Élet-Stílus

Összeomlás előtt áll a magyar sport

A MOB elnöksége felhívással fordul az országgyűléshez, valamint a kormányhoz, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél és elfogadásánál garantálja a magyar sport életben maradásához minimálisan szükséges anyagi ráfordítást.

Az ötkarikás szervezet szerint a magyar sport az összeomlás előtt áll: „Százmilliós adóssághalmot görgetnek a szövetségek, teljes anyagi ellehetetlenülés vár az egyesületek többségére, sportolóink nagyrészt lelakott, elavult létesítményekben készülnek, a sportegészségügyi háttér szinte teljesen leépült” – áll az elnökségiről készült, MTI-hez eljuttatott beszámolóban.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki elnökségi ülésén elhangzott, hogy az ötkarikás felkészülés támogatása nem tartható a 2009-es szinten, mert az reálértékben 48 százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest, és 800 millió forinttal kevesebb, mint ami 2005-ben jutott a szövetségeknek.

A MOB ezért azt kéri, hogy „legalább a pekingi olimpia évében folyósított 1,8 milliárdos kormányzati forrást kapják meg az olimpiai sportágak, ellenkező esetben 2010-re teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek a londoni nyári játékok kvalifikációjára készülő versenyzők.”

A MOB közleménye hozzáteszi: amennyiben a kormányzati támogatás a jelenlegi szinten marad, elképzelhető, hogy a 2012-es londoni olimpiát követően alig vagy egyáltalán nem maradnak példaképként állítható magyar bajnokok.

NOB-ösztöndíjat kaptak a magyar sportolók

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke pénteken átadta a havi ezerdolláros juttatással járó ösztöndíjakat a jövő februári, vancouveri téli olimpiai játékokra készülő sportolóknak. A nemzetközi sportági szövetségekkel egyeztetve, a MOB felterjesztésére Tagscherer Zoltán sífutó, Berecz Anna, Szepesi Bertold, Döme Zsófia, Farkas Norbert és Bene Márton alpesi sízők, Tagscherer Imre és Gombos Károly sílövők, valamint Szőllősi Szabolcs gyorskorcsolyázó, Darázs Péter, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Galambos Gábor és Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázók, illetve Sebestyén Júlia műkorcsolyázó és Harmat Rózsa hódeszkás részesült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ösztöndíjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik