Fotó: Kisalfold.hu
Az ember elsőre talán azt hihetné, hogy egy fesztiválszervező élete másból sem áll egy Volthoz, illetve Balaton Soundhoz hasonló rendezvényen, mint hogy polgármesterekkel haknizik éjt nappallá téve. Ugyanakkor mulatni is láttunk a Volton…
Számunkra nagyjából arról szólnak ezek a napok, hogy a helyszínen igyekszünk stratégiai ügyekben eljárni, a fontosabb döntésekben részt venni. Az elmúlt években szerencsére nagyjából kiépült körülöttünk az a csapat, amely a munka dandárját elvégzi, és nekünk már nem kell különösebben belefolynunk az ügyekbe. Többnyire egyébként valóban PR-tevékenységekben veszünk részt: interjúkat adunk és kísérgetjük a díszvendégeket. Természetesen azért esténként mi is jól érezzük magunkat, hiszen próbáljuk úgy összeállítani a fesztiválok programját, hogy az számunkra is kedves legyen. Nehezen tehetnénk azt meg, hogy nem veszünk részt rajta.
Hány év után engedhetitek meg magatoknak, hogy például a Volton – kis túlzással – már csak kísérőszemélyként kelljen részt vennetek?
Az elmúlt 4-5 évben látható igazán, hogy igen komoly rutinra tett szert az a csapat, amellyel dolgozunk. Tényleg nehéz volt eleinte számomra, hogy self-made manként meg kellett tanulnom, ne akarjak állandóan beleszólni mindenbe. Ez most már egyre jobban sikerül. Vannak olyan esetek, amikor az embernek engednie kell, mégpedig a saját maga érdekében, hogy leginkább olyan legyen a rendezvény, amilyennek ő álmodta meg. Ugyanakkor például azt szeretem, hogyha minél több közöm van például egy fesztivál arculatának kialakításához. Fontosnak tartom, hogy ez olyan legyen, amilyennek megálmodtam.
Ahogy említetted, elég nagy szervezőgárdával operáltok már. Attól nem tartasz, hogy az álmaid elszaladnak melletted egy teljesen más irányba, és előbb-utóbb arra ébredsz, hogy már nem sok közöd van az egészhez?
Ez a fajta félelem persze megvan az emberben. Éppen ezért kell megtanulni azt az arányt, amelynél még kiengedheted a kezed közül a dolgokat, és azt mondhatod, attól még, hogy nem te foglalkozol vele, az még működőképes lesz. Ám vannak olyan dolgok, amelyekről éppen azért nem mondanék le, mert a gyerekkori álmomról van szó. Hiszen ez nemcsak egy üzleti vállalkozás, hanem annál sokkal szerethetőbb dolog.
Kicsit merüljünk el a nosztalgia szennyes habjaiba! Mindössze 19 éves voltál, amikor az első Volt megszületett. Mi kellett ahhoz, hogy az ember ilyen fiatal fővel úgy gondolja, hogy egy fesztivált kell teremtenie? Ráadásul még csak nem is Budapesten, hanem attól a lehető legtávolabb: Sopronban.
1993-ban egy egészen pici házibuliként indult a fesztivál. Nagy hatással volt ránk az éledő budapesti undergroundélet, azon belül is a Volt magazin, amely szerintem az egyik leglátványosabb eleme a rendszerváltást követő kulturális életnek.
Nem meglepő, hogy végül a magazin lett a fesztivál névadója, ráadásul tökéletes apropóként szolgált arra, hogy megpróbáljuk ennek az élő verzióját is tető alá hozni Sopronban. Akkoriban mi már gyerekként is szervezgettünk sok mindent a városban: koncerteket, klubokat, ilyen-olyan előadásokat. Az első fesztiválunkra 6 zenekart hívtunk meg, 5 jött el és összesen 800 ember vett részt rajta. Ezt mindenféleképpen sikernek tartom. Később aztán láttuk azt is, hogyan lehet évről évre építkezni – persze azt soha nem gondoltuk, hogy ekkora méreteket el lehet érni, mint a mostani. 2002-ben aztán végül már kiköltöztünk ide, mert a sportcsarnokban és környékén egész egyszerűen nem fértünk el.
Franz ferdinand az idei Volton (Fotó: MTI)
Vissza a jelenbe: manapság elkerülhetetlen kérdés, hogy vajon a válság mennyire érint egy fesztivált?
Egy szempontból érezzük, hogy befolyásolja: ez a szponzoráció mértéke, hiszen a nagy cégeknek is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a megtakarításokra. A spórolást pedig a marketingen kezdik. Ugyanakkor a látogatottságon például egyáltalán nem érezni, milyen gazdasági folyamatok zajlanak a világban.
A Volt egy ideje már beleolvadt a Sziget csoportba. Sosem próbáltak érdemben befolyásolni benneteket, rátok erőltetni a döntéseiket?
Nem. A Szigeten belül úgy néz ki a dolog, hogy Fülöp Zolival ketten vagyunk a Balaton Sound és a Volt Fesztivál főszervezői, amelyeknél száz százalékban mi hozzuk a döntéseket a programról és az arculatról is. Kompromisszumokat inkább saját magunkkal kell kötnünk. Hiszen ahogy az előbb is említettem: el kell fogadnunk, hogy ekkora rendezvények teljes körű szervezéséhez már nem vagyunk elegendőek ketten.
Egy ilyen fesztiválra látogató közönség méretei alapján akár kisebb fajta szociográfiát is össze lehet állítani a mai fiatalok kultúrafogyasztási szokásairól. Hogy látod, hogy alakulnak az igények? 17 éve például még nem tűnt valószínűnek az, hogy a Vígszínház társulata is fellép majd a Volton. Komolyabb lett, könnyedebb lett a fesztivál? Az igények miatt eltért-e a fesztivál végső arca az álmaitoktól?
Kicsit öncélúan állítjuk össze a programmal kapcsolatos elképzeléseinket. Azt nagyjából patikamérlegen lehet mérni, hogy melyik produkcióra jönnek sokan. Gyakorlatilag ezekkel is elketyeg egy fesztivál. Ugyanakkor nagyon sok pénzt és energiát fektetünk abba is, hogy olyan pluszszolgáltatások legyenek a fesztiválokon, amelyek önmagukban ugyan nem bírnak vonzerővel, de… Abban biztos vagyok, hogy a közönség fejében azért alakult ki a Voltról egy kiemelkedően jó kép, mert például olyan beszélgetésekre is elkeveredhetnek, amelyeket hétköznap nem nagyon hallhatnak. Aztán egy óra múlva már jóval több színházi produkciót láthatnak, mint egy átlagos fesztiválon. Szóval ezen a téren nem nagyon vagyunk megalkuvók, pedig lehetnénk, hiszen ez mind több tízmilliós pluszköltséget jelent évente. Ám pont ezektől az apróságoktól lesz olyan a Volt, amilyennek látni szeretnénk.
A közel két évtizedes rutin ellenére mi okozta a legnagyobb meglepetést a Volt Fesztivál szervezése során?
Két dolog van, amely már évek óta fejtörést okoz. Az egyik magával a területtel kapcsolatos, hiszen ennek a határait is feszegetjük. Egyre nehezebb a környezet karbantartása, az infrastruktúra megszervezése. Rengeteg szakhatósági előírásnak kell megfelelnünk, és ez nagyon sok energiát emészt föl. A másik nehézség a nemzetközi sztárokhoz kapcsolódik; hiába van már közel húszéves múlt mögöttünk, hiába van már nevünk a fesztiválok között, a Volttal egy időben rengeteg nálunk jóval nagyobb és jóval nevesebb fesztivál zajlik, ahová adott esetben szívesebben elmennek ezek a sztárok. Van egy olyan szakasz a szervezés során, nagyjából novembertől márciusig, amikor azzal kelünk és azzal fekszünk, hogy semmi mást nem figyelünk, csak azt, hogy ki turnézik, ki hol van, egyeztetünk más fesztiválokkal, hogy esetleg együtt hívjunk meg előadókat. Ezt végül is egy jó játéknak fogjuk fel.
A Balaton Sounddal valami egészen mást indítottatok el? Ez a fesztivál egyfajta pótlék számotokra?
Valamilyen szinten igen, bár egyfajta vívódást is jelent az bennem, hogy van olyan előadó, akit a Balatonra hívtunk és szívem szerint sokkal inkább Sopronba hoznám – ilyen például Moby. Nehéz az embernek eldöntenie, hogy melyik fellépőt hova tegye. Az idei Voltról hiányoltam a kicsit csajosabb programokat, mert a nagyszínpad túl rockosra sikeredett. Nem szeretném, hogyha a szép lányok emiatt nem jönnének el.
Mégis melyik fesztivál áll közelebb a szívedhez?
Abszolút a Volt. A Balaton Soundra büszke vagyok, hiszen rövid idő alatt össze tudtunk hozni egy sikeres fesztivált. Ugyanakkor a Volt mindig is az első helyet foglalja el a fejemben vagy a szívemben – ha szabad ennyire Kozsó-szerűen fogalmaznom.
