Élet-Stílus

Élénkülhet a választások után az IT-piac

admin
admin

2010. 02. 04. 06:53

A második félévtől az új kormány felállását, illetve az unió által is támogatott projektek uniós forrásainak hatékonyabb lehívását követően az informatikai (IT) szolgáltatási piac élénkülésével számol Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az iparág az elsők között dinamizálódik a válság után.

Az IT-piacon is megfigyelhető egyfajta ciklikusság, ami az országgyűlési választásokkal függ össze. Az ügyvezető a korábbi évek tapasztalatai alapján az első félévben még nem vár számottevő javulást, mivel ilyenkor a regnáló kormány már nemigen ír ki újabb informatika projekteket, az újonnan megalakulónak pedig időre van szüksége a tenderek kidolgozására.

Rátkai Péter úgy vélte, a kormány gazdaságfejlesztési erőfeszítési mellett az uniós projekt-pénzek hatékonyabb lehívása is lendületet ad majd a gazdaságnak és ezen belül az informatikai iparágnak. Az elmúlt évről elmondta: a válság miatt is folyamatosan nőtt a verseny a szolgáltatók között, ami a versenyszférában – innen származik a vállalat árbevételének túlnyomó része – fokozottan érvényesült, s ezért a vállalat bevételének csökkenését eredményezte.

Az ügyvezető szerint 2009-ben jellemző volt az is, hogy bár a Getronics megnyerte a tendert, a kiíró végül mégsem kötötte meg a szerződést.

A vállalati beruházások és a társaságok saját fejlesztéseinek elmaradása mellett ugyanakkor nőtt azoknak az informatikai erőforrás kihelyezési projekteknek (outsourcing) a száma, amelyek révén a cégek költséghatékonyabban tudnak működni. Mindezt mutatja a Getronics bevétele is, amelyik összességében tavaly csökkent ugyan, de ezen belül az outsourcingból származó rész két számjegyűen emelkedett.

Rátkai Péter elmondta, az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Getronics két magyar leányvállalatának árbevétele tavaly 13 milliárd forint volt, mintegy 1 milliárd forinttal kisebb a 2008. évinél, miközben a társaságok tartani tudták üzemi eredményüket a válság miatt szűkülő piacon. Hozzátette: az idén a bevétel és az eredmény szinten tartása a cél.
A Getronics Magyarország Kft., amely az árbevétel mintegy háromnegyedét hozta tavaly, üzemei eredményét alig 5 százalékkal tudta növelni.

A másik leányvállalat, a Getronics regionális szolgáltató központjaként (GSC Budapest) működő EMEA Távolsági Szolgáltató Zrt. pénzügyi eredményeiről az anyavállalati előírások miatt az ügyvezető nem nyilatkozhat.
Az ügyvezető kifejtette, a holland anyavállalati előírásoknak megfelelően a bevételen belül a szolgáltatási rész folyamatosan emelkedik, s a 2008-as 78 százalékról tavaly 82 százalékra nőtt, az idén pedig 85 százalék az elvárás.

Rátkai Péter kifejtette: a fő cél az idén is az, hogy mind több bevételük legyen szolgáltatásból, s tovább javuljon az eredményességük. A kft.-nek a központi elvárások alapján az idén 8 százalékkal kell növelni üzeme eredményét a tervek szerint, míg az árbevétel-arányos kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) a tavalyi 6,6 százalékról az idén 8 százalékra kell emelnie.

A szolgáltatási bevétel növekedését a cég elsősorban az uniós projektektől várja, illetve bízik abban, hogy egyre több folyamatos, egyedi, speciális szakértelmet kívánó erőforrás-kihelyezési szerződést köt magyarországi cégekkel.
A tulajdonos holland KPN távközlési csoport 2009. évi árbevétele 3,5 százalékkal, 13,5 milliárd euróra csökkent. A csoport EBITDÁ-ja tavaly 3,6 százalékkal haladta meg a 2008. évi 5,1 milliárd eurós eredményt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.