Ön közgazdász, a 100 leggazdagabb magyar listáján is szerepel, kézenfekvő lenne, hogy vállalkozásait főként anyagi szempontok szerint vezesse. Mégis nagyon sokszor dominálnak érzelmi szempontok is döntéseiben. Ilyen volt például a Plusssz pezsgőtabletta megmentése, azt nyilatkozta egyszer, hogy tisztán gazdasági szempontból ennek a lépésnek nem volt értelme. Legújabb vállalkozása, a CIRIS Budapest Nemzetközi Reprodukciós Intézet a gyerekre vágyó párokon segít. Hogy került közel ehhez a területhez?
A szomszéd szobában épp egy volt kollégám tart beszámolót a Plusssz tabletta lengyelországi diadalútjáról. Évek óta nem az enyém a Plusssz, most mégis kétféle érzés kerített hatalmába. Az egyik, hogy örülök a sikernek, a másik, hogy miért nem én, és miért nem itthon éljük ezt át. Az ember soha nem lesz érzelmileg semleges a „gyerekeivel” kapcsolatban. A meddőség kérdése is megérint. Már a 90-es években szerettünk volna ezzel foglalkozni a Misszióban, de akkor nem sikerült megvalósítani. Azt látom, hogy ez hihetetlen nagy kihívás az emberiség számára. Mára nem csak a nyugati kultúrát érinti. Emellett nagyon fontos számomra a tudományos háttér. A klónozástól kezdve az emberi élet meghosszabbításáig – hatalmas erők rejlenek a biológiában. Már megtehetjük, hogy a nők élettanilag optimális időben, 20–25 éves korban érő petesejtjét lefagyasztjuk, és évekig tároljuk. Majd akkor engedjük fel, és termékenyítjük meg, amikor a párnak megfelelőbb, amikor az életük arra a pontra ér, hogy szeretnének gyereket vállalni. Ezzel, akárcsak a spermium fagyasztásával, a párok lényegében megőrizhetik a termékenyítő szaporodóképességüket. Ez a kérdés különösen izgalmas olyan rákos betegek estében, akiknek még nincs gyermekük. Bizonyos körülmények esetén lehetőség van már arra is, hogy a preembriót a méhbe való beültetés előtt genetikailag megvizsgáljuk, és eldöntsük, nem hordoz-e genetikai betegséget. Ezek a lehetőségek alapvetően változtatják meg a reprodukcióról, a meddőségről alkotott képünket. Nagyon izgalmas téma. És számomra azért is fontos, mert túlmutat a határokon. Nemzeti és nemzetközi ügy, hogy mi lesz a gyerekeinkkel. Meggyőződésem, hogy ebben Magyarország fontos szerepet vállalhat. Megvan a tudásunk, a magyar orvoslásnak nemzetközi tekintélye van. Ami kell, az a progresszív és korszerű szabályozás. Ez ugyanis kényes ügy. Olaszországban például valláserkölcsi okokból olyan szabályozás lépett érvénybe, melynek hatására a szakma működése megnehezült, igazolhatóan romlottak az eredményességi mutatók.
■ Az említett eljárások legálisak Magyarországon? Lehetséges, hogy a megtermékenyített petesejtet genetikai vizsgálatnak vessék alá, és az eredmény ismeretében dönthessenek a szülők, hogy beültessék-e a méhbe? Szelektálhatnak? Fiút akarok, lányt akarok…
Szakmailag már lehetséges, hogy genetikailag megvizsgáljuk mind a petesejtet, mind az embriót. Természetesen e vizsgálatok szigorúan szabályozottak és engedélykötelesek. De ennek megfelelően az úgynevezett preinplantációs genetikai vizsgálatot csak a lombikprogramban részt vevő pároknál alkalmazhatjuk. Vagyis bizonyos szempontból a meddő pár előnyt élvezhet, hiszen már a beültetés előtt lehetősége lesz a genetikai vizsgálatokra. Ezzel szemben egy átlagos terhességnél ez leghamarabb a terhesség 12–16. hete körül lehetséges.
A jövőre nézve azt mondom, hogy egy olyan országban, ahol a genetikai egészségességnek nagy lesz a súlya, azt fogják mondani, inkább történjen a megtermékenyülés lombikban, de nem akarjuk annak a rizikóját vállalni, hogy sérült, beteg gyerekünk szülessen. Jelenleg a törvények nem ebbe az irányba mutatnak, de nyilvánvaló, hogy ezek a törvények akkor születtek, amikor ez a technológia még fel sem merült. Ezeket a lehetőségeket kanalizálni kell a törvénykezésbe. Még Európán belül is nagyon különböző a szabályozás. Spanyolország például, az erős vallásosság ellenére, a meddőségi turizmus Mekkája.
■ És hol tart ez a folyamat ma Magyarországon piaci szempontból?
Szeretnénk a legújabb technológiákat bevezetni, de tudjuk, hogy nem működik a dolog, ha csak a magyar piacra koncentrálunk. A külföldi igényekre is figyelünk. Ma úgy látjuk, hogy külföldön nyitottabbak erre. Már gondolkodunk arról, legyenek-e hídfőállásaink a környező országokban, Marosvásárhelyen konkrét tárgyalások folynak, de Szerbiában, Montenegróban, Ukrajnában is szeretnénk nyitni két éven belül. Ezek előkészítő intézmények lennének, csak az eszközigényes, komplex beavatkozások miatt kellene Budapestre utazni. Magyarország vidéki városaiban ezt nehezebben tudnánk megvalósítani, annyira nagy ennek a rendszernek az ellenállása az újdonságokkal szemben. Most a magyar piac 5 százalékát visszük, nem is várjuk, hogy 10–20 százaléknál magasabbra jussunk.
■ Mi az újdonság, amit önök kínálnak?
Azt mondjuk, hogy a betegnek meg kell adni a lehetőséget a választásra. Ma az egyetlen út, hogy a nőgyógyász megmondja, a beteg ide menjen, oda menjen, ezt csinálja, azt csinálja, küldözgetik városszerte. A világ többi pontján ez úgy működik, hogy egy helyen széles körű szolgáltatást tudnak felkínálni. Másrészt a beteg információk birtokában dönt, hogy melyik intézményt választja. Megnézheti, hogy mibe kerül, milyen szolgáltatásokat adnak, és mennyire sikeres. Azt, hogy mibe kerül, nagyjából össze tudja bogarászni az interneten. Azt, hogy mik a szolgáltatások, már nehezebben, de ha türelmes, és „kitanulja” a szakmát, akkor ezt is nagyjából megérti a honlapok böngészésével. De hogy melyik intézmény mennyire sikeres, azt Magyarországon nem fogja megtudni. És nem mindegy, hogy valakinek kétszer vagy tizenkétszer kell nekifutnia. Nem csak éveket veszít az életéből, hanem teljesen abnormális lelkiállapotba kerül, beszűkül a problémára, sokszor felemészti a párkapcsolatot is a sikertelen próbálkozások sora. Magyarországon nem kötelező nyilvánosságra hozni a sikeresség mutatóit. Amelyek hozzáférhetőek, azok nem egységes mérésen alapulnak, és nem ellenőrzöttek. Sok munkánk van abban, hogy kötelező, ellenőrzött és egységes lesz az adatszolgáltatás. Augusztustól az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet gyűjti az adatokat.
■ Mit nevezünk sikerességnek? Komoly viták folynak arról, hogy a mennyiség nem veszélyezteti-e a minőséget.
Sok helyen a siker érdekében több embriót ültetnek vissza – vállalva a többes ikerterhességgel járó kockázatokat.
