Élet-Stílus

Melyik a jobb?

A férfi legyen domináns, jó vadász. A nő alkalmazkodjon, és óvja a gyerekeit. Az ősi sztereotípiák a két nem járművezetési szokásaiban a mai napig éreztetik hatásukat.

A belénk ivódott viselkedési mintákon kívül fizikai tényezők is szerepet játszanak abban, hogy nő és férfi máshogy vezeti autóját. A különbség jelentős, bár nem árt, ha vigyázunk a tipizálással, hiszen a nők körülbelül 15 százaléka kimondottan férfiasan vezet, a férfiak ugyanekkora hányada pedig nőies stílusú sofőrnek mondható.

Női lábak

Egy 2007-es, walesi kutatás szerint az Egyesült Királyságban 11,5 millió női vezető (a hölgyek 70 százaléka) nem megfelelő cipőben vezet. A megkérdezettek 66 százaléka állította, hogy kimondottan szeret magas sarkú topánkában vezetni.

Mi a különbség a nőies és a férfias vezető között? „A nők és nőiesen gondolkodók nagy része óvatos, korábban felismeri a vészhelyzeteket, emellett feltételezi, hogy közlekedési partnerei figyelnek rá, pedig ez sok esetben nem így van” – mondja dr. Bereczky László, a Közúti Közlekedési Orvosok és Pszichológusok Tudományos Egyesületének ügyvezető igazgatója. Ez a megelőlegezett bizalom sok esetben vezet kisebb balesetekhez. Tendenciának mondható, hogy 100 nő kevesebb súlyos balesetet okoz, mint 100 férfi, viszont koccanásokban a hölgyek megelőzik a férfiakat.

Melyik a jobb? 1

Túl jó az agyuk?
Mi az oka ennek? Tény, hogy a nők térlátása gyengébb a férfiakénál. Ez magyarázza a tolatva parkolás során fellépő nehézségeket is: itt ugyanis nem csak azt kell látni és érezni, hogy milyen hosszú és széles az autó, hanem azt is fel kell mérni, hogy hátramenetben merre fog elmozdulni a gépjármű eleje és hátulja. Jobb viszont a nők perifériás látása, így sokkal kevesebb oldalról érkező ütközéses baleset éri őket.
A nők két agyféltekéje között jobb a kommunikációs kapcsolat, mint a férfiak esetében, képesek egyszerre mindkét agyféltekéjüket használni. Ennek köszönhető, hogy egyszerre többfelé tudnak figyelni – ez az utakon kimondottan előnyös –, viszont azzal is jár, hogy körülbelül 50 százalékuk oldaltévesztő, azaz nem mindig tudja a másodperc tört része alatt eldönteni, melyik a jobb és melyik a bal keze. Ez egyáltalán nem szerencsés a vezetés során, de léteznek olyan módszerek, amelyekkel orvosolható a probléma.

Mit tud egy nő?

■ Egy nőnek nemcsak változatosabb kúp alakú sejtjei vannak a retináján, de a férfiakénál szélesebb a periférikus látása is: legalább 45 fokos szögben lát kétoldalt, valamint az orra alá és fölé is. A legtöbb nő periférikus látása akár a 180 fokot is megközelíti.
■ A nők agyának kérges teste vaskosabb, mint a férfiaké, jobb és bal agyféltekéjük között 30 százalékkal több idegrost fut. Egyazon feladat megoldásához agyának más-más területét használja a férfi, illetve a nő. A két agyfélteke közötti gyorsabb kommunikációs átvitel miatt egy nő egyszerre több mindent tud csinálni, többfelé képes figyelni.

Az, hogy a nők kétszer is meggondolják, mielőtt valamit végrehajtanak egy közlekedési szituációban, egyrészt előny, másrészt a túlzott óvatosság, a „totojázás” végtelenül fel tudja dühíteni az erőszakosabban, gyorsabban vezető férfiakat. Ennek az óvatosságnak köszönhető viszont, hogy a női autótulajdonosoknak sokszor elég alacsonyabb biztosítási díjakat fizetniük.

Melyik a jobb? 1

Tudni kell, hogy mások
Az Európában egyedülálló Smink & Drive módszer kidolgozója, Gyémánt Péter szerint egy nő is megtanulhat kiválóan vezetni, csak más módszert kell alkalmazni oktatása során, mint egy férfinál. Az orvosok, közlekedési szakemberek és pszichológusok által kidolgozott módszert tanfolyamokon sajátíthatnak el az oktatók. Alkalmazása során például bebizonyosodott, hogy mozgáskoordinációs gyakorlatokkal jelentősen javíthatók a női vezetés problémás területei, a szorongás pedig relaxációs technikákkal oldható.

A Smink & Drive 2004-től működik Magyarországon. „Egy hagyományos autós iskolában a nőknek 15–17 órával több gyakorlás kell a jogosítványhoz, mint a férfiaknak – állítja Gyémánt Péter –, nekünk sikerült elérnünk, hogy ahol a mi módszerünkkel oktatnak, ugyanannyi vezetési óraszám alatt jutnak el a nők a jogosítványig.” A Smink & Drive tehát magabiztosságra, tudatosságra neveli a leendő női vezetőket, emellett hasznos gyakorlati tanácsokkal segíti őket.
Novembertől a nagyközönség is alaposabban megismerheti a Smink & Drive módszert, hiszen internetes valóságshow indul a www.jogsitv.hu oldalon, ahol egy budapesti autósiskola férfi és női tanulóinak fejlődését követhetjük nyomon. Gyémánt Péter szerint fontos, hogy bekerüljön a köztudatba: a nők teljesen másképp reagálnak a közlekedési szituációkra, mint a férfiak. A problématudat kialakításával ugyanis a két nem közötti autóvezetési különbségekből adódó legtöbb baj megelőzhető lenne…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik