Élet-Stílus

Gólparádé Londonban és Firenzében

A papírformának megfelelően az Arsenal és a Bayern jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ám Londonban és Firenzében eltérő forgatókönyv szerint alakultak az események.

Az Arsenal ugyanis 5-0-ra kiütötte portugál ellenfelét – igaz, a végeredmény nem tükrözi hűen a pályán történteket.

A londoniak sokpasszos játéka, középpályásainak míves tudása kedden kiütközött – igazolta híveinek egyre sokasodó táborát. Ugyanakkor a portugálok a találkozó jó részében nemes ellenfélnek bizonyultak, épp csak szerencséjük nem volt.

A hazaiak korán átvették a kezdeményezést. Rosicky, Nasri és Arsavin diktálták a tempót, s az összjátékon nem érződött a „született karmester”, Fabregas hiánya. A 10. percben ugyanakkor egy nem észlelt les, és egy megpattanó labda is kellett a vezető gólhoz. Nasri tanári passza után Arsavin előtt menetrendszerűen összezártak a bekkek, ám Nuno Colelhóról Bendtner elé pattant a labda, s a támadó nem hibázott. Szűk negyedóra múlva a dán ismételt – Arsavin tökéletes átadása után -, s ezzel már a portugáloknak lett sietős.

Bendtner három góllla halgattatta el kritikusait (MTI/EPA)

Bendtner három góllal hallgattatta el kritikusait (MTI/EPA)

Hulkék mentek is előre rendesen, de a támadásszövésekbe több hiba csúszott, ha nem, akkor Almunia védett nagyot. A hazai ellentámadások viszont legalább olyan veszélyesnek bizonyultak, s ezt a 63. perc bizonyította. Előbb Rodríguez fejese után Nasri mentett a gólvonalról, majd pillanatokkal később a francia három portói védőből is bohócot csinálva egy remek mozdulattal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

Három perccel később ugyanis egy tanárian kivitelezett kontra nyomán már négyre nőtt a különbség, s a hitüket vesztett 2004-es BL-győztesek ellen – az Ebouén elkövetett szabálytalanság után – megítélt büntetőből eredményes Bendtner állította be a végeredményt.

Firenzében távolról sem volt ilyen egyoldalú a mérkőzés. A rohamokat nem erőltető Fiorentina hagyta, hogy a Bayern saját játékával foglalkozzon – a bajorok ezzel szemben a müncheni első mérkőzésükön látott gyatra futballal rukkoltak elő. Szünetre már továbbjutásra állt a Viola – Marchionni minden mindegy alapon előtt labdája ugyanis megtévesztette Buttot (a lövés alaposan szitált a levegőben), a kapus jobbra tenyerelte a labdát, pechjére épp a rohanvást érkező Vargas elé – a perui pedig nem hibázott. Nem sokkal később Robben egyenlíthetett volna, de ziccerben hibázott – azaz épp Frey mentett hatalmasat.

A Fiorentina gólfelelősei: Vargas és Jovetic (MTI/EPA)

A Fiorentina gólfelelősei: Vargas és Jovetic (MTI/EPA)

Térfélcsere után maradt a szereposztás. A Bayern nem túl meggyőzően uralta a középpályát, a Fiorentina ellenben növelhette volna előnyét, épp csak Gilardino mintha nem hitte volna el, hogy egyedül maradt a bajor kapussal. Az 55. percben viszont egy Marchionni-Gilardino (mint mandiner)-Jovetic összjáték után a montenegrói tökéletes megoldást választott. A kiesés szele meglegyintette a németeket, akik elkezdték csipkedni magukat.

A szűk óra alatt semmit sem mutató Ribéry két csel után laposan középre lőtt, Müller ellépett a labda elől, de így lett jó a 18 méterről laposan a jobb alsóba helyező Van Bommelnek. Az első félidőben „taktikai csatát” hozó mérkőzés ekkor már inkább hasonlított egy brazil bajnokira, ugyanis négy perccel később Gilardino visszafejelt labdáját a szálfatermetű Van Buytent lebirkózó Jovetic juttatta kapuba Butt lábai között. Az első találatnál talán hibázó kapusnak esélye sem volt. Ezzel nem volt vége a ralinak: az Artemio Franchi nézői talán még ki sem ujjongták magukat, s már a Bayern állt továbbjutásra. Robben ugyanis gondolt egy merészet, s egy csel után jó 25 méterről a jobb felső sarokba lőtt.

Bár maradt még idő, a 70 percig heroikusan küzdő Fiorentinát megfogta a második bajor gól. A Felipét váltó Pasqual ugyan megélénkítette az addig sem passzív firenzei bal szélt – egy alkalommal zseniálisan játszotta tisztára magát, középre lőtt labdájára viszont nem érkezett senki -, a gólhoz az utolsó percekre az irányítást átvevő müncheniek jártak közelebb.

Robben örül parádés gólja után (MTI/EPA)

Robben örül parádés gólja után (MTI/EPA)

Elsősorban a Robben-Ribéry-Klose trió tüsténkedett, a német csatárt három alkalommal is lesre hivatkozva állította meg a játékvezető. Ebből minimum egyszer tévesen, igaz, a müncheni találkozó ismeretében érthető volt Alberto Undiano Mallenco óvatossága.

bajnokok ligája

Nyolcaddöntő, visszavágók:

Arsenal (angol)-Porto (portugál) 5-0 (2-0)
London, Emirates stadion. Vezette: De Bleeckere (belga)
Gól: Bendtner (10., 25., 91., a harmadik 11-esből), Nasri (63.), Eboué (66.)
Arsenal: Almunia – Sagna, Vermaelen, Campbell, Clichy – Diaby, Song – Rosicky (Eboué, 57.), Nasri (Denison, 73.), Arsavin (Walcott, 76.) – Bendtner
Porto: Helton – Fucile, Rolando, Bruno Alves, Pereira – Nuno Coelho (Rodríguez, 46.) – Varela (Mariano González, 76.), Ruben Micael (Guarín, 76.), Meireles – Hulk, Falcao
Lövések (ebből kapura): 17 (12), illetve 8 (3)
Szögletek: 5, illetve 3
Labdabirtoklás: 26:57 (51%), illetve 25:41 (49%)
Szabálytalanságok: 17, illetve 24
Az első mérkőzésen: 1-2
Továbbjutott: az Arsenal 6-2-es különbséggel.

Fiorentina (olasz)-Bayern München (német) 3-2 (1-0)
Firenze, Artemio Franchi. Vezette: Mallenco (spanyol)
Gól: Vargas (28.), Jovetic (55., 64.), Van Bommel (60.), Robben (66.)
Fiorentina: Frey – De Silvestri, Natali, Kröldrup, Felipe (Pasqual, 79.) – Montolivo, C. Zanetti – Marchionni, Jovetic, Vargas (Keirrison, 82.) – Gilardino
Bayern: Butt – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Alaba – Van Bommel, Schweinsteiger – Robben, Ribéry (Pranjic, 92.) – Müller, Gomez (Klose, 30.)
Lövések (ebből kapura): 10 (5), illetve 11 (5)
Szögletek: 1, illetve 1
Labdabirtoklás: 24.39 (42%), illetve 33:11 (58%)
Szabálytalanságok: 16, illetve 17
Az első mérkőzésen: 1-2
Továbbjutott: a Bayern, 4-4-gyel, idegenben lőtt góllal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik