Robert Enke (1977-2009)
A kiváló német kapus védett a Benficában, a Barcelonában és a Fenerbahcéban is, de legjobb teljesítményét a Hannoverben nyújtotta, innen került be a német válogatottba, amelynek az utóbbi egy évben első számú kapusa lett. Enke hat éve depressziós volt, felesége szerint nehezen tudta feldolgozni a vereségeket, s azt is, ha a bekapott gólok miatt őt hibáztatták. 2006-ban szörnyű tragédia érte: elveszítette kétéves, szívbeteg kislányát. Kedd este hannoveri otthona közelében vonat alá vetette magát.
Joseph Rapelego (1966-2009)
Ha lett volna a nyolcvanas években dél-afrikai válogatott, akkor Rapelego biztosan a tagja lett volna. A Moroka Swallows történetének egyik legjobb középpályása két héttel ezelőtt agyonlőtte magát. Évekkel korábban túlélt egy villámcsapást a pályán.
Adam Ledwon (1974-2008)
A tavalyi Európa-bajnokság idején klagenfurti lakásában felakasztotta magát az osztrák élvonalban szereplő Kärnten lengyel középpályása, Adam Ledwon, aki korábban 18-szor szerepelt a hazája válogatottban. Lengyel kupagyőztes lett a Katowicével, majd osztrák bajnok az Austria Wiennel. Ledwont elesége és két gyermeke gyászolta.
Jannisz Koszkiniatisz (1983-2008)
A görög harmadik ligás Diagorasz Rhodosz 25 éves futballistája nehezen viselte el, hogy edzője mellőzi őt, s miután kimaradt az Olympiakosz elleni Görög Kupa-mérkőzésre készülő keretéből, egy szikláról a mélybe vetette magát. Búcsúlevelében ez állt: „A csapatból való mellőzésem kegyetlenül igazságtalan volt, ezt már nem bírom tovább.”
Tim Carter (1967-2008)
A Sunderland és a Millwall egykori kapusa – aki háromszor szerepelt az angol utánpótlás-válogatottban – profi pályafutása befejeztével egy ideig a Sunderland kapusedzőjeként dolgozott. Tavaly nyáron követett el öngyilkosságot: felakasztotta magát.
Abram „Fire” Raselemane (1978-2008)
Harmincéves korában vetett véget életének Abram Raselemane, aki 16-szor szerepelt a dél-afrikai válogatottban, és a „Bafana Bafana” szerelésében három gólt lőtt.
Robert Enkét egész Németország gyászolja (MTI/EPA)
Sergi Lopez Segú (1967-2006)
Lopez Segú a nyolcvanas évek végén volt a Barcelona tagja volt: 1987 és 1991 között összesen 26-szor szerepelt a katalán sztárcsapatban, de futballozott a Mallorcában (22/2) és a Zaragozában is (23/0). Háromszoros spanyol kupagyőztesnek és kétszeres KEK-győztesnek mondhatta magát (1989-ben a Barcával, 1995-ben pedig a Zaragozával diadalmaskodott). Pályafutása idejekorán véget ért, házassága tönkrement, ő pedig egyre halmozódó magánéleti problémái miatt lakóhelyén, a Barcelonához közeli Granollersben vonat alá feküdt, és azonnal meghalt. 39 éves volt. Temetésén Pep Guardiola edző és Samuel Eto’o mellett a Barcelona több futballistája is részt vett.
Guido Erhard (1969-2002)
A Kickers Offenbach, 1860 München, a Wolfsburg és a Mainz néhai labdarúgója súlyos depressziótól szenvedett, és az édesapja halála is közrejátszott abban, hogy 2002 február 21-én az offenbachi vasútállomáson vonat alá ugrott. Erhard 33 évet élt.
Justin Fashanu (1961-1998)
Fashanu volt az első színesbőrű futballista, akiért több mint 1 millió fontot fizettek – 1981-ben a Nottingham Forest szerződtette őt ennyiért a Norwichtól. Ugyancsak ő volt az első ismert futballista, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. 1998-ban az Egyesült Államokban bírósági eljárás indult ellene fiatalkorúval szembeni nemi erőszak vádjával, Fashanu pedig néhány hónappal később egy londoni garázsban felakasztotta magát. Búcsúlevelében ártatlanságát bizonygatta. „Tudom, hogy ennek ellenére bűnösnek tartanak, és én nem akarom, hogy a barátaim szégyenkezzenek miattam” – írta.
Ramiro Castillo (1966-1997)
Az 52-szeres bolíviai válogatott középpályás az Argentinos Juniors és a River Plate együttesében is futballozott, s pályára lépett az 1994-es világbajnokságon. Kilencéves kisfia halálát nem tudta kiheverni, 31 évesen felakasztotta magát La Paz-i lakásában.
Hubert Schöll (1946-1992)
A Nürnberg 1968-as bajnokcsapatának tagja volt, később a Hamburgban is szerepelt.
Carlos José Castilho (1927-1987)
Az egykori kiváló brazil kapust „Szent Castilhónak” hívták a Fluminense drukkerei, mert olykor egészen varázslatos mozdulatokkal védett. Egyik ujját a saját kérésére amputálták az orvosok – Castilhót zavarta, hogy állandóan kiújul a sérülése, ezért inkább négy ujjal védett tovább. Nem akárhogyan: a brazil válogatottal összesen négy világbajnokságon vett részt (1950, 1954, 1958 és 1962). A Fluminense csapatában 696 mérkőzésen lépett pályára, ami klubrekord. 1987 februárjában öngyilkos lett.
Erich Schaedler (1949-1985)
A hetvenes években a skót Hibernian egyik legnépszerűbb játékosa volt a balhátvéd Schaedler, aki német hadifogoly fiaként született Skóciában. A Hibernianen kívül a Dundee Unitedben is megfordult, és 1974-ben a világbajnokságra utazó skót válogatott tagja volt, de a vb-n nem lépett pályára. A skót válogatott mezét egyszer húzta magára, éppen az NSZK ellen. 1985 karácsonyán – még aktív játékosként – halt meg.
Rainer Rühle (1956-1981)
Az Alemannia Aachen 24 évet élt hátvédje – aki korábban a VfB Stuttgartban is futballozott – szerelmi bánatában altató-túladagolással végzett magával.
Kocsis Sándor (1929-1979)
Az Aranycsapat jobbösszekötője, aki 68 válogatott mérkőzésen 75 gólt lőtt, olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes volt a magyar válogatottal, ráadásul 11 találatával vb-gólkirály lett. Emigrálása után előbb Svájcban, majd a Barcelonában futballozott, amellyel kétszer nyert spanyol bajnokságot. Negyvenöt éves korában trombózis miatt amputálni kellett a jobb lábfejét, majd gyomorrákot is diagnosztizáltak nála az orvosok. Depressziója egyre súlyosbodott, állandóan halálfélelemmel küszködött, s amikor rákja kiújult (vagy legalábbis a tünetek alapján azt hitte…), Kocsis kiugrott egy barcelonai kórház ablakán, és szörnyet halt. Özvegye és három gyermeke gyászolta. A kiváló támadót Barcelonában temették el, a koporsót egykori csapattársai vitték, köztük volt Kubala László is.
Hughie Gallacher (1903-1957)
Az Airdrie, a Newcastle és a Chelsea néhai csatára a két világháború közötti időszakban 624 mérkőzésen 463 gólt lőtt, a skót válogatottban pedig 20 meccsen 23-szor volt eredményes, s ezzel a skót válogatott történetének harmadik legeredményesebb játékosa: csak Denis Law és Kenny Dalglish előzi meg a listán. Gallacher tragédiája 1957 nyarán kezdődött, amikor ittasan hazaérve megütötte a fiát – az esetből rendőrségi ügy lett és nagy publicitást kapott. Az egykori válogatott csatár a szemtanúk szerint a bűntudattól „üveges szemmel” járt-kelt, míg végül a vonat elé vetette magát.
Az összeállítást partnerünk, a Focitipp.hu készítette.
