Élet-Stílus

Lefújták a Hold-programot

Washington nem költ többet a Constellation nevű űrprogramra, amely egyebek között a Holdra való visszatérést irányozta elő - erősítette meg hétfőn a washingtoni Fehér Ház az erről szóló múlt heti lapértesülést.

Peter Orszag, a Fehér Ház költségvetési hivatalának igazgatója elmondta egy telefonos sajtótájékoztatón, hogy a 2010. szeptember 30-án kezdődő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervezetben – amelyet hétfőn nyújtanak be a kongresszusnak – javasolják a Constellation-program törlését.

A költségvetésben ugyanakkor további befektetéseket irányoznak elő kutatásra és fejlesztésre, többek között a robottechnológia területén – tette hozzá a magyar származású tisztségviselő.

Az előző amerikai elnök, George W. Bush hivatali idejében, 2004-ben indult Constellation keretében folyt az Orion űrrepülőgép fejlesztése. Az újgenerációs űrhajó a tervek szerint 2015-től vihetne űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és a Naprendszer más részeire. A program egyik célkitűzése az volt, hogy a 2020-as évek elején az Egyesült Államok újra embert küldhessen a Holdra.

A Constellationnek, amelyre eddig becslések szerint bő 9 milliárd dollárt költöttek, számos támogatója van a washingtoni törvényhozásban.

Egy szakértői testület – amelyet Barack Obama amerikai elnök bízott meg az űrprogram felülvizsgálatával – javasolta, hogy a NASA bízzon meg piaci szereplőket olyan űrtaxik kifejlesztésével, amelyekkel amerikai űrhajósok eljuthatnak az ISS-re. A magánszektort képviselő szervezet elnöke szerint ezzel több ezer munkahelyet lehetne létrehozni Floridában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik