Élet-Stílus

Wenger és az Arsenal senkitől sem fél

admin
admin

2010. 03. 10. 14:02

A Portóval szemben könnyedén, 6-2-es összesítéssel továbbjutott Arsenal francia menedzsere azt sem bánja, ha legközelebb csapatának angol klubbal kell megküzdenie a Bajnokok Ligájában.

A francia szakvezető a kedd esti meccsre nem sok szót vesztegetett a lefújást követő sajtótájékoztatón – de ez valahol érthető, hiszen csapata könnyedén elintézte a kevés ellenállást kifejtő Portót -, inkább a 19-én esedékes sorsolással volt elfoglalva. Büszkén jelentette ki, nem tart attól, hogy angol csapat lesz az Arsenal következő ellenfele.

Ez két okból is furcsa. Egy: a Manchester United és a Chelsea még nem jutott tovább; kettő: a nevezettek oda-vissza legyőzték az „ágyúsokat” a Premier League mostani kiírásában. Előbbi 2-1-gyel és 3-1-gyel, utóbbi pedig 3-0-val, valamint 2-0-val intézte el Wenger-legénységét. Eljött a visszavágás ideje? „Ha őket kapjuk, rosszabbul aligha járhatunk ellenük, mint a bajnokságban, csakis jobbak lehetünk. Egy biztos, nem tartunk tőlük, éppen ezért nem állítom azt, hogy mindenképpen el akarjuk kerülni a Chelsea-t és a Manchester Unitedet. Az ellenük esedékes párharc talán megfelelő alkalom lenne arra, hogy megmutassuk, valójában milyen jók is vagyunk” – nyilatkozta Arsene Wenger.

Megjegyezte: a szezon előtt sokan aligha számítottak arra, hogy csapata ideáig jut, a nyolc között lesz a Bajnokok Ligájában, míg a Premier League-ben a bajnoki címért harcolhat. „Mentálisan erős a csapat, és az ambícióval, valamint a minőséggel sincsen gond” – jelezte, mi az Arsenal sikerének a titka. Ugyanakkor ehhez hozzáfűzte: javulni mindig lehet, és amennyiben együttese erre képes lesz, olyan ellenfelekkel is eséllyel veheti fel a harcot, mint a címvédő Barcelona vagy a tavalyi döntős Manchester United.

A Porto mindenesetre nem jelentett különösebb gondot az észak-londoni egylet számára. „Nagyszerűen kezdtünk, a korai gólok meghozták az önbizalmunkat, és erre szükségünk is volt. A második félidő elején kicsit szenvedtünk, amikor kicsúszott a kezünkből a játék irányítása, miután nem megfelelően összpontosítottunk, de összességében stílusosan és jól futballoztunk” – jegyezte meg Wenger, aki a csodagólt szerző Samir Nasrit és a triplázó Nicklas Bendtner külön is kiemelte az 5-0-ás győzelmet aratott csapatából.

Utóbbi teljesítménye csak azért különleges, mert a hétvégi, Burnley elleni bajnokin gyakorlatilag mindent kihagyott, még azt is, amit amúgy nem lehet… „Ez is azt mutatja, hogy a labdarúgásban milyen gyorsan változhatnak meg a dolgok. A számára rosszabbul sikerült mérkőzés után Nicklas nem veszítette el a tartását, megfelelő összpontosítással és hittel lépett ismét pályára” – méltatta 22 éves dán csatárt a francia szakvezető.

Búcsút intettek a Portónak (MTI/EPA)

Búcsút intettek a Portónak (MTI/EPA)

Kollégája, Jesualdo Ferreira a következőképpen értékelte a kilencven percet: „A lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult számunkra a mérkőzés, az Arsenal nagy nyomás alá helyezett minket, és korán vezetést szerzett. Az Arsenal jobb volt, kézben tartotta a meccset, de ennél talán többet érdemeltünk volna. Ugyanakkor elkövettünk néhány olyan hibát, amilyent ilyen szintű csapat ellen egyszerűen nem lehet – és ez lett a vége…” Mármint az, hogy a Londonba előnnyel érkező portugál aranyérmes simán, 6-2-es összesítéssel kibukott a Bajnokok Ligájából. Az Arsenal pedig ellenfélre vár.


BL-nyolcaddöntő, visszavágó:



Arsenal (angol)-Porto (portugál) 5-0 (2-0)

London, Emirates stadion. Vezette: De Bleeckere (belga)

Gól: Bendtner (10., 25., 91., a harmadik 11-esből), Nasri (63.), Eboué (66.)

Arsenal: Almunia – Sagna, Vermaelen, Campbell, Clichy – Diaby, Song – Rosicky (Eboué, 57.), Nasri (Denison, 73.), Arsavin (Walcott, 76.) – Bendtner

Porto: Helton – Fucile, Rolando, Bruno Alves, Pereira – Nuno Coelho (Rodríguez, 46.) – Varela (Mariano González, 76.), Ruben Micael (Guarín, 76.), Meireles – Hulk, Falcao

Lövések (ebből kapura): 17 (12), illetve 8 (3)

Szögletek: 5, illetve 3

Labdabirtoklás: 26:57 (51%), illetve 25:41 (49%)

Szabálytalanságok: 17, illetve 24

Az első mérkőzésen: 1-2

Továbbjutott: az Arsenal, 6-2-es összesítéssel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.