Az EU 2012-től drasztikusan leszorítja az autók széndioxid-kibocsátását. Ezt természetesen az autóvásárlók fizetik majd meg. A környezetvédelem jobban járna, ha ugyanezt a pénzt az autósok háztartásuk energiagazdálkodására fordítanák.
Bár a benzin magas ára miatt mindenki panaszkodik, szinte senki sem tankol kevesebb üzemanyagot (lásd táblázatunkat). Nemzetközi felmérések szerint a benzinár nem befolyásolja autózási szokásainkat, mert a benzinkútnál hagyott pénz nem a legkomolyabb költségtényező egy autó fenntartása és használata során – hacsak nem egy olcsó, de nagy fogyasztású autóval jár valaki, például egy tízéves, V8-as Discoveryvel.
Ennek ellenére az autógyárak hosszú idő óta elképesztő pénzeket ölnek olyan autók kifejlesztésébe és gyártásába, amelyek fogyasztása akár csak minimális mértékben is jobb. Voltaképpen ez ma az autógyárak elsődleges műszaki célja, illetve a kis fogyasztással járó, alacsonyabb károsanyag-kibocsátás. Ha bármelyik modern céget megkérdezzük legfontosabb törekvéséről, a mosolyogva adott válasz a „vásárlók elégedettsége” lesz, ám a gazdaságosság és a CO2-kibocsátás hajszolásának meglehetősen kevés köze van a vásárlók valódi igényeihez.
Jobban nyomják
Nem mintha a vevőket nem érdekelné a kis emisszió és a környezet védelme. Őket többnyire megnyugtatja a katalógusokban olvasható, alacsony CO2-kibocsátás, de a mindennapokban úgy használják autójukat, hogy az úgyis magasan a megadott emissziós érték fölött teljesít. Ennek oka főleg az, hogy a fogyasztás leszorításával valamelyest csökken az autók teljesítménye, ezt pedig azzal küszöböli ki az autós, hogy mélyebbre nyomja a gázt. Az autógyárak persze vitatkoznának ezzel. Minden újabb modell bemutatásánál közlik, hogy a fogyasztás nem a teljesítmény rovására csökkent – és igaz is, hogy a lóerők száma nem változik, sőt még talán növekszik is, csakhogy ez többnyire a legritkábban használt magas fordulatszám-tartományokban érvényesül. Egy szó, mint száz: a papíron mind kisebb és kisebb fogyasztású autók gyakorlatilag ugyanannyit fogyasztanak a mindennapos használat során, mint elődeik. És ha mégis sikerül hatékonyabb motort kifejleszteni, akkor a vezetők a jobb hatékonyságot magasabb teljesítmény elérése használják fel – ugyanakkora fogyasztás mellett.
Mindig ugyanúgy
Akkor miért tesznek a gyártók mégis ekkora erőfeszítéseket ez irányban? Nyilván azért, mert hamarosan új törvények születnek, amelyek erre kötelezik majd őket. Az Európai Unió határozata szerint 2012-re az európai kocsik átlagos CO2-kibocsátása nem emelkedhet 130 g/km fölé.
Hogy mi az „átlagos”, és mi az „európai”, abba most nem is érdemes belemenni, mert pillanatnyilag senki sem tudja pontosan. A törvénytervezetek még nincsenek megfelelően kidolgozva, ami meglehetősen abszurd, hiszen a 2012-re elkészülő autók – különösen pedig a hajtásláncok – már fejlesztés alatt állnak. Mindenesetre a végső szabályozás csak jövő évre várható.
Az autógyártók természetesen azt mondják majd, hogy ezeknek a szabályoknak lehetetlen megfelelni – ám ez mégiscsak megtörténik, mert mindig ugyanez a helyzet. Évtizedek óta minden alkalommal, amikor megváltoztak a szén-dioxid-kibocsátásra vagy a biztonságra vonatkozó szabályok, az autógyárak először mindig közölték, hogy azok nem teljesíthetők, aztán végül mégis megoldották a dolgot.
Így is, úgy is fizetünk
Ez azonban nem lesz olcsó. Az európai törvényalkotók szigorú bírságot helyeztek kilátásba azokkal az autógyárakkal szemben, amelyek nem teljesítik a 130 g/km CO2-emissziós normát: minden, a határértéken felül mért grammért 70 eurót kell fizetniük autónként.
Ez vagy beépül majd az autók árába, vagy pedig azt a felárat fizeti meg a vevő, amelybe az emissziót leszorító technikai megoldás kerül. Az előzetes számítások szerint ez átlagosan akár 100 ezer forintnak megfelelő összeggel is megdobhatja az autóárakat. Ha ugyanezt a pénzt otthoni, energiatakarékos megoldásokra fordítanák, hosszú távon sokkal komolyabb mértékben csökkenthetné a szén-dioxid-kibocsátást, mint a valójában csak papíron létező kis fogyasztás és károsanyag-kibocsátás.
