Az Újpest már idegenben is megleckéztette a második vonalbeli Bőcs csapatát, és a visszavágón nem hagyott kétséget afelől, hogy melyik együttes játszhat a következő körben az elődöntőbe jutásért. A fővárosiak annak ellenére magabiztosan diadalmaskodtak, hogy Szentes Lázár számos fiatalt is nevezett az összecsapásra. A végeredmény kiütéses 7-0-s siker lett, amelyből oroszlánrészt vállalt a háromgólos Foxi.
A Győr sokkal nehezebb helyzetből várhatta a Haladás elleni visszavágót, hiszen a zöld-fehérek 3-2-re kikaptak Szombathelyen. Az ETO játékosok azonnal nekiestek a teljesen ártalmatlan ellenfelüknek, és bő negyedóra elteltével már továbbjutásra álltak: Bánk fejelt védhetetlen gólt egy szöglet után.
Könnyedén mentek tovább a lilák (MTI)
Azt előny birtokában sem vett vissza a tempóból a hazai együttes, és a hatalmas fölény néhány perccel később, egy látványos támadás után újabb góllá érett. Bajzát találata után leült egy kicsit a találkozó, az iram a fordulás után sem javult, de a hajrát ismét megnyomták az ETO játékosai. Előbb Böőr, majd ismét Bajzát volt eredményes, és végül 6-3-as összesítéssel a győriek léptek a nyolc közé.
A Siófok kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvár második csapatát, a REAC-Kecskemét élvonalbeli párharc viszont sokkal izgalmasabban alakult. Az első meccsen 1-1-re végeztek a csapatok, és a második összecsapáson hasonló eredmény állt a kijelzőn a rendes játék idő végén. A hosszabbításban mindkét együttes betalált, és idegenbeli góljainak köszönhetően a kecskemétiek örülhettek.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Újpest FC-Bőcs (II.) 7-0
Továbbjutott: az Újpest kettős győzelemmel, 10-0-ás összesítéssel
Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás 4-0
Tj: a Győri ETO FC, 6-3-as összesítéssel
Lombard FC Pápa (II.)-Kazincbarcika (II.) 1-1
Tj: Kazincbarcika, 3-1-es összesítéssel.
BFC Siófok-Fehérvár II. (II.) 4-1
Tj: a BFC Siófok, kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel
REAC – Kecskemét TE-ERECO 2-2 – hosszabbítás után
Tj: Kecskemét TE-ERECO, 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
Keddi meccsek:
Budapest Honvéd-Makó (II.) 3-1
Tj: a Budapest Honvéd, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
DVSC-TEVA – FC Fehérvár 1-0
Tj: a DVSC-TEVA, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal
MTK Budapest – Gabona Trans-Kaposvár 6-1
Tj: az MTK Budapest, kettős győzelemmel, 10-3-as összesítéssel