Élet-Stílus

Kína a Marsra vágyik

Októberben indul az első kínai Mars-misszió, az ázsiai ország második Hold-szondájának fellövésére pedig a tervezettnél egy évvel korábban, még az idén sor kerülhet - jelentette a Venvejpo (Wenweipo) hongkongi napilap.

Az orosz gyártmányú rakétával induló Yinghuo-1, azaz a Mars 1 nevű űrszonda 350 millió kilométeres útja során a tervek szerint 2010. augusztus 29-én éri el a Marsot, és a felszínről készített első képeket várhatóan szeptember elején küldi vissza a földre – mondta Csen Csang-ja (Chen Changya) a kínai-orosz Mars-kutatási program vezető tervezője.

A Mars 1 szonda a vörös bolygó körüli pályáján – a Holdistennő 1 (Csang-o ji-hao, Chang-e yihao) jelenleg is működő Hold-szondához hasonlóan – térképezi fel a Mars felszínét, miközben vizsgálatokat végez azzal kapcsolatban, hogy a felszíni víz miként tűnhetett el – magyarázta Csen Csang-ja.

A kutató szerint a mindössze 110 kilogrammos szondának a legnagyobb kihívást a bolygó körüli keringés közben az árnyékos periódusok okozzák. A napenergia hiányában a 8,8 órás árnyékos szakaszok alatt a szondának készenléti üzemmódba kell kapcsolnia magát, és ezt egy fordulat alatt hétszer kell megismételnie. A rendkívül hideg környezet további kihívásokat jelent, ugyanis az árnyékos szakaszokon a hőmérséklet mínusz 200 Celsius-fok körül alakul – tette hozzá Csen.

A 2007. október végén indított Holdistennő 1 űrszonda egy évre tervezett küldetése végére elkészült az első teljes holdfelszíntérkép. A szonda a várakozásokhoz képest továbbra is jó állapotban van, ezért december elején a 200 kilométeres magasságból 100 kilométeres magasságra ereszkedett, mellyel a kutatóknak további megfigyelésekre nyílik lehetőségük.

A még részletesebb képek és vizsgálatok elvégzésére tervezett Holdistennő 2 felbocsátására még az idén sor kerülhet.

A 2012-ben induló Holdistennő 3 már egy leszállóegységet és egy holdjárót is magával visz. A 2018 körül tervezett negyedik misszió során a Holdról származó mintákat vissza is juttatják a földre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik