Fotó: Bakró Nagy Ferenc
A politika oly mértékben rátelepszik az energiaszektorra, hogy jelentősen torzítja a versenyt, és nagyon megnehezíti a tisztánlátást – hangsúlyozta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője. Mint mondta, a jelenlegi helyzetben mindenki félre van vezetve, mert nincsenek egyértelmű árinformációk az energiahordozókról és az energiatermelő objektumokról. Gyakorlatilag ma nincs mód – nemzetgazdasági, vállalati és fogyasztói szinten sem – az árak és a költségek összehasonlítására. A mindenkori kormány általában az állam ellátási felelősségére hivatkozik, illetve arra, hogy meg akarja védeni a lakosságot a külső energiaár-hatásoktól. De ezzel csak annyit ér el, hogy immár senki sem tudja, mi mibe kerül. Az áreltérítés és piactorzítás csúcsa a hazai távhőszolgáltatás. Ez ugyanis a nemzetközi tapasztalatok szerint 70 százalékos hatásfokkal a leghatékonyabb energiatovábbítási mód lenne. Nálunk mégis ez a legdrágább megoldás, s ma senki sem tudja, hová vándorolnak az extra jövedelmek. Miközben milliárdok mennek el távhőtámogatásra.
A miniszterelnök paksi ötlete
Fotó: Fotolia
A hazai fogyasztási igény bővülését és
az erőmű-korszerűsítéseket is kalkulálva az országnak nagyjából 5000
megawatt kapacitást kell kiépítenie. Ebbe a miniszterelnök által a
parlamentben felvetett 2000 MW-os atomerőműblokk is beleférhet, de a
szakértők arra figyelmeztetnek: kizárólag piaci modellben szabad
gondolkodni, s a beruházás megtérüléséhez nem elegendő a nemzeti piac.
A paksi erőmű jelenleg a hazai áramfogyasztás 40 százalékát adja,
meglévő kapacitása 1800 MW, amely az élettartam-meghosszabbító
beruházások nyomán a következő években 2000 MW-ra bővül. Egy új blokk
építése, amely gazdaságossági megfontolások alapján újabb 2000 MW-ot
jelentene, alsó hangon 3-4 milliárd eurós költséggel járna. Ha ezt az
MVM piaci szereplők bevonásával végzi, még akkor is legalább állami
garanciavállalásra szükség lesz a hitelfelvételkor. A 10–15 éves
beruházás megtérülése kapcsán figyelembe kell venni, hogy a hitelre
jelentős kockázati felárat „rakhatnak” a mostani hitelpiaci viszonyok.
És arról sem szabad elfeledkezni, hogy a „fogyasztási völgyekben” már
most is vissza kell terhelni az atomerőművet, más szóval: regionális
egyeztetés, összefogás és piacfelmérés nélkül nem képzelhető el
gazdaságos megoldás.
Kazánkáderek
A politika „keze nyoma” számos ponton tetten érhető. Ilyen például az árképletek alkalmazása, illetőleg ezek „rugalmas kezelése”. Például a gázárképlet elvileg a 9 havi átlagos olajtermékárak alapján a mindenkori forint–dollár-árfolyam szerint határozza meg a lakossági gázárakat. Vagyis az olajárak és a forintárfolyam egyaránt befolyásoló tényező. A lakossági gázárra a Magyar Energia Hivatal (MEH) mint hatóság tesz javaslatot, majd az energetikai miniszter – a gázcégek költségeit is figyelembe véve – szabja ki a tényleges árat. Az a kisebbik gond, hogy a tarifaszámítás nem nyilvános, sokkal zavaróbb, hogy a mindenkori kormányzat rendszeresen – lefelé – eltér a MEH által javasolt gázáremelésektől. A piac ebben az esetben legalább két ponton torzul. Egyfelől a gázzal fűtő háztartások nem kapnak pontos információt arról, hogy mibe is kerül nemzetgazdasági és vállalati szinten az általuk használt energiahordozó. Másrészt jó esély van rá, hogy az évek óta húzódó gázpiaci liberó nyomán majd az üzleti szférával fizettetik meg a szolgáltatók a kisfogyasztói piacon politikai nyomásra elszenvedett veszteségeiket. Ez utóbbi lehetőség annál inkább rámutat az állami beavatkozások egymásnak ellentmondó hatásaira, mert éppen olyan periódust élünk, amikor a gazdaságélénkítés és az üzleti szféra állami támogatása van napirenden.
Nabucco – honnan, mit, kinek?
A tervek szerint Törökországból
Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül egészen Ausztriáig
földgázt szállító Nabucco vezeték Kelet-Európa orosz földgázfüggésének
enyhítésére lenne hivatott. Egyelőre azonban kérdéses a vezeték
finanszírozása, s az sem látszik világosan, hogy milyen „alternatív”
(nem orosz) gázt pumpálhatnának a csőrendszerbe. A szakértők szerint a
vezeték legnagyobb problémáját mindamellett a politikai feltételek
jelentik: Törökország ugyanis a Nabucco-terv támogatásáért az
EU-csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdését kéri cserébe, ehhez
képest igazán mellékes, hogy a vezeték kapacitásának 15 százalékára is
igényt tart. Szintén komoly kérdés a szállító „személye”. Türkmenisztán
már jórészt eladta a szabad kapacitásait Oroszországnak, ezért a
legesélyesebb betápláló ország még Azerbajdzsán lehetne. Adott esetben
Irán is szállíthatna, de itt is felmerülhetnek politikai szempontok,
elsősorban az amerikaiak rosszallására lehet számítani. Valamivel
tisztább a kép a vevői oldalon, ugyanis az RWE már bejelentkezett. És
végül nem szabad elfelejteni a 6–10 milliárd euróra becsült beruházási
költségeket sem, melyek megtérülését komolyan veszélyeztetheti, hogy
Oroszország két rivális projektet is előkészít.
Az állami „szerepvállalás” szinte már anekdotikus terepe a Magyar Villamos Művek (MVM). Ezzel kapcsolatban az elmúlt két évtizedben az derült ki, hogy a mindenkori kormány és az ellenzék ugyan sok mindenben gyökeresen eltérő véleményt képvisel, de az MVM „nagy nemzeti vállalati léte” afféle kikezdhetetlen axióma. Bár az Európai Unió által szorgalmazott piacnyitások és monopóliumfelszámolások már több értékes elemet leválasztottak az MVM-ről, mindkét politikai oldal számára továbbra is úgy szerepel az „elszámolásban”, mint a mindenkori kormánypártok „káderkifizető” helye.
Avuló erőművek
Az elemzők szerint rövid távon nincs alternatívája Magyarországon (és Kelet-Európában) az orosz földgáznak. Középtávon a sokat emlegetett Nabuccónál jóval esélyesebb megoldást jelent a pár év alatt, kis politikai kockázattal és alacsony költséggel megvalósítható országos vezetékrendszerek összekapcsolása. Az idei télen már jól bevált tárolókapacitásokhoz hasonló újabbak építése is jó megoldásnak tűnik, továbbá öt éven belül a Krk szigetre tervezett LNG-terminál is fogadhatja a nigériai vagy katari cseppfolyós gázt.
Kétélű gázfegyver
A téli gázkrízis elsősorban Európa, azon belül is
Kelet-Európa függőségére irányította a figyelmet. Ugyanakkor szakértők
már az ukrán–orosz konfliktus éleződésekor felhívták a figyelmet, hogy
a „gázcsap” tényleges elzárásának várható időtartama a napokban lesz
mérhető, és semmiképpen sem tarthat egy-két hétnél tovább. Ennek oka,
hogy bár az orosz földgázexport 100 százaléka az Európai Unióba és
Törökországba irányul, az úgynevezett „gázfegyver” használhatósága
mégis meglehetősen kétes, ugyanis az orosz fél – stratégiai gáztárolók
híján – csak napokig, legfeljebb egy-két hétig tudja visszatartani a
szállításokat, s ezt követően technológiai értelemben legfeljebb a
kutak elfojtása jöhet szóba. Ráadásul rövid távon sehol másutt nem tud
gázt értékesíteni, miután a Kínába irányuló, tervezett vezeték építését
még meg sem kezdték, cseppfolyósító kapacitása pedig gyakorlatilag
nincs az orosz iparnak. A kínai célállomás egyébként középtávon is
kérdéses, hiszen a pekingi energiamérlegben 0,5 százalékot tesz ki a
földgáz, s ebből adódóan jóval kevesebbet hajlandóak fizetni érte, mint
az európaiak.
A felhasználás oldaláról nézve azt látjuk, hogy a GKI 2030-ig tekintő prognózisa szerint a hazai gázfelhasználás évi egyszázalékos várható növekedése egyértelműen az erőművi szektor számlájára írható. A lakossági, az ipari és az önkormányzati gázfelhasználásban ugyanis nem számolnak növekedéssel. Az is fontos körülmény, hogy a meglévő gáztüzelésű erőművek egy része is elavult, amit jól mutat, hogy hatásfokuk átlagosan 10 százalékkal alacsonyabb a németországiakénál. Ezek cseréje tehát elkerülhetetlen. Az erőművi felhasználás növekedését a várhatóan évi 1,5 százalékkal bővülő magyar villamosenergia-igény indokolja. Az igénybővülést és a korszerűsítéseket is beleszámítva nagyjából 5000 megawatt (MW) erőmű-kapacitást kell kiépíteni a következő két évtizedben, hogy a mostani 8000–8500 MW kapacitást 12 ezer megawattra növeljék.
Bizonytalan jövőkép?
Az előttünk álló két évtizedben tehát egy új atomerőművi blokk, továbbá szénalapú és gázüzemű erőművek építése merülhet fel realitásként.
A lignitalapú erőművekkel szemben elsősorban környezetvédelmi aggályok merülhetnek fel – a gazdaságossági megfontolások mellettük szólnak. Az atomerőmű esetében a zöldmegfontolások mellé zárkózik fel a hatalmas beruházási igény, továbbá a gazdaságos üzemméret terjedelme miatt a fogyasztási völgyekben keletkező kapacitásfölösleg regionális értékesítésének nehézsége. A gázerőművek ellen pedig az importfüggőség szólhat – annak ellenére, hogy a prognózisok szerint ez lesz a következő 50 év legfontosabb energiahordozója, mely a kőolajjal ellentétben bőségesen rendelkezésre áll, s a környezetvédelmi szempontoknak is megfelel.
Az egyik legfontosabb előttünk álló feladat, s ez jelentős részben a politika felelőssége is – véli Hegedűs Miklós –, hogy komolyan végiggondoljuk a felépítendő 5000 MW erőművi kapacitás összetételét. A döntés ugyanis évtizedekre meghatározza a hazai energiarendszer jövőjét.
Nagy üzlet lehet a gáztárolás
Az európai energiaprognózisok a
földgáz szerepének növekedésével számolnak a következő 20–30 évben.
Éppen ezért felértékelődhet a Magyarországon jól vizsgázott gáztározók
szerepe. A szakemberek szerint ehhez, vagyis a kimerült gázmezőkben
történő gáztároláshoz hazánkban kiválóak a geológiai adottságok. Az is
fontos körülmény, hogy a nyári és a téli fogyasztásunk eltérése eléri a
négyszeres szorzót. Más szóval, ha nyáron folyamatosak a szállítások,
akkor komoly készletek halmozhatók fel a téli csúcsok idejére. Egy
ilyen kapacitás nem csak arra alkalmas, hogy a hazai ellátást
stabilizálja, hanem a szomszéd országok gondjain is enyhíthet. További
kapacitások kiépítése tehát regionális ellátó szerepet indukálhat.
Persze azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar gázmezők Szerbiába
és Horvátországba is átnyúlnak, így elvileg nekik is lenne módjuk
tárolók kialakítására. Románia pedig majdhogynem önellátásra képes.
Ellenben Szlovákia és Csehország az ilyen kapacitások komoly vásárlója
lehet.
