a Magyar Telekom vállalati üzletágának (T-Systems) marketingigazgatója a Bitportnak korábban úgy nyilatkozott, hogy ezekből a 2009 második felében indult szolgáltatásokból származó bevételek a felfutás elején tartanak, ugyanakkor ők is hisznek az előrejelzéseknek, amelyek a következő években erős növekedést jósol ezen a piacon.

A hagyományosan nagy ügyfélbázisukra támaszkodva a távközlési szolgáltatók egyre több helyen szállnak be az informatikai szolgáltatások nyújtásába mondta Rátonyi János, az Alerant Zrt. szakértője. Mivel a megoldások kialakításában az egyik legnehezebb feladat a forgalmi díjak árazása, és ennek a számlázási rendszerbe illesztése, ezen a területen mindenképpen előnyt jelent, ha a szolgáltatónak van már valamilyen alapinfrastruktúrája. A technológiai korlátok kitolódásával pedig a szolgáltatók ma már rendkívül változatos termékeket építhetnek ki felhasználói számára. Ezek díjazásához aztán különféle üzleti konstrukciók alakíthatók ki például percdíj vagy havidíj, adatmennyiség, illetve postafiók szám alapján.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.