Élet-Stílus

Élményfürdő épül Harkányban

A meglévő létesítményekhez kapcsolódva új, több mint 1100 négyzetméteres fedett élményfürdő épül Harkányban - írta a Napi Gazdaság.

A mintegy másfél milliárd forintos beruházást az önkormányzat tulajdonában lévő Harkányi Gyógyfürdő Zrt. valósítja meg. Az újabb ingatlanfejlesztés azt követően kapott zöld utat, hogy a beruházás megvalósításához a város a dél-dunántúli operatív program keretében 550 millió forint értékű támogatást kapott. A fennmaradó részt hitelből, illetve saját erőből teremtik elő.

Az új épületrészben, egy változó mélységű, több mint 600 négyzetméteres vízfelületű medence kap majd helyet. A létesítményben többek között csúszdaparkot és élménybarlangot is kialakítanak. A tervek szerint az első látogatókat a 2010-es nyári szezonban fogadja az új élményfürdő – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik