A benzinárak extrém volatilitása, riasztó szünetek a gázellátásban, folyamatos, inflációt meghaladó mértékű áremelkedés a távfűtési piacon, felemás szmogriadó és a világot is bejáró hírek óriási áramkimaradásokról – csupán néhány emlék a közelmúltból. Az energia témaköre egyre jobban áthatja mindennapjainkat, szinte folyamatosan szerepel a hírekben, és egyre mélyebben turkál a zsebünkben.
Ennek ellenére nem különösebben foglalkoztatják az energiaügyek a magyar lakosságot, vagy ha foglalkoztatják is, cselekvésre nem igazán késztetik. Ekképpen foglalhatók össze a BellResearch piackutató cég februári felmérésének eredményei, melyeket a FigyelőTrend olvasói elsőként ismerhetnek meg. A kutatás célja az volt, hogy a BellResearch segítségével képet kapjunk arról, vajon változott-e valamit a lakosság energiatudatossága a korszellemnek megfelelően.
Fotó: Fotolia
Azt természetesen csacsiság lett volna feltételezni, hogy a hibrid autóra történő váltás hatja majd át a lakosság gondolkodását; ennél sokkal kézzelfoghatóbb területet vizsgáltak a BellResearch elemzői, mégpedig a liberalizált közüzemi piaccal kapcsolatos ismereteinket, hozzáállásunkat, jövőbeni várakozásainkat. Mérték továbbá a közüzemi szolgáltatókkal való általános elégedettség mértékét – különös figyelmet szentelve a panaszos területeknek. A kutatócég 921, vezetékes telefonnal rendelkező hazai háztartásból álló, reprezentatív mintán készített telefonos interjút február végén.
Mire jó a gáz?
A csővezetéken háztartásainkba jutó gázt a – gázzal ellátott – háztartások 82 százaléka használja fűtésre, és csupán fele meleg víz előállítására. De 10-ből 9 háztartásban ezzel főznek. A gázszolgáltatók előtt tehát piaci rés mutatkozik: számottevő azon háztartások aránya, ahol a gáz már be van vezetve a lakásba, de fűteni nem fűtenek vele. Persze környezeti megfontolások, illetve szerződéses kötelezettségek befolyásoljak, hogy mennyire használható ki ez a lehetőség. (1. grafikon)
A gázellátással kapcsolatos elégedettségi vizsgálatok szerint általában elégedettek az emberek a szolgáltatóval, hiszen időben olvassák le az órákat, időben jön a számla, nincsenek tévedések, és a kommunikáció is rendben van. Panaszok csupán a számlák áttekinthetőségével és problémák esetén az ügyintézés minőségével, gyorsaságával kapcsolatban merülnek fel az adatok tanúsága szerint. Kísértetiesen hasonló a helyzet az áramszolgáltatás megítélésével kapcsolatban is. Csak a bonyolult számlák aggasztják valamelyest a fogyasztókat, és a panaszok intézése mehetne gyorsabban – persze belátható, hogy e téren aligha lenne elérhető 100 százalékos elégedettség.
A gáz- és az áramszolgáltatás minőségét firtató kérdéseknél némileg rosszabb eredmény jött ki a távhőszolgáltatás területén. Itt az ügyintézés, a hibajavítás gyorsasága és a közérthetőség mellett a pontosság területén is akadtak panaszosok. A BellResearch kutatói felhívják a figyelmet arra, hogy távhőminőség tekintetében az északkeleti területek szignifikánsan rosszabb elégedettséget mutattak, mint a délnyugati országrészek háztartásai. Igaz, az összkép továbbra is inkább pozitív.
Akiknek semmi sem jó
Érdekes ellentmondás rajzolódik ki ugyanakkor a reklamációk megoszlásából. A megkérdezettek körében csupán 2–14 százalékos volt azok aránya, akik egy-egy szolgáltatás kapcsán panasszal fordultak közműszolgáltatóikhoz. Ebből akár arra is következtethetünk, hogy a lakosság elégedett a villannyal, gázzal, vízzel, csatornázással, fűtéssel – ebben a sorrendben. Ugyanakkor a legkevesebb panaszost mutató távhőszolgáltatás marad el legjobban a reklamációkezelésben. Különösen a budapestiek elégedetlenek a reklamációkezeléssel távfűtési fronton. Persze ez annak is betudható, hogy bizonyos panaszokra egyszerűen fizikailag nem adható jó megoldás: egy távfűtéses panellakás legfelső emeletének északi fekvésű lakásában bizony nehéz csodát tenni a fűtési rendszer jellegéből adódóan. Összefoglalva: nehezen jönnek ki a magyarok a sodrukból, de ha gondjuk van, nem tudnak egykönnyen megbirkózni velük a közüzemek panaszirodái. (2. grafikon)
Fotó: Bakró Nagy Ferenc
Az ár az úr
Természetesen legyenek bármilyen megbízhatók is a közüzemi hálózatok szolgáltatásai, a legtöbb elégedetlenségre az árszínvonal ad okot, és ezen semmi sem segít igazán. Leginkább a távhőszolgáltatást drágállják a magyar háztartásokban, közel kétharmaduk gondolja aránytalanul drágának, és csupán 15 százalék szerint reális a díjszabás. Mielőtt azt gondolnánk, hogy egy ilyen felmérésben sosem lehet valami elég olcsó, vessünk egy pillantást a vízszolgáltatás eredményére, ahol a magyarok közel fele elfogadja az árat, és nem sokkal marad el ettől a villany árának megítélése sem. A távhő és a gáz viszont kifejezetten magasnak találtatott. (3. grafikon)
Kinél van a szabálykönyv?
A felmérés legmeghökkentőbb eredménye, hogy noha drágának találjuk a gázt, nem keressük annak lehetőségét, miként tudnánk megtakarításokat elérni. A megkérdezettek 70 százaléka tökéletesen tudta, hogy telefonszolgáltatást bárkitől igényelhetünk, ugyanakkor csupán minden ötödik ember tudta helyesen megmondani, hogy a lakossági földgázpiacot is liberalizálták már, és a vezeték kiépítőjétől függetlenül akár többféle szolgáltatóból választhatunk, hogy kinek fizessünk.
Hasonlóan alacsonyak az ismereteink az áramszolgáltatói piacról. Pedig mindkét területen megtörtént már a liberalizáció. Mindazonáltal azt sem lehet mondani, hogy nem hallottak volna „valamit harangozni” a témában a megkérdezettek. A liberalizáció mint fogalom már ismert volt előttük, és 35, illetve 41 százalékuk állította, hogy 2010-ben jön majd el a szolgáltatóválasztás szabadsága. Ha ön, kedves olvasó, ezen válaszadók egyike, akkor jó hírünk van: nem kell 2010-ig várnia, mi több, már tavaly is kapcsolhatott volna! Forgassa figyelemmel a lapokat, és kövesse a hirdetéseket – az olcsóbb gáz és áram ígérete bizony sok helyütt felbukkan!
Mindenki szakértő
Még ha nem is vagyunk teljesen naprakészek a liberalizáció témájában, véleményünk persze van – ez rajzolódik ki a Bell¬Research kutatásának következő fejezetéből. A válaszadók kétharmada nem hisz benne, hogy az árampiaci liberalizáció árcsökkenéssel járna, és hasonlóan szkeptikusak az emberek a gázpiaci liberalizáció jótékony hatásait illetően is. Ugyanakkor harmaduk bizakodó a szolgáltatásminőséggel (gyors, pontos, folyamatos kiszolgálás és elszámolás) kapcsolatban.
Lustaság=lojalitás
A felmérésben részt vevők egyöntetűen (89%) az árakat jelölték meg egy esetleges áramszolgáltató-váltás elsődleges indokaként. Persze fontosak egyéb tényezők is, mint a folyamatos ellátás és a megfelelő elszámolás.
Ugyanakkor mégis megnyugodhatnak az árampiacon: a megkérdezettek harmadának esze ágában sincs idén lépni, csupán 100 háztartásból 4 gondolja úgy, hogy váltani fog, és új szerződést köt a villanyra. Teljesen azonos a helyzet a gázpiacon is: noha a váltási hajlandóság enyhén magasabb (100-ból 6 a biztos), mégsem kell félni nagy nyüzsgéstől ott sem. Drága a gáz, de annyira mégsem, hogy utánajárnánk a váltás lehetőségének. (4. és 5. grafikon)
Pislákolás
Noha a nagy lépések megtételére nem vagyunk még készen, az energiatudatosság terén vannak pozitív jelek. A szemléletváltozásról tanúskodik, hogy új háztartási készülékek vásárlásakor már szinte mindannyian fordítunk figyelmet a fogyasztásukra, és szépen lassan hajlandóak vagyunk lemondani rendszerváltás előtti beidegződéseinkről, amikor még az energia végtelen jószágként állt rendelkezésre. Immár kikapcsoljuk használaton kívüli készülékeinket, és szigorúbban szabályozzuk a fűtést is, ha lehet.
A pénzzel járó takarékoskodási lépések közül egyelőre csak a szerényebbekre futja: hagyományos izzólámpák helyett energiatakarékosat veszünk, de hőszigetelést, nyílászárócserét is sokan bevállaltak az elmúlt években. Sajnos minden ötödik háztartás esetében nem jutott keret ilyen jellegű beruházások, ötletek meglépésére a közelmúltban.
Ami azonban ennél sokkal szomorúbb: előretekintve sokkal szerényebbek a tervek, szűkül a mozgástér. A háztartások fele nem gondolja, hogy futja ilyenekre, a nyílászárócserékre való hajlandóság a felére esik vissza, 20 százalék alatti értékre. Napelemes vagy napkollektoros megoldást például 100-ból csak 4 háztartás fontolgat.
A háztartások azon fele, amely tervez energiatakarékossági beruházást, csupán 3 év alatt félmilliót fordít majd ilyenre átlagosan. Közel felük 185 ezer forintnál kevesebbre becsüli ilyen jellegű ráfordításait. Ez bizony hároméves időtávon alig havi ötezer forintot jelent, ami vajmi kevés ilyen típusú kiadások kategóriájában. (6., 7. és 8. grafikon)
