Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas

Hétvégére többek között reggea-bulit, Mistery Gang-, Baba Yaga- és Fenyő-koncertet, valamint bábfesztivált ajánlunk. Az otthonülőknek pedig például a Pop, csajok, satöbbit.

A Sziget után is van élet. A nyár utolsó előtti hétvégéjén például az A38 Hajóra érdemes ellátogatni pénteken (Perfecték koncertjére) és vasárnap (a Baba Yaga fellépésére) is. Vagy a Zöld Pardonba a Mistery Gang rockabillyőrületére. Emlékezhetünk mindezek mellett a magyar gitáros legendára, Döncire is. Az otthonülőknek pedig találtunk néhány jó filmet a tévében.
Kérdés: menjek vagy maradjak?

menjek…

péntek, augusztus 22.

… Dönci-emlékkoncertre a Gödörbe

A Balaton, az Európa Kiadó és még számos alternatív zenekar legendás szólógitárosa júliusban, 51 éves korában, szívroham következtében eltávozott közülünk. Dénes József Dönci emlékére és két kisgyermekének, valamint várandós feleségének a megsegítésére szervezett a Gödör egy emlékkoncertet, amelynek teljes bevételét felajánlották a családnak.

A Balaton, még Döncivel

A Balaton, még Döncivel

A fellépők között Dönci egykori zenekarai, zenésztársai, barátai lesznek. Többek között zenél a Balaton, az Ági és a Fiúk, az Európa Kiadó, a Vidámpark, a PUF valamint Lovasi András.

… reggae-őrületre az A38 Hajóra

A Sziget utáni élet első pörgős partiján olyan reggea-alapvetések lépnek fel a hajón, mint a jamaikai Perfect, (eredeti nevén Greg Rose, aki a közelmúlt egyik legnagyobb reggae-dancehall-felfedezettje), a kelet-tiroli Iriepathie, a német Kanga Roots, és a hazai színeket képviselő Riddim Colony, valamint a Love Alliance.

Perfect

Perfect

A sokfellépős gigabulin egy hajnalba nyúló szuperintenzív reggae-felkészítőre számítsunk.

—-Szombat: Fenyő-koncert, bábfesztivál—-

szombat, augusztus 23.

… Fenyő-koncertre a Margitszigetre

Fenyő Miklósról sokan elfelejtik, hogy talán az első szózsonglőre volt a hazai könnyűzenének. Olyanokat írt, hogy „a jampecok a Chevroletben agyba-főbe nyomják a dudát, úgy bírom a dumát, hulla jó a szipkád, mindened tömény, erre bukom én” – hogy mást ne mondjunk.

Fenyő

Fenyő

Öregedő örökzöldünk egy olyan hungarikum, aki az amerikai jampecéletérzést közvetíti évtizedek óta a sírva vigadó magyaroknak, egyébként épp most forgatnak filmet az életéről. Kétszer egy évben szokása nagy koncertet tartani, az egyiket karácsonytájt, a másikat pedig a nyár végén.

… bábfesztiválra a Millenárisra

Hétvégén a Millenáris igazi mesehelyszínné változik, ellepik a garabonciások, bábosok, zsonglőrök, tűznyelők, gólyalábasok.

Divadlo Continuo

Divadlo Continuo

Hivatalosabban, akkor tartják a harmadik Nemzetközi Báb- és Utcaszínházi Fesztivált, amelyen szombaton például Vándor Lóci és vendégei éneklik különböző népek gyermekdalait vayang, kesztyűs, hátulról mozgatott és marionettbábokkal, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Temesvári Csiky Gergely Színház közösen adja elő a Moliére művei alapján készült Szívek és szarvak című vígjátékot, láthatjuk a Figurina Bábszínház Microcircus című cirkuszparódiáját és a különleges cseh utcai színház, a Divadlo Continuo varázslatos előadását.

—-Vasárnap: Mystery Gang, Baba Yaga és moziajánló—-

vasárnap, augusztus 24.

… Mystery Gang-koncertre a Zöld Pardonba

A Mystery Gang egyike azon ritka magyar zenekaroknak, melyek neve határainkon túl is ismert, rendszeres fellépők nemzetközi rockabillyfesztiválokon. Legfrissebb lemezük, a Jungle Fever, amiről ezt írja a trió a honlapján: „Az autentikus rockabilly szigorúan vett hagyományaiba beszivárgott egy jó adag garázs és dzsungel spirit. Hmmm… tetszik az íze”. Nekünk is.

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas 5

Aki már volt a gang koncertjén az tudja, az egyik legjobb koncertzenekarunkról van szó, amely nyilván a Zöld Pardont is táncra fogja hívni.

… Baba Yaga-koncertre az A38 Hajóra

A hagyományos orosz népzenét a rockkal és a poppal ötvöző Baba Yaga tagjai egy olaszországi fesztiválon találtak egymásra még a kilencvenes évek elején. Az orosz-magyar projektben találjuk a KFT-s Bornai Tibort, illetve Jamie Winchestert.

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas 5

És bár a távolság nemigen teszi lehetővé az intenzív munkát, a Baba Yaga azóta is él és virul. Számtalan fesztiválfellépés, két nagylemez és őrült hangulatú koncertek jelzik a karrierjét. Na, most elcsíphetjük őket a hajón.

… moziba

A héten került a filmszínházakba a Korda-stúdióban készített első hollywoodi „fecske” (Hellboy II – Az Aranyhadsereg), de jön a korunk legjobb komikusával – Steve Carrell – forgatott kémfilmparódia (Zsenikém – Az ügynök haláli), illetve Emir Kusturica új „balkániádája” (Az ígéret szép szó).

Hellboy II.

Hellboy II.

bővebben>>


—-Tévéajánló—-

maradjak…

… tévézni

péntek, augusztus 22.
m2, 21:55

Tapas

A lányokra váró bolti rakodófiúk, a díler nagymama, a pénzéhes bártulajdonos, a karatézó szakács és a magányos eladónő sorsa fonódik egymásba a barcelonai Tapas bárban, ahol a hősök valamennyien megfordulnak.

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas 5

A keserédes film maga is olyan, egymástól sokban különböző, de együtt mégis harmonikus és élvezetes részletek egyvelege, mint egy mesterien összeállított Tapas-tál.

szombat, augusztus 23.
m1, 22:20

Pop, csajok satöbbi

A Nick Hornby regényéből készült rendkívül szórakoztató film főhőse, Rob Gordon, aki egy két lábon járó rockenciklopédia. Kis lemezboltja igazi kincsesbánya a hasonszőrű zenefanatikusoknak, ám az üzlet mégsem megy elég jól. Két furcsa alkalmazottja csak azért tart ki mellette, mert ők is a bakelitek megszállottjai.

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas 5

Az élet meredek helyzeteire is rögtön össze tudnak állítani egy alkalomhoz illő slágerlistát. Így tengetik napjaikat a felnőttség határán egyensúlyozva. Rob hirtelen elveszíti biztonságérzetét, mikor barátnője, Laura elhagyja. Reménytelen önvizsgálatba kezd a szerelem és a boldogság kérdéseiről. Az alkalmi slágerlisták pedig egyre csöpögősebbek…

vasárnap, augusztus 24.
Duna Tv, 23:00

Takeshis’

Rögtön a film elején Beat Takeshi találkozik saját magával, Takeshi Kitanóval, az egyszeri bolti eladóval. Ebből a paradoxonból indul el az a szürreálisan összetett, sokszor komikus eseménysor, melynek során Beat Takeshi többször találkozik saját énjével, korábbi filmjeire utalva kacsint ki ránk, mint régi barátaira, hogy aztán egy jakuza halálát saját maga játssza el egy mesterien felépített vérfürdőben.

Menjek vagy maradjak – Perfect vagy Tapas 5

Ez Kitano 8 és 1/2-je, ahol a mester elszámol saját életével, majd kilép a halandók világából, hogy aztán valami egész másként szülessen újjá. Mindezt filozofikusan, és Kitano megszokott cinkos paródiájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik