Élet-Stílus

Távozik a svéd világbajnok a BVSC-től

Egy idény után távozik a Lombard-BVSC asztalitenisz-csapatától Jörgen Persson, a svédek ötszörös világ- és kilencszeres Európa-bajnok játékosa. A klub a következő idényre már nem tudja előteremteni a fizetését.

A dpa hírügynökség úgy tudja, hogy a tavalyi pekingi olimpián negyedik, 42 éves klasszis sportoló egyik korábbi klubjában, a német Bundesligában-ban szereplő SV Plüderhausenben folytatja pályafutását.

“Hivatalosan ugyan még nem értekeztünk a jövőről, de a jelenlegi gazdasági helyzetben biztos, hogy a következő szezonban nem tudjuk biztosítani Persson játékának feltételeit” – mondta az MTI érdeklődésére Herendi Iván, a vasutas klub szakosztály-igazgatója.

Egy szezon után továbbáll (MTI)

Egy szezon után továbbáll (MTI)

“Körülbelül egy hónap múlva érkezik ismét Magyarországra, a bajnoki címről döntő összecsapásra, majd akkor ülünk le vele tárgyalni, hiszen mindenképpen szeretnénk szakmai kapcsolatban maradni vele, hogy milyen formában, az egyelőre bizonytalan. Tanácsadó, menedzser, edző, bármilyen poszt szóba jöhet, de ezt még tisztázni kell.”

Persson szerződtetését tavaly májusban jelentette be a BVSC, amelyben elsősorban a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken játszott a skandináv asztaliteniszező, de az Extraliga-rangadókon is rendelkezésre állt. A csapat a csoportmeccsek során búcsúzott a BL-től.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik