Élet-Stílus

Ketreces vagy sem: jó tudni, honnan jön a tojás

Nem könnyítik meg a fogyasztók dolgát a cégek a megtévesztő csomagolással. Pedig azt mindenkinek pontosan tudnia kellene, milyen tojást vásárolt. Húsvétkor pedig különösen.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete éppen ezért 20 cég termékét tesztelte környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szempontok alapján. A vizsgálatban a 6, 10 darabos kiszerelésű tojások vettek részt, aminek a végén kiderült, hogy a cégek néha megtévesztő névadással, csomagolással hitetik el a fogyasztóval, hogy a tojás jó körülmények között élő tyúkoktól származik.

Arról, honnan származik a tojás, azért is fontos többet tudni, mert a tojásfogyasztás Magyarországon is reneszánszát éli. Értékes tápanyagforrás, könnyen emészthető, nem beszélve arról, hogy alacsony kalóriatartalma miatt a fogyókúrázok első számú mentsvára. Sokan mégsincsenek tisztában azzal, hogy a boltok polcaira kerülő tojások nagy része nem olyan tyúkoktól származik, akik a zöld mezőn töltik mindennapjaikat, hanem éppen ellenkezőleg: olyan ketrecben tartott tyúkoktól, akik életükben nem látnak napot. Szerencsére ennek viszonylag könnyű utánajárni.

A tartásmódra már a csomagoláson is fel kell hívni a vásárló figyelmét, de ha ott nem, a tojásra került számsorból mindenképpen ki kell derülnie, milyen tojásról van szó. A számsor elején található első szám azt jelzi, hogy ökológiai tartásból (0), szabadtartásból (1), mélyalmos (2), vagy ketreces (3) tartásból származó tojást vásároltunk. A Tudatos Vásárlók Egyesülete készített egy videót is arról, mi az, amit egy tojásról mindenképpen érdemes tudni.

A teszten végül a Farm Kft. Biotojása, illetve Omega-3 tojása kapta a legtöbb pontszámot, míg a sereghajtó a Tescoban vásárolt 10 darab friss tojás, illetve a Tesco Friss “A” osztályú tojás lett.

Ajánlott linkek:

Termékteszt: tojás (Tudatos Vásárló)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik