Élet-Stílus

Bolt utoljára duplázott?

Usain Bolt, aki csütörtökön 19.19 mp-re javította saját világcsúcsát 200 m-en a berlini atlétikai világbajnokságon, újabb fantasztikus sikere után azt mondta: közel van álma megvalósulásához, hogy olyan sprinterré váljon, akit soha nem felejt el a világ.

A jamaicai csodafutó – miután 100 m-en is jelentősen faragott saját rekordjából (9.58 mp) – a hosszabb távon 11 századdal gyorsabban ért célba, mint egy évvel korábban, a pekingi olimpián, amikor 19.30-at repesztett a szám döntőjében.

“Nem számítottam erre a rekordra, megmondom őszintén kicsit fáradt voltam. Rengetegen kijöttek megnézni, ezért úgy gondoltam, hogy az ő kedvükért mindent beleadok. Nem volt tökéletes a futásom, talán a jövőben csak a 100 vagy a 200 méterre kellene koncentrálnom” – nyilatkozta a jamaicai szupersztár a BBC-nek.

“Már sokszor elmondtam: az a célom, hogy legendává váljak. Nem a rekordot járnak a fejemben és nem is pakolom ezt a terhet a vállamra. Tudom, mit kell tennem, aztán megyek és végrehajtom – mondta a 23. születésnapját pénteken ünneplő klasszis atléta. – Ezúttal jól végeztem el a feladatomat és útban vagyok afelé, hogy legendává váljak, ezért nagyon boldog vagyok.”

“Mindig is azt vallottam, hogy minden lehetséges – tette hozzá. – Keményen kell dolgozni és edzeni, én még most is ezt teszem. Az, hogy ilyen gyors vagyok, nem változtat a dolgokon.”

Bolt az őt ért vádakkal, melyek szerint nem biztos, hogy csak a kemény tréningeknek köszönheti sikereit, nem kíván foglalkozni. Úgy véli: a doppingkérdés kikerülhetetlen része az atlétikának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik