Élet-Stílus

Messit méltatja a kosárfenomén

A közismerten futballőrült Kobe Bryant is megszólalt Messi-ügyben. A Jordan-éra utáni időszak talán legjobb kosárlabdázója még nem látott az argentinhoz mérhető játékost.

A Los Angeles Lakers sztárja felsorakozott a labdarúgás nagyságai közé – s Johan Cruyffhoz, Beckenbauerhez, Maradonához vagy épp a pöttöm támadót példaképként mindenki elé állító Rivaldóhoz hasonlóan úgy gondolja az argentin Lionel Messi lehet minden idők legjobb játékosa, de már most is egyre közelebb kerül hozzá.

„A legjobb játékos, akit élőben láttam” – értékelt a barcelonai Sport.es-nek nyilatkozó kosársztár. „Pekingben is csak ámultam, mit művel. Az a legjobb benne, hogy olyan dolgokkal lep meg, amilyenekre nem is számítok, csak ülök a képernyő előtt, és nem győzöm csodálni. És ami a legmeglepőbb. Még mindig fiatal, tehát fejlődhet, és kiteljesedhet a játéka.”

A focirajongó amerikai épp ezért, ha teheti, a Barcelona minden mérkőzését követi:
„A Barcelona összes mérkőzését próbálom megnézni, persze, néha nekem is a pályán kell bizonyítanom, akkor viszont megpróbálom pótolni a mulasztást. Amit legutóbb az Arsenal ellen művelt, az maga volt a csoda. Messzemenően odateszi magát, s akkor is megtartja a labdát, ha többen rontanak rá. Nagyon nehéz lehet ellene védekezni, hisz mindig van valami meglepő a tarsolyában.”

A katalán sportlap riporterének arra a felvetésére, hogy megállja-e helyét Arséne Wenger azon kijelentése, miszerint az argentin a londoniak ellen olyan volt, mint egy Playstation-játékos, Bryant úgy vélte, a francia mester nem járt messze a valóságtól:
„Ez egy jó megközelítés. Messi rendkívül kreatív játékos, és ha a labda mögött van, nem lehet előre tudni, mi fog történni. Másfelől minden mozdulatával újabb szurkolókat szerez a labdarúgásnak, engem mindenképpen meggyőzött.”

Akár magáról is mondhatná:

Akár magáról is mondhatná: “Nagyon nehéz ellene védekezni, hisz mindig van valami meglepő a tarsolyában” (MTI/EPA)

A Lakers frontembere egyedül az sajnálja, hogy sűrű programja miatt nem tudta végignézni a Real Madrid elleni „klasszikust”, így csak az El Clásico összefoglalóját látta:
„Sajnos csak a kiemelkedő mozzanatokat láttam, de Messi Madridban is szerzett egy fantasztikus találatot.”

Az 1984 és 1991 között javarészt Olaszországban élő Bryant a labdarúgás elkötelezett híve, Európában folyékonyan megtanult olaszul és spanyolul. A pekingi olimpián amellett, hogy az Egyesült Államok csapatát bajnoki aranyig vezette, rendszeres látogatója volt a futballmérkőzéseknek (még a női torna több meccsére is kilátogatott), vígan ücsörgött a lelátókon, de ha a drukkerek kiszúrták, boldogan osztogatta az autogramokat.

„Apán külföldi karrierje miatt gyakorlatilag Milánóban nőttem fel, s hamar megszerettem a labdarúgást. Ez mindmáig nem változott, a legjobb játékosokat évek óta figyelemmel követem. Barcelona-drukkerként szorítottam Ronaldinhóéknak, és tanúja voltam annak is, ahogy Messi üstökösként, szinte a semmiből berobbant az elitbe.”

A Barca-drukker nyáron valószínűleg némi borsot is tör majd a katalánok orra alá. A Lakers ugyanis október 7-én Barcelonában mérkőzik a helyi alakulattal, a Regal Barcával. A mérkőzésen felcserélődhetnek a szerepek, s Messi és Xavi álmélkodhatnak majd a hátvéd megoldásain. A klub állítólag már dolgozik azon, hogy az amerikai külön is találkozhasson kedvenceivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik