A lesikilásban 35. helyen zárt Berecz Anna csütörtökön, a szuperkombinációban is tisztességgel helytállt, a 27. lett, márpedig esetében többet aligha lehet elvárni.
A 21 éves magyar versenyző az első futamban, lesikilásban a chilei riválisát megelőzve 30. helyen végzett, miközben négyen is elbuktak. Berecz szlalomban elsőként indult, és biztonsági sízéssel teljesítette a pályát, ami azt jelentette, hogy a következő indulóig vezetett a versenyben. Később persze hátrébb került, a szlalomban ugyanúgy a 27. lett, ahogy az összesítésben is – egyedül a chilei Noelle Barahonát utasította maga mögé.
Berecz Anna nem vallott szégyent (MTI)
A lényeg persze az, hogy mindkét futamban végigment az amúgy nehéz pályán, miközben ez a lesiklás után élen álló, természetesen Berecznél nagyobb sebességet diktáló Lindsay Vonnak, a lesiklás vancouveri bajnokának – és két másik indulónak – ez nem sikerült, az amerikai sztár elakadt az egyik kapuban és elhasalt a hóban. A versenyt a német Maria Riesch nyerte meg az amerikai Julia Mancuso és a svéd Anja Pärson előtt.
A csütörtöki versenynap másik magyar érdekeltje, Tagscherer Imre négy hibát vétett lövészetben, s végül 88 induló közül a 82. lett a sílövők 20 kilométeres egyéni versenyében. A harmadik olimpiáján szereplő, 36 éves sportoló húsz másodperc híján tízperces hátránnyal követte a célba az aranyérmes norvég Emil Hegle Svendsent.
Érdekességképpen jegyezzük meg: Tagschererék „körbelövöldözték” a 80. helyet, Imre ugyanis korábban ebben a pozícióban végzett a sílövők 10 kilométeres sprintszámában, míg testvére, Zoltán hétfőn a 81. lett a szabadstílusú sífutók között 15 kilométeren.
Nyilatkozatok
Tagscherer Imre:
„A lövészetemmel nem lehettem elégedetlen, négy hiba húsz kilométeren szerintem igen jó eredmény., A futás megint nem jött össze, a meleg sajnos eléggé rányomta a teljesítményemre a bélyegét. Bár ebben én is hibás vagyok, hiszen magamon hagytam egy plusz réteget, mert a bemelegítés alatt nem tűnt úgy, hogy ennyire felmegy a hőmérséklet. Az egész verseny során izzadtam. Talán a sok válogató-verseny az oka a gyengébb futásnak. November vége óta szinte állandóan viaskodtunk azért az egy helyért, ez kivette az erőmet, elvégre a mostaninál másfél perccel jobbat tudok.”
Berecz Anna:
„Természetesen tisztában vagyok a realitásokkal, de azért szeretnék a lehető legközelebb kerülni a legjobbakhoz. Jeges volt a pálya, sokkal jegesebb, mint egy nappal korábban, ezáltal nehezebb is. Még jobban kellett figyelni a kanyaroknál, mint a lesikló versenynél, és mivel mindenképpen végig akartam menni mindkét számban, ezért most kevesebbet kockáztattam, az ugratóknál is jobban ügyeltem.”
Forrás: MOB