A kisebb hullámvölgybe került Inter különc szakvezetője három mérkőzésre szóló eltiltás mellett 40 ezer eurós pénzbüntetést kapott a Sampdoria elleni bajnokin (0-0) nyújtott alakításáért. Az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottság elsősorban gúnyos kézmozdulata miatt marasztalta el, miután úgy tett, mintha megbilincselték volna.
Az ANSA hírügynökségnek nyilatkozva a tréner sajtósa elmondta, Mourinho mozdulatát félreértelmezték, azzal ugyanis nem a két játékosát is kiállító Paolo Tagliavento bírónak akart üzenni. „A mozdulatának semmi köze sem volt a játékvezetőhöz, Mourinho azzal egészen mást akart jelezni. Jelesül azt, hogy ‘el lehet vinni engem, le lehet tartoztatni, de a csapatom olyannyira erős, hogy mindezek ellenére diadalmaskodni fog, akár kilenc emberrel is’…” – tolmácsolta a korábbi Chelsea-menedzser gondolatait Eladio Parames.
Bárhogy is van, a portugál nem éppen közönségkedvenc az olasz futball berkein belül. Ezt bizonyítja Aurelio De Laurentiisnek, az élvonalbeli Napoli elnökének kijelentése is. A sportvezető elmondta: Mourinho soha, a világ összes pénzéért sem dolgozhatna neki.