A döntőnek is beillő kanadai-orosz meccs volt a legsimább a negyeddöntők sorában: a házigazda motiváltabban és a nagy nyomás ellenére rendkívül felszabadultan játszott, de meglepően fölényes győzelme a „szobrnaja” csapnivaló védekezésének is „köszönhető”.
Alig 13 perc alatt már 3-0-ra vezetettek a hatalmas tempóban kezdő „juharlevesesek”. Az olimpiát megelőzően sérülésre panaszkodó Ryan Getzlaf kezdte a gólgyártást, majd emberelőnyben Dan Boyle keze sült el a jobboldali bedobókör tetejéről emberelőnyben, ezután Rick Nash következett, aki egy gyors kontra, háromérintős támadás végén mattolta Jevgenyij Nabokovot. A San Jose Sharks portásának (aki több klubtársával is szembe került a negyeddöntőben) szerencséje sem volt, Dimitrij Kalinyin szépítése, a bal felső sarok kipókhálózása után tulajdonképpen saját magának „rúgta be” a korongot…
Nabokov és az oroszok szenvedése a játék képe alapján valamelyest kiegyenlítettebb második harmadban is folytatódott: előbb Corey Perry helyezte a hálóba kapusról kipattant pakkot, majd Shea Weber lövését „nyelte be” Nabokov, akit ezután Ilja Brizgalov váltott, s bár sokkal jobban – 94,7 százalékkal – védett, mint elődje (76,4%), ő sem úszta meg kapott gól nélkül. Perry újabb találatát megelőzően azonban Makszim Afinogenov egy szóló során szépített, majd Szergej Goncsar remekül eltalált távoli lövésével a 32. percben be is állította a 7-3-as végeredményt, miután a záró harmadban érintetlenek maradtak a kapuk – a kanadaiak a kapuvasat azért csak eltalálták.
Nem csak az eredményt, a kapura lövéseket illetően is jelentős volt a különbség a két nagyhatalom között – ebben a műfajban 42-28-ra „nyertek” a hazaiak. A kanadaiak a presztízscsatában elért sima győzelmen túl nyilván annak is örülnek, hogy az elődöntőben nem a svédekkel, hanem a papíron lényegesen gyengébb játékerőt képviselő szlovákokkal kell szembenézniük – nap legnagyobb meglepetéseként ugyanis a „szomszédok” kiverték a címvédőt. Szlovákia elsősorban jó védekezésének, valamint kiváló helyzetkihasználásának köszönheti a sikerét. A gól nélküli első harmadot követően négy kísérletből kétszer is betalált, 37 másodperc alatt kétgólos előnyre tett szert.
A skandinávok hasonlóan gyors gólokkal, némi szlovák segítséggel egyenlítettek: második góljukat Milan Jurcina szerezte, az ő lábáról került hálóba a korong. A szlovákok Pavel Demitra távolról eleresztett lövésével aztán ismét lépéselőnybe kerültek, majd a harmadik harmad közepén, a szemfüles Tomás Kopecky révén visszaállították a kétgólos különbséget. Ezt már nem is tudták ledolgozni a svédek, pedig Daniel Alfredsson szépítése után a kapusukat is lehozták a végén – hiába, így nem lesz címvédés.
Az amerikaiak és a finnek nem botlottak, egyaránt 2-0-ra verték negyeddöntős ellenfeleiket, a svájciakat, illetve a cseheket. A csoportkörben valamennyi meccsét megnyerő USA válogatottja, bár jelentős fölényben volt, és több mint kétszer annyit lőtt kapura, mint riválisa, egészen a záró felvonásig halogatta a döntést. Zach Parise emberelőnyben, az ügyetlenkedő Jonas Hiller kapus „asszisztálásával” terelte a győzelem útjára az övéit, végül ugyanő – Hiller lehozatala után – az üres kapuba is betalált.
A finnek lekopírozták az elődöntőbeli ellenfelüket, legalábbis abban az értelemben, hogy ők is a záró szakaszban, jelesül a hajrában döntötték el a továbbjutás kérdését úgy, hogy a második góljuk szintén üres kapus volt. Az első, lényegében győztes találatot Niklas Hagman szerezte emberelőnyben: Janne Niskala távoli lövése nyomán közelről piszkált bele a pakkba, amelyet Tomas Vokoun kapus így képtelen volt hárítani.
Férfi torna, negyeddöntő:
Egyesült Államok–Svájc 2-0 (0-0, 0-0, 2-0)
Gól: Parise (43., az elős emberelőny, a második üres kapu)
Kanada-Oroszország 7-3 (4-1, 3-2, 0-0)
Gól: Getzlaf (3.), Boyle (13., ee.), Nash (13.), Morrow (19.), Perry (24., 30.), Weber (25.), ill. Kalinyin (15.), Afinogenov (25.), Goncsar (32., ee.)
Finnország-Csehország 2-0 (0-0, 0-0, 2-0)
Gól: Hagman (54., ee..), Filppula (59., üres kapu)
Svédország-Szlovákia 3-4 (0-0, 2-3, 1-1)
Gól: Gaborík (28., ee.), Sekera (29.), Demitra (40., ee.), Kopecky (50.), ill. Hörnqvist (34., ), Zetterberg (35.), Alfredsson (50.)
Az elődöntő párosításai:
Kanada-Szlovákia
Egyesült Államok-Finnország