A z ezredforduló táján komoly figyelmeztetést kapott Magyarország: minden idevágó kutatás azt jelezte, hogy a lakosság egészségi helyzete vészesen romlik, különösen a két évtizeddel korábbi adatokhoz képest – bár a folyamat hosszabb ideje tart. Gárdos Éva, a KSH szakmai főtanácsadója például kifejezetten azt írta tanulmányában, hogy a kilencvenes évekre demográfiai krízishelyzet alakult ki nálunk.
Miért fogy a magyar?
A háttér persze összetett, mégis jól körvonalazható. A kutató erről azt állította: „a női termékenység évtizedek óta nem éri el a reprodukciós szintet, és a halandósági viszonyok jelentős mértékben romlottak. 1981 óta növekvő mértékben csökken a népesség száma”. A nemzetközi trendeket is vizsgálva állítható, hogy a népességfogyás mögött a közvetlen ok elsődlegesen a rendkívül magas halandóság, közvetve pedig a népesség egyre rosszabbodó egészségi állapota. Ennek következtében a hatvanas évek elejétől drámai mértékben romlottak a halálozási viszonyok.
A rendszerváltáskor, 1989-ben például a férfiak születéskor várható életkori kilátása 65,5 év volt, mintegy 10 év múlva ez még mindig csak 66 év körül járt, 2002-re már 68,2 évre emelkedett. Ugyanez az adat a nőknél 73,8, 75,2 és 76,2. Ezt követően azonban ismét rosszabbodott a helyzet.
Rajz: Fotolia
Titokban szenvedünk?
Vannak olyan kóros állapotok, amelyek hosszú ideig rejtve maradhatnak (pl. a magas vérnyomás), másrészt vannak olyan területek, illetve olyan társadalmi rétegek, ahol kisebbnek ítélt panaszokkal nem fordulnak orvoshoz. Ezenkívül az egészségügyi ellátó hálózat lehetővé teszi, hogy bizonyos, szakorvosok által nyújtott szolgáltatások ne jussanak a háziorvos tudomására.
Az azonban, hogy a 14 éven felüli lakosság 99%-át a háziorvosi szolgálat regisztrálta, az adatok megbízhatóságát támasztja alá. Az ezredforduló adatai szerint a leggyakoribb, tartós gondozást igénylő kóros állapot a magas vérnyomás. Tízezer 19 éves és idősebb megfelelő nemű lakosra országos szinten a férfiak között 1787, a nők körében 2296 ilyen beteg jut. Sorrendben ezt követik: az ischaemiás szívbetegségek (783, ill. 852), a csigolyák ízületeinek elfajulásos betegsége (558, ill. 718), a cukorbetegség (492, ill. 583), valamint a deformáló hátgerinc-elváltozások (209, ill. 236).
Veszélyben a vidék
Az összefoglaló adatok azonban árnyalásra szorulnak, mert nem minden betegség felbukkanása olyan intenzív, mint az átlagos adatok sejtetik: erős területi tagolódást tapasztalhatunk. Így például a magas vérnyomás rátája jelentős szóródást mutat a megyék között. Egyes területeken – Somogy, Zala, Baranya és Csongrád megyében – 10 000 férfi közül az országos átlagnál több mint 10%-kal többet gondoznak ezzel a kórral, Pest, Fejér és Vas megyében viszont annak 90%-át sem éri el a gondozottak rátája. A nőknél Somogy megyében a nyilvántartottak rátája 34%-kal meghaladja az országos átlagot, Zala, Tolna, Békés, Csongrád és Baranya megyében annál valamivel alacsonyabb, de eléri az átlagos érték 110%-át. E tekintetben Közép-Magyarországon a legalacsonyabb a nők veszélyeztetettsége, ebben a régióban a 10 000 nőre jutó nyilvántartottak száma az átlag 90%-át sem éri el.
Rák tizedeli sorainkat
A 2004-es vizsgálat szerint morbiditási és mortalitási adataink – tehát, hogy 100 000 lakosból 1 év alatt hány betegszik, illetve hal meg – 30 év alatt lényegesen nem változtak, és rosszabbak, mint azt az ország társadalmi-gazdasági fejlettsége lehetővé tehetné. A ma született lányok várhatóan 76, a fiúk 67 évig fognak élni: hat, illetve nyolc évvel rövidebb ideig, mint Nyugaton. Ez azt jelenti, hogy ha elérnénk a fejlettebb államok szintjét, évente 50 ezerrel kevesebben halnának meg!
