A zajongás, rontáselhárítás a magyar néphagyományban is élt. Bár nem öltöztek jelmezbe, voltak varázsmondásaik, csörgőkkel, dobokkal űzték el a kísérteteket. A lakomák sem voltak ritkák a halottak ünneplésekor, a halotti tort például sokáig a temetőben, a családtag sírja mellett tartották.
A halott is kér enni
A holtak ünnepe
A mindenszentek eredetileg vallási ünnep, a katolikus egyház összes szentjét ünneplik e napon, de ehhez a halottakra való emlékezés szokásai, hiedelmei is kapcsolódnak. Az 1. századtól ünneplik november 1-jén.
A halottak napja november 2-án a családok elvesztett szeretteinek állít emléket, ám eredetileg azoknak a holtaknak az ünnepe volt, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg.
A családok valaha nagy mulatságokat rendeztek mindenszentekkor, ugyanis úgy gondolták, hogy a halottak kikelnek sírjukból, és meg kell vendégelniük őket. A halottakat egyébként nemcsak mindenszentekkor, hanem más ünnepeken is az asztalukhoz ültették az itt maradottak: húsvétkor, pünkösdkor, lakodalomban vagy karácsonykor.
A halott etetése eredetileg a halál utáni élet, az „élő holttest” képzetében gyökerezik. Eszerint a továbbéléshez az elhunyt igényt tart a használati tárgyai mellett ételre, italra és ruházatra. Közép-Európában – és a magyar nyelvterületen – az esetek többségében azonban már a lélek táplálásáról van szó, gyakran jelképes ételek fogyasztásával (só, víz, liszt, kenyér vagy cipó, illetve tej, bor és pálinka) vagy a halottat megszemélyesítő gyerekek, szegények etetésével. Ennek a hagyománynak a keretében a község szegényeit, koldusait vendégelték meg, akik cserébe a „halott lelki üdvéért” imádkoztak.
Gyakran amulettekkel temették el a halottakat, de általános volt a római katolikusoknál az olvasó, imakönyv, reformátusoknál a zsoltároskönyv, Biblia koporsóba tétele. Az Árpád-kortól a 20. századig pénzt is raktak a halott mellé, régebben a nyelv alá, később a kezébe, néhol a szemére helyezték. A hiedelem szerint az elhunyt ezzel fizeti meg a túlvilági vámot, hídpénzt, a kereszteletlen gyerek pedig a túlvilági keresztelő díját.
Ha a lélek kísértet lesz…
Visszajáráskor a lélek a családtag álmában megjelenik, de „kézzel fogható” poltergeist-jelenségeket is produkálhat: edényeket csörömpöltet, a padláson zörög, vagy elmozdítja a tárgyakat. Ezek mellett a mondákban él a testi valóságában megjelenő, sírjából kikelő halott alakja is.
Abból a személyből lesz kísértet, aki valamilyen különleges ok miatt nem pihenhet sírjában. A hit szerint az utcán, a határban vagy a temetőben jelenik meg. Bűne, amelyért vezekelnie kell, általában az egész közösséget érintő vétség, például ellopta a templom zászlaját, vagy mint mérnök rosszul mérte ki a határt. Az öngyilkos és az akasztott ember sem tud nyugodni. Aki gyilkosság áldozata volt, akit elátkoztak vagy akit valamilyen ok miatt nem temettek el, általában kísértet lett.
A halott megjelenhet emberi, állati alakban, de élettelen tárgyként vagy láthatatlanul is. A visszajárás oka lehet a nyugalmának megzavarása, de akkor is nehezére eshet a távozás, ha túlságosan siratják, vagy nem tartják tiszteletben az emlékét. Ha bűnös volt életében, akkor a hiedelem szerint azért nem tud nyugodni, hogy jóvátehesse a hibáját. Gyakori a népmesékben, mondákban az élőkön segíteni akaró holt is. Az ő vezeklésük gyakran meghatározott időre szól. Mellettük persze létezik a gyilkos, rossz szándékú halott is, „aki” az élők esküdt ellensége.
Kiemelkedik a kísértetek közül a valamilyen sajátos vonással rendelkező ember- vagy állatalak: ilyen a mondákban országszerte feltűnő fejetlen barát és az állatlan ló, a tüzes ember, a lidércfény vagy a kisasszony (néhol szépasszony).
—-Féltek a holtaktól—-
A néphit szerint a visszajárást úgy lehet megelőzni, hogy a kívánságokat teljesíteni kell. Ezek általában az életében teljesítetlen tartozásának kifizetésére vagy valamilyen neki hiányzó dologra – ruha, élelem, használati tárgyak – vonatkoznak.
varázsszerek a tárgyai
Az áll felkötésére használt kendőt a boszorkány hírében álló asszonyok szerelmi varázslásra használták. A reumát csonttal dörzsölték, a golyvás betegnek pedig háromszor meg kellett érintenie a halott kezét a gyógyuláshoz. Impotenciára csontport ajánlottak.
A halottmosóvizet járatlan helyre öntötték, a szappant, fésűt eldobták vagy eltemették vele. Attól tartottak, hogy a fésűtől a haj kihullana, a szappantól, víztől pedig sárgaságot kapnának.
A halott minden tartozéka tisztátalan, az elhunytat tisztelet és félelem övezi. Magyarországon azonban nem alakult ki kultikus rendszer velük kapcsolatban. Pogány és egyházi elemekből ötvöződnek azok a hiedelmek, amelyekben például a hazajáró halottól való félelem tükröződik. Általános hit volt, hogy sem a haldoklót, sem az éppen elhunytat nem szabad siratni, mert visszasírnák, azaz újra feléledne és másodszor sokkal nehezebben halna meg. A halál megkönnyítése érdekében sok helyen szentelt gyertyát adtak a halott kezébe.
A halál beálltakor kinyitották az ablakot, hogy a lélek könnyebben eltávozhasson, letakarták a tükröt, mert féltek, hogy megpillantják benne a szellemét, illetve megállították az órát.
A sírhoz régen nem jártak ki
A népi kultúrában a halottak napja igen színes hagyományokkal rendelkezik. A mindenszentekkel ellentétben az ünnep nemcsak a katolikusoké, hanem a reformáció több vallása is elfogadja: az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerik, a reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg.
A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Ez nem volt mindig így: a virágkultusz a 18. század vége előtt még alig létezett. A középkorban gyümölcsfák álltak a sírok között, ezek termése az egyházfi vagy az iskolamester jövedelmét növelte. A temetőket árokkal, sövénnyel, esetleg kerítéssel vették körül. Az árok egyrészt a csatangoló állatoktól védte a sírokat, másrészt ide temették a kereszteletleneket, kivégzetteket és öngyilkosokat.
A munkát évszázadok óta tiltják ezen a napon, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg, s ezt a tilalmat több vidéken kiterjesztették a következő hétre is, amelyet a halottak hetének hívtak. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, és ekkor újították meg az egész tanácsot.
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, Ünnep.eu)
