Élet-Stílus

Négyüket kegyelemből lelőtték

admin
admin

2009. 10. 06. 14:05

„Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…” – jelentette ki Vécsey Károly. Bár az osztrákokat kiverték Magyarországról, az orosz invázió hamar eldöntötte Dávid és Góliát harcát. A bosszú kegyetlensége volt, hogy a 13 honvédtábornokból csak négynek járt a golyó kegyelme, a többiek gonosztevőként lógtak az aradi vár udvarán. Istenhez mentek a magyarok ügyében reprezentálni.

A győzelmes tavaszi hadjárat után Görgey, valamint Bem József és Perczel Mór sikerei nyomán 1849. június elejéig az ország területéből csupán Temesvár és Arad, Gyulafehérvár vára, a megerősített titeli fennsík és az ország észak-nyugati sávja (Sopron, Pozsony és Trencsén környéke) volt osztrák kézen, az Erdélyi Érchegység pedig a román felkelők által megszállva. Éppen ezért kellett az 1848. december 2-án önmagát – törvénytelenül – osztrák császárnak és magyar királynak kinevező ifjú I. Ferenc Józsefnek (1848/1867-1916) I. Miklós orosz cárt (1825-1855) segítségül hívnia.

Két császárral is felvették a harcot

A magyar honvédseregnek most már nemcsak a nálánál jobban felszerelt és nagyobb létszámú osztrák haderővel és a vele szövetséges román és szerb felkelőkkel – akik ellen sikeresen harcolt –, hanem az orosz uralkodó hatalmas hadserege ellen is fel kellett vennie a küzdelmet. A mintegy 200 ezer fős cári sereg, Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg, tábornagy parancsnoksága alatt június 15-én kezdte meg a benyomulást a Duklai-hágónál. Ettől kezdve a harc Dávid és Góliát küzdelmévé vált, amelynek kimenetele senki előtt nem lehetett kétséges…

Még egy utolsó villanásnyi dicsőséget jelentett, hogy Arad osztrák őrsége megadta magát, s július 2-án Görgey a magyar honvéd fősereg élén a komáromi–ácsi csatában visszaverte Haynau táborszernagy túlerőben lévő csapatait. Azonban Kossuth és a fővezetés több súlyos hibát is vétett. Klapka Györgynek sem sikerült az osztrák haderőt Komárom alatt feltartóztatnia, így az gyorsan és akadálytalanul haladt az Alföldön át Szeged felé, ahová a magyar kormány menekült.

200 székely hős

Az orosz csapatok elfoglalták Besztercét, s Bem minden erőfeszítése ellenére sikeresen tört magának utat. Bem tábornok Segesvár mellett elszenvedett súlyos veresége után (1849. július 31.) Erdélyben már csak a helyi erők harcoltak. Említsük meg a Tuzson János őrnagy vezette 200 székely honvédet is, akik a csatavesztés után azt a feladatot kapták, hogy Nyergestetőn, a Csíki-havasok és a Torjai-hegység közötti hágónál, az utolsó védhető helyen feltartóztassák azt a 20 ezer fős orosz sereget, amely a kézdivásárhelyi ágyúöntő létesítményeket már szétzúzva Csíkszereda megszállására tört.

A 200 honvéd napokra megállította a sokszoros túlerőt, mígnem árulás következtében az ellenség a hátuk mögé került: „…meg nem adta magát székely, mint a szálfák kettétörtek” – írja Kányádi Sándor Nyerges-tető című versében. Dél-Erdélyben, augusztus 6-án Bem altábornagy serege újabb vereséget szenvedett el az orosz haderőtől Nagycsűrnél (Szebenszék), amely következtében végleg széthullott az erdélyi honvédsereg.

A vereség

Miután július 11-én Haynau bevonult a fővárosba, Perczel Mór tábornok serege a Pest megyei Turánál július 20-án, a Dembiński altábornagy vezette honvédsereg a csongrádi Szőregnél szenvedett súlyos vereséget. Kossuth már hiába nevezte ki Bem Józsefet a hibát hibára halmozó Dembiński helyére a magyar honvédsereg főparancsnokává, a végzetet nem lehetett megállítani: augusztus 9-én Temesvárnál Haynau súlyos vereséget mért a maradék magyar haderőre.

Nem maradt más hátra Kossuth számára, csak a lemondás: augusztus 11-én Görgey Artúr vette át a polgári és katonai kormányzati hatalmat. Ez azonban csak arra volt elegendő, hogy a maradék honvédsereg főerői, Görgey vezetésével – mintegy 32 ezer ember, 144 löveg –, annyi dicsőséges győzelem zászlóvivői és végrehajtói Világosnál letegyék a fegyvert az oroszok előtt.

Megállták a küzdelmet

„Ön bizonyára ismeri hazám szomorú történetét. […] A nemzet jobb és,
merem mondani, egyszersmind nagyobb része nem kereste ezt a küzdelmet
könnyelműen, de igenis […] becsületesen, állhatatosan és győzelmesen
megállta.