A vezető halálok 50%-kal a szív- és érrendszeri betegségek. Ez Nyugaton is körülbelül ilyen arányú. Csak éppen e kategórián belül nálunk az agyi érbetegségek, az infarktusok száma nőtt, és a felnőtt lakosság 20 százaléka magas vérnyomásban szenved. Sajnos vezetünk az európai országok között a rosszindulatú daganatos betegségek okozta letalitásban (ez az arányszám azt mutatja, hogy az adott kórban száz beteg közül mennyien halnak meg), pedig 1970-ben még csak a 7. helyen álltunk.
Férfigondok
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a magyar népesség minden csoportja azonosan veszélyeztetett. Érdemes kiemelni a középkorú (35–64 éves) férfiak csoportját. A kilencvenes években ennek a korcsoportnak az életesélyei hasonlóak – hasonlóan rosszak – voltak, mint a 20. század harmincas éveiben. A középkorú férfiak életkilátásainak romlása – mint utaltunk rá – az 1960-as évek végén kezdődött el. Például az 50–54 éves korcsoport halálozási rátája 1960 és 1992 között csaknem kétszeresére nőtt. Az 1960 és 1992 közötti változásokat hozzávetőlegesen 25-25 százalékban lehet a szívkoszorúér-betegség és a májzsugorodás, körülbelül 13 százalékban a tüdőrák, 8 százalékban az ajak, a szájüreg és a légcső daganatai, 8 százalékban az agyérbetegségek és 4 százalékban az öngyilkosság növekedésének tulajdonítani.
Az okok sokrétűek, elsősorban a kedvezőtlen életmód a felelős: nálunk minden harmadik férfi és minden negyedik nő dohányzik. Tíz százalék felett van az alkoholizálók aránya. Magyarországon négymillió túlsúlyos, kétmillió elhízott él. A 14 éven felüliek 33 százaléka mozgásszervi zavarban, a népesség 28 százaléka allergiában szenved. A betegségek kialakulásában, illetve ezek egészségrontó hatásában nagy szerepe van annak a jelenségnek, hogy a munkavállalók egyre kevésbé vesznek ki betegszabadságot, a táppénzes napok száma fokozatosan csökken, miközben a morbiditási adatok mind rosszabbak.
Tudunk róla
Mégis mi vagy ki a felelős ezért az állapotért, hol keressük a hibát? A magyar lakosság egészségi állapota az emberek saját megítélése szerint is kedvezőtlennek tekinthető. Egy, a kilencvenes évek derekán végzett, nemzetközi összehasonlító vizsgálatban a magyarok 19 százaléka értékelte „nagyon rossznak” vagy „rossznak” egészségi állapotát; ez az összehasonlított országokban – amelyek mind a volt szocialista országok közül kerültek ki – a legmagasabb arány volt. Az oroszok 15 százaléka, a lettek 16, a litvánok 13, az észtek 12, a lengyelek 10, a csehek csupán 8 százaléka értékelte egészségi állapotát hasonlóképpen. A kutatók a különösen súlyos szegénység és az egészségi állapot értékelését egymással szorosan összefüggőnek találták. A viszonyok feletti kontroll hiányának képzete nagy arányban együtt járt az egészségi állapotra vonatkozó negatív értékeléssel. Ezzel együtt az életvitelben, a szociális és társadalmi helyzet tartós romlásában, illetve az egészségügyi ellátás funkcionális zavaraiban kereshető együttesen a folyamatos és elhúzódó egészségromlás.
A WHO becslése szerint egyébként az elhízottság, a dohányzás, a stresszes környezet, a túlzott alkoholfogyasztás és a fizikai aktivitás hiánya az életmóddal összefüggő rizikótényezők egy olyan csoportját alkotják, amely a fejlődő országokban az összes halálozás legalább 40 százalékáért, a fejlett ipari országokban 75 százalékáért felelős. Ehhez hozzátehetjük, hogy még sokkal több megbetegedés hátterében sejthetünk életmódi tényezőket okként. Egyes becslések szerint a 90-es években a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás okozta a magyarországi halálozások közel 30 százalékát, ez az arány a 35–69 éves férfiak esetében elérheti a 60–70 százalékot is. És az azóta átmeneti javulás után ismét elkeserítőbbek az adatok.