Ez egy amerikai trend, de mára már idejét múlta. Nemrég egy barcelonai konferencián hozták nyilvánosságra, hogy a nagyobb számú embrió felhelyezése abszolút értékben nem fokozza a sikerességet, a többes terhesség kialakulását viszont igen. Az újonnan megfogalmazott szakmai cél: a lombikbabák között is annyi iker legyen, mint az átlagos populációban. Amíg nincs valódi verseny az intézmények között, addig nem kényszer az új technológiák bevezetése, és szinte mindegy, hogy vannak-e új szakmai célok. Nem mozdul a rendszer. Az alapszemléletet kell megváltoztatni. Nem a meddőségre kell fókuszálni, hanem a családtervezésre. Ha jobban megnézzük, ma az orvos anyagi érdeke sok esetben az, hogy ne sikerüljön elsőre a baba, és az, hogy drága eljárásokat használjon. Az én feleségem ne kerüljön olyan orvos kezébe, akinek nem érdeke a gyógyítás. Az orvos nézze meg alaposan azt is, hogy milyen lelki okok vannak a háttérben – ez a paciensek felét érinti! –, nézze meg, milyen biológiai okok vannak, és ezek tudatában próbálja a párt ahhoz segíteni, hogy természetes úton legyen gyerekük. Nem az első és egyedüli lehetőség a lombikprogram. Intézetünkben több pszichológus áll a páciensek rendelkezésére, folyamatosan segítik őket ebben a nehéz folyamatban.
■ Ez számomra túl szépen hangzik. Amit ön mond, az gazdasági szempontból nem tűnik kifizetődőnek: hosszas pszichológiai kezelés, gyógyítás, életmód-változtatás, és csak utána a siker, amely nem is olyan látványos, hiszen látszólag „magától” jön össze a gyerek, sehol egy kémcső…
A lombikbébiprogram arról szól, hogy a paciens soha nem kapja vissza a normális teherbe esés lehetőségét, legfeljebb visszamehet az orvosához, és újra végigcsinálja a procedúrát. Ezzel nem lesz elégedett. Nézzünk egy példát: ha felkeres egy túlsúlyos, dohányzó nő, akinek az élete tele van stresszel, hiába használjuk a legmodernebb technikát, kicsi az esélye a sikeres kezelésnek. Persze ha jó kondíciókkal érkezik egy pár, és kizártuk a többi lehetőséget, nyilván az asszisztált reprodukciót alkalmazzuk mi is.
■ Mennyibe kerül ez nekik? Önöknél nem finanszírozza a beavatkozásokat az OEP, minden költséget a betegnek kell állnia.
Ez elég bonyolult kérdés. Kezdjük ott, hogy ha kevesebb beavatkozásra van szükség, mert a mi eljárásunk sikeresebb, akkor az egész folyamat olcsóbb a páciens számára. De nézzük a számokat. Az OEP nagyjából 300–450 ezer forintot költ egy lombikprogramra, ehhez jön a gyógyszerköltség és a hálapénz, amit a pár áll, nagyjából 200 ezer forint. Ezzel szemben nálunk 400–450 ezer forintot kell fizetnie a betegnek – gyógyszerrel együtt, számla ellenében, hálapénz nélkül. Az OEP a mi pácienseink gyógyszerezését is 75 százalékban téríti, ez körülbelül 200 ezer forint. Tehát nálunk összességében kevesebb az elköltött pénz, a betegnek viszont valamivel többet kell ráfordítania. Azt tudjuk, hogy a CIRIS Intézet eredményessége 50 százalék felett van, tehát 2 kezelésből van esélye egy meddő párnak arra, hogy a terhesség létrejöjjön. Ami még mozdíthatna a költségeken, az a gyógyszerek ára. Sajnos a hormonkezelésekhez használatos gyógyszereknél, a két, ma legnagyobb arányban használt termék „álversenyben” van, nem lehet letörni az árakat. Az OEP-nek lehetne befolyása erre, de számára túl pici ez a piac. A szolgáltatásaink árát nagyon nehéz megállapítani, hiszen ami elérhető egy magyar vagy egy volt NDK-s német páciensnek, az túl alacsony, mondhatnám snassz az újgazdag orosz számára. Itt nem a gyógyításról beszélek, a közgazdaság és a szociálpszichológia is nagyon beleszól az árképzésbe. Ugyanez a helyzet a tájékoztatással: más információkra van szüksége annak, aki most találkozik először a problémával, és annak, aki máshol már próbálkozott. Még változásban vagyunk, de a cél, hogy a CIRIS végül olyan legyen, mint egy kikötő. Ha problémám van, segítsenek, ne dobáljanak ide-oda, akár száz kilométerre. Az emberek szeretnek személyre szabott megoldást kapni. Szerintem a XXI. században az egészségügyi szolgáltatás már erről szól.