Ekkor Európa politikája azt kívánta, hogy őfölsége
Oroszország császára Ausztriával szövetkezzen, hogy bennünket
legyőzzön, s a további küzdelmet Magyarország alkotmánya mellett
lehetetlenné tegye. Megtörtént!” – írta a magyar seregek főparancsnoka,
Görgey Artúr Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz császári lovassági
tábornoknak 1849. augusztus 11-én, két nappal a világosi fegyverletétel
előtt.

Akik nem tették le a fegyvert

Az Aradon kivégzett tábornokok egy része még Világos után is fegyverben állt: a legendás hírű Damjanich János Arad várát csak augusztus 17-én adta át az oroszoknak. Dessewffy Arisztid tábornok a IX. hadtesttel – mintegy 8 ezer fő – augusztus 19-én, Karánsebesnél tette le a fegyvert az osztrákok előtt, miként Lázár Vilmos is. Gr. Vécsey Károly a 8 ezer főt számláló V. hadtesttel Borosjenőn, az oroszok előtt adta meg magát augusztus 21-én. Kazinczy Lajos ezredes Zsibónál (Közép-Szolnok megye) 4 ezer katonájával csak augusztus 25-én kapitulált az oroszoknál. Legutoljára, október 4-án Klapka György adta át Komárom várát, amelyért viszont ő és a vár védői szabad elvonulást kaptak.

Görgey kezdetben jól számított, amikor azt gondolta, hogy ha a magyar honvédsereg az oroszok előtt teszi le a fegyvert, az kevésbé lesz megalázó, s kegyelmet kapnak. Mind az orosz császár, mind Paszkevics herceg őszinte nagyrabecsülést éreztek a magyar tábornokok iránt. Az orosz főtisztek nemcsak udvariasan bántak a hadifoglyokkal, hanem valósággal szabadon járkálhattak, szinte nem is őriztették őket – mintha azt sugallták volna nekik, hogy szökjenek meg. A lefogott tábornokok közül azonban egy sem szökött meg. Hűségük, becsületességük és kötelességteljesítésük tudatában várták az ítéletet…

Haynau vérszemet kapott

Ferenc József, választott kettős uralkodói nevének megfelelően, Ferencként osztrák császár, Józsefként „kalapos király” volt, akit semmilyen uralkodói eskü nem kötelezett arra, hogy a magyarság feletti uralmát elődeihez hasonlóan legalább az alkotmányosság formai betartása mellett gyakorolja. Az osztrák Minisztertanács, szemben az augusztus 16-án hozott „enyhe” határozatával, augusztus 20-án Haynau táborszernagynak a következő utasítást küldte: a magyar fölkelés összes politikai és katonai vezetője és főtisztje lefogandó; a volt császári tisztek ellen eljárást kell indítani; a szolgálatra alkalmas legénységet be kell sorozni a császári hadseregbe. És a megtorlás valóban ennek az utasításnak a jegyében indult meg…

Haynau, a „bresciai hiéna” senkinek sem kegyelmezett; Schwarzenberg támogatásával, örömmel teljesítette, sőt túlteljesítette a parancsot. Ernst törzshadbírónak utasításba adta, hogy gyorsított eljárással, tanúkihallgatások nélkül, csak a legfontosabb vádpontra szorítkozva kezdje meg a tábornokok perét. A Független Magyar Kormány első miniszterelnökét, Batthyány Lajos grófot október 6-án, Pesten végezték ki. Kazinczy Lajos ezredesnek (kinevezés nélküli tábornoki beosztású magasabb katonai parancsnok) még azt a tisztességet sem adták meg, hogy sorstársaival, az „Aradi Tizenhárommal” együtt végezzék ki, miként Lenkey Jánosnak sem. Ő rabságban, elborult elmével hunyt el.

A golyó kegyelme

Aradon, 1849. október 6-a hajnalán, a következő sorrendben álltak sorsuk beteljesedése előtt a magyar tábornokok.

Golyó általi kivégzésre ítélték Lázár Vilmost, aki korábban rangjáról lemondva, birtokosként élt, majd önként lépett a magyar honvédségbe főhadnagyként. 1849. augusztus 19-én 300 főre fogyott seregével Erdélyből kitörve volt kénytelen az osztrákok előtt letenni a fegyvert. Dessewffy Arisztid kapitányként 1839-ben nyugdíjaztatta magát. Önkéntesként állt a honvédek sorába. Barátja, Liechtenstein herceg kérésére – ügyének enyhébb elbírálása végett – az osztrákok előtt tette le a fegyvert.

(MTI)

(MTI)

Kiss Ernő 1848-ban Nagykikindán a 2. Hannover huszárezred parancsnoka volt. Eszményképe a haza szolgálata. Végig híve maradt az ausztriai háznak. Schweidel József 1848 augusztusában vezette haza a Sándor huszárezredet. Végig kitartott a magyar kormány mellett, támogatta a Függetlenségi Nyilatkozatot is. A Hadbíróság kegyelemre ajánlotta, de Haynau nem kegyelmezett, őt is golyó általi halálra ítélték. Amikor eldördültek a fegyverek, Leiningen – az akasztásra váró tábornokok maradék, percnyi idejében – a következőket írta le: „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben.”

Istenhez mentek a magyarok ügyében

A többi kilenc vértanúra akasztás várt. Egy katona, de legfőképpen egy magas rangú tiszt vagy tábornok számára ez a legmegalázóbb halálnem – ilyen kivégzési mód addig csupán elvetemült gonosztevőknek és hazaárulóknak járt.

Palágyi: az aradi vértanúk

„S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.”

Poeltenberg Ernőt 1848-ban katonaként helyezték Magyarországra, de felesküdött a magyar kormányra. A szolnoki és a hatvani diadal nagyrészt az ő nevéhez kapcsolódik. Többszörös túlerővel szemben, az ellenségnek nagy károkat okozva tudta csapatai harcképességét megőrizni és rendben visszavonulni. Ő volt a legbuzgóbb szószólója annak, hogy az oroszok előtt tegyék le a fegyvert, s ő ment az orosz táborba tárgyalni. Elsőként akasztották fel. A bitófa alatt a következők voltak utolsó szavai: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”

Török Ignác 1848-ban katonaként szolgált Komáromban, itt tűnt fel, elsősorban mérnöki szaktudásával. Mérnökkari ezredes lett, tanítványa volt Klapka és Görgey is. Nyugodtan várta az akasztást, még az utolsó órákban is Vauban erődítési munkáit tanulmányozta. Láhner György, e kiváló felkészültségű tiszt 1848 szeptemberében a Délvidéken szolgált. Letette a magyar kormányra az esküt, 1849 februárjában már tábornokként működött. A nagyváradi fegyvergyárat ő állította fel. Kossuth is nagyon magasra értékelte sikeres munkáját.

Knézić Károly apja horvát származású osztrák határőrtiszt, anyja Omér pasa lánya volt. Katonának nevelték, a rend és a pontosság híve volt. Az önkényuralom ellen harcolt. A legnagyobb sikerének a komáromi sáncok elfoglalását tartották, Világosnál tette le a fegyvert. Nagysándor József 1848-ban nyugalmazott katonaként élt, a nemzetőrségbe lépett. A délvidéki harcokban kimagasló katonaként küzdött, részt vett a pancsovai hadműveletekben. 1849. március 5-én a szolnoki csatában szétvert ellenséges csapatokat vette üldözőbe. Részt vett a váci, a nagysarlói, majd a komáromi csatában (április 26.) Világosnál tette le a fegyvert. Utolsó szavaival a hazát éltette.

Magyar vagyok, hazámmal tartok

Gróf Leiningen-Westerburg Károly a Hesseni Nagyhercegségben született, családjának számos tagja volt katona, így ő is az osztrák hadseregbe lépett. Felesége révén lett magyar nagybirtokos. Októberben önként jelentkezett a szerbek ellen katonai szolgálatra, a tavaszi hadjárat kiemelkedő ezredese volt. Aulich Lajos már alezredes volt, amikor az Áprilisi Törvények után felesküdött a magyar alkotmányra, amihez halálig hű maradt. 1849. július 14-én a hadügyi tárca élére nevezték ki. Kiváló, szolgálatkész katona volt.

Damjanich János szerb származású osztrák katona volt, aki már korán kitűnt szabadelvű gondolkodásával. A szabadságharc egyik legkiemelkedőbb egyénisége; lángoló hazaszeretetével, hősiességével magasodik ki a nagyok között is. Katonái rajongtak érte. Leghíresebb haditette a szolnoki győzelem, a csatában mindig első…

Gróf Vécsey Károly édesapja lovassági tábornok, a magyar nemesi testőrség parancsnoka volt. Így fia is katona lett, de míg apja és testvérei a császár szolgálatában maradtak, Vécsey Károly a magyar alkotmányra, a magyar kormányra esküdött föl, s már korán részt vett a szerbek elleni küzdelemben. 1848 decemberében tábornoki kinevezést kapott. „Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…” jelentette ki. Mivel családja hű maradt a császárhoz, de ő nem, ezért kapta a legnagyobb büntetést: végig kellett néznie társai kivégzését. Mivel már nem volt kitől elbúcsúznia, megcsókolta a halott Damjanich kezét, s utoljára ő lépett a bitófa alá.

A szentpétervári osztrák nagykövet az 1849. október 20-án küldött jelentésében a következőket írta főnökének: „Személyes érzéseiben véli magát megsértve a cár”, hallván az aradi kivégzésekről…

a szerzőről

Cikkünk szerzője Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, egyetemi docens.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.