Élet-Stílus

Elhunyt a jazz egyik “nagyöregje”

Hetvenhat éves korában elhunyt Rashied Ali, kiváló szabad jazz-dobos, aki többek között a stílus mesterének számító John Coltrane utolsó albumán is megcsillogtatta tehetségét.

A philadelphiai születésű Rashied Ali a manhattani Belleuve kórházban hunyt el szerdán, halálát a tüdejében kialakult vérrög okozta – jelentett be felesége, Patricia Ali.

Mikor 1965 novemberében, az akkor már befutott John Coltrane úgy határozott, hogy két dobossal akar színpadra lépni a New York-i Village Gate nevű éjszakai szórakozóhely közönsége előtt, akkor Alit választotta Elvis Jones dobos mellé. Coltrane ugyanebben az évben kiadott “Meditations” című albumán még mindkét zenész közreműködött, ám a jazz-mester halálát nem sokkal megelőző 1967-es “Interstellar Space” lemezen már csak Rashied dobjátéka kísérte a zseniális szaxofonjátékot.

Charles Gayle szaxofonozik, William Parker bőgőzik és Rashied Ali dobol a By Any Means amerikai együttes koncertjén a Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztiválon 2008. október 11-én (Fotó: MTI)

Charles Gayle szaxofonozik, William Parker bőgőzik és Rashied Ali dobol a By Any Means amerikai együttes koncertjén a Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztiválon 2008. október 11-én (Fotó: MTI)

Coltrane halálát követően a jazz-dobos először európai turnéra indult, majd New Yorkba visszatérve ismét nekivágott a zenélésnek. 1973-ban nyitotta meg Ali’s Alley nevű jazz klubját és elindította a Survival Records kiadót, melyet haláláig irányított. Mintegy negyven évet felölelő pályafutása során olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Don Cherry, Albert Ayler, Alice Coltrane és Archie Shepp. Az utolsó években alapította meg a The Rashied Ali Quintet formációt, melynek idén jelent meg a Live in Europe című albuma. “Utolsó napjaiban is lenyűgözően játszott. Hihetetlen odaadással viszonyult a zenéjéhez” – mondta felesége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik