Már jó ideje művészeti vezető Veszprémben. Mik a tapasztalatai? Mit szeretne még megvalósítani a színházban?
Jelenleg nem művészeti vezető vagyok, hanem művészeti tanácsadó, mert amikor Bujtor István igazgató átvette az irányítást, akkor még volt művészeti vezető, aki végkielégítéssel távozott, és ezt a posztot nem lehetett elfoglalni. Most végül is kinevezhetne, de a hivatalos cím végül is ötödrangú kérdés.
Visszatérve a kérdés lényegére: terveink szerint Veszprémben egy olyan hagyományos népszínházat szeretnénk létrehozni, mint amilyen valaha, a legendás korában volt. Ez a mérce igen magas, mert akkoriban az ország távolabbi részéből is jártak oda, és többek között Latinovits Zoltán, Horvai Pista bácsi, Kapás Dezső és Valló Péter dolgozott ott. Közülük sajnos már csak Valló Péter él. A színház épülete jövőre lesz százéves, és a jubileumra némiképp megidézzük majd a néhai Horvai István fantasztikus Édes Annáját Kosztolányitól, úgy hogy ezúttal Valló Péter rendez majd egy másik Édes Annát az ünnepre.
El kell játszani Heródest is (Fotó: MTI)
Ugyancsak lecsökkent nézőszámú színházat vettünk át, több mint 70 millió forint hiányt görgetett maga előtt. Ezért is örültem nagyon, hogy Bujtor Istvánnal dolgozhatom, mert arra számítottam, hogy ő, mint végzett közgazdász, ám művész ember üzletileg rendet tesz majd. Pistát tulajdonképpen a szaván fogtam, mert egyszer még régebben megígérte, hogy „Szami, (Eperjes-Szamóca-Szami – a szerk.) ha te egyszer jó színházat szeretnél csinálni, akkor szólj, mert neked elmegyek igazgatónak.”
Azt is tudta Pista, hogy először Bereményihez mentem. Ő viszont lebeszélt: „Oda ember nem megy, ott annyira tönkretették a színházat, hogy az egy öngyilkosság.” Aztán Pistát végül sikerült rávennem, aki már a bátyja kedvéért (Latinovits Zoltán, Bujtor István testvére – a szerk.) is elvállalta. Mint igazgató teljesen szabad kezet ad nekem, de vétójoga van. Az első fél év, amit kitaláltunk, teljesen bejött. Pista és munkatársai hozzáértésével azóta stabilizálódott a színház, és úgy látszik, hogy az évad végére még egy kis nyereség is lesz. A színház legendás korszakában 25-27 bérletet adtak el, most örököltünk 15 bérletet, amely májusi felméréseink szerint 20- vagy akár 25-re is fölmehet. Ezt egyébként az ötödik évünk végére terveztük.
Jövőre szerzők részéről lesz Bulgakov, Kosztolányi, Szabó Magda, rendezői részről pedig Szinetár, Vidnyánszki, Bereményi, Valló, és Bujtor Pista is rendez kettőt. Én is úgy terveztem, hogy vállalok egy darabot, de jól állunk az évadban, és nem kell nekem mindenáron rendezni.
Miután megnyerték a pályázatot, és kihirdette a repertoárt, akkor azt mondta, hogy távol fogják tartani az aberrált színházat Veszprémtől. Ez mit jelent?
Aberrált színháznak azt nevezem, amelyik a halál civilizációját blöfföli szemben az élet kultúrájával. Óriási különbség! Azt, amikor egy előadás nem az emberi méltóságra épül, hanem kifordítja azt a természetes állapotot, „hogy ember küzdj, és bízva bízzál”. Ezt az elvet jelentettük meg a pályázatunkban, és a pártoktól függetlenül 38-ból 37-en ránk szavaztak. Igazi klasszikus népszínházat akarok megvalósítani, ahol szórakoztatva tanítunk. Meggyőződésem, hogy a kultúrának ez a feladata.
A művészetnek akkor azt az értelmezését, amely nem a választ mondja, hanem a kérdésekre keresi a választ vagy kísérletezik, azt ön nem engedi be?
Ilyet ne adjon a számba, mert ez nem igaz.
A tanítást említette, amely útmutatást jelent, az útkeresés talán nem tartozik ide.
Hogyne lehetne keresés. Amikor az ember egy darabhoz nyúl, akkor ott keresés folyik. Nem akasztja le a megoldásokat. Munka közben keresi.
Konkrétumokat, darabot tud mondani, hogy mit ért azon a színházon, amit nem akar beengedni Veszprémbe?
Nekem nincs is a fejemben az aberrált színház. De olyanra gondolok, amely Shakespeare-t, vagy Moliere-t kifordítja. Ha Shakespeare, Moliere, Csehov vagy akár Örkény valamiről igazi komoly véleménnyel írt, azzal valamit el akart mondani, azzal tanítani szeretne valamilyen szinten. Ha valaki ezt kifordítja, az nálam nem értékteremtő és értékőrző.
Ön úgy gondolja, hogy a darabot nem lehet alapanyagnak tekinteni, és abból a rendezőnek megvalósítani a saját elképzelését?
Ilyet se adjon a számba, mert ezt sem mondtam.
Ezt is csak kérdeztem, továbbgondolva a szavait.
Ha meghívok valakit, akkor megkérdezem, hogy mit szeretne csinálni, és hogy hogyan. Ez a mit, miért, hogyan hármas egysége Arisztotelész Poeticájából. Ha azt érzékelem, hogy az adott műből minőségében megfelelő újszerű alkotás születik, akkor jöjjön. Ha azonban az alapmű mondanivalójától teljesen eltér, akkor azt mondom, hogy írjon egy új darabot. Mert akkor ki fogja megvédeni a már elhunyt szerzőt? Most például az Édes Anna Valló Péter feldolgozásában egészen újszerű lesz. Lesz benne egy dramaturgiai változás, amely egészen érdekessé teszi, és illik is az eredeti Kosztolányi-műhöz.
Addig egyszerűen nem írjuk alá a szerződést az illető rendezővel, amíg meg nem győződöm róla, hogy hogyan akar hozzányúlni az adott dologhoz. (Természetesen utána még mindig érhet meglepetés).
—- A Jézus Krisztus szupersztárban nem vállalnék szerepet—-
És fordított esetben, színészként mi az amit nem játszana el?
Olyan darabban nem játszanék, ahol a mű nem az igazságra irányul. Ahogy azt József Attila Thomas Mann-nak mondta: az igazat mondd, ne csak a valódit. Ha tehát a mű az igazságra irányul, akkor azon belül én pozitív vagy negatív szerepet is szívesen eljátszom. Hogy értse, ha a Passió ott fejeződik be, hogy a rabbi ott meghal a kereszten, és itt van vége, akkor abban én nem vehetek részt, mert nincs katarzis. Az a való világ. Ha úgy fejeződik be, hogy van katarzis, megtisztulás, csaknem 2000 éve ezt úgy hívják, hogy feltámadás, akkor abban én részt vehetek, mert az már az igazságot mutatja. Azon belül akkor már mindegy, hogy én vagyok-e benne Júdás vagy Pilátus, Mária vagy Jézus. A Jézus Krisztus szupersztárban például nem vehetnék részt, mert az egy profán „mű”, szemben mondjuk Mel Gibson Passiójával.
Ismerve az ön vallásosságát, nem jelentett gondot, hogy az Eldorádóban egy istenkáromló, istentagadó főhőst játszott?
Abban a filmben én az ördögi, az öntörvényű embert játszom. Ne vicceljen, el kell játszani Heródest is és Júdást is! Nézze meg a filmet, hogy abban kinek van igaza! Mikor a gyerek meghalt, a nagyanyja imádkozni megy a templomba, a nagyapa megveszi pénzért az orvost. Mikor a gyerek újraéled, kinek szólal meg előbb? A nagyanyjának, mert a nagyanyja foglalkozott vele, a nagyapa pedig elment a saját templomába, a kocsmába berúgni. Mikor hazajön, azt mondja a nagyanya: – Sanyi, beszél a gyerek. – Igen, de mit? – válaszolja a nagyapa.
Bujtor Istvánnal a repertoár meghirdetésekor (Fotó: MTI)
Az orvos valóban megcsinálta a gégemetszést, de ki adta vissza a gyerek lelkét? Mikor aztán a végén haldoklik a nagyapa, azt gondolja, hogy én megmentettelek a pénzzel, most te ments meg engem. Amikor aztán meghal, mit mond a gyerek, micsoda katarzis: „Hova menjek nagypapa? Miért nem szólsz?”
Én mindig eljátszom a pozitív és a negatív szerepet is a műben, ha az igazságra irányul. Ott vannak konfliktusaim, amikor aláírok egy szerződést egy klasszikus darabra, és közben a rendező mégsem abban a szellemben dolgozza fel, ahogy Shakespeare vagy Moliere megírta. Ott akkor csaták vannak. Velem nagyon jó dolgozni, de ilyenkor, nem tagadom, nagyon nehéz lehet a rendezőnek, de nekem is.
A megírt mű átírására vonatkozóan fordított esetről is lehetett hallani. Némileg botrányt is kavart azzal, hogy nem volt hajlandó úgy eljátszani Széchenyi szerepét, hogy a gróf öngyilkos lesz…
Miért? Miért lett volna botrány. Ön mennyit foglalkozott Széchenyi István életével. Én csak két és fél évet.
A közvélemény úgy tudja, hogy ön átíratta a film végét, mert másképp nem volt hajlandó eljátszani.
Nem, mert én az elején mondtam, hogy ugyan a szerződésembe nem akarom belefoglalni, de ha akarják belefoglalhatjuk, hogy nem vagyok hajlandó úgy eljátszani a szerepet, hogy Széchenyi nyílt színen fejbe lövi magát. Ez így is lett. Nyitott kérdés maradt, hogy öngyilkosság vagy sem. Ezt az egyet nem voltam hajlandó elvállalni, ugyanis amikor Széchenyi meghalt, a római katolikus egyház nem temetett öngyilkosokat temetőn belül egyházi szertartással. Márpedig őt például temetőn belül temetik, de több példával is tudnám bizonyítani, hogy nem volt öngyilkos, ugyanis a tudományos akadémián olvastam jó pár kéziratnak a másolatát is, mint például Dr. Kacziány Géza: Gróf Széchenyi István meggyilkoltatása. Ők akkor még a bombatalálat előtt vizsgálhatták a bécsi titkosrendőrség iratait. Komoly történészek irataiban lehet olvasni, hogy nem lett öngyilkos. Én 99, 999 százalékig meg vagyok győződve arról, hogy nem lett öngyilkos. Ez az elnehezült helyzet is azért adódhatott, mert a történelemszemlélet is ilyen aberrált: a valóságában szemléli a történelmet, nem igazságában. Profanizálják a történelmet, nem hogy szakralizálnák.
—-Az agyasok hülyítik a szíveseket—-
Ha már Széchenyinél és a történelemnél tartunk. A nagy államférfi sokszor vizionálta a nemzethalált, és talán ez volt a legnagyobb félelme. Ön szerint milyen esélyük van itt a magyaroknak?
Nem nagyon szeretnék ebbe most belemenni, mert az egy hosszabb téma, de úgy gondolom, hogy van okunk a fájdalom megélésére, de nem reménytelen a létünk. Gondoljunk bele, hogy Szent István felajánlotta ezt a nemzetet, magyarokat, cigányokat, svábokat, zsidókat, kunokat, jászokat, ruténokat, szlávokat, szerbeket, csángókat, székelyeket és a többi itt élő népet úgy együtt Máriának, Magyarok Nagyasszonyának. Itt a germán-szláv tengerben és a magukat a latin dákoknak tartók között semmi esélyünk nem volt arra, hogy még mindig magyarul olvassunk Balassitól Pilinszkyig, Radnótitól Berzsenyiig. Nem volt esélyünk arra, hogy még mindig magyarul vitatkozzunk, imádkozzunk. Itt dúltak tatárok, törökök, Habsburgok, nácik, szovjetek, most pedig a globalizmus őrülete. Semmi esély nem volt arra, hogy ez a nép megmard, de van egy olyan szakrális töltete, ami miatt van remény. Ez ezer évig kitartott.
2001. augusztus 15-én az akkori államfő és a többi méltóság ezt a felajánlást ismét megtette. Így van még ezer évünk. Ez egyszer már ezer évig kitartott. És az is lehet, hogy akkora lesz a lelki, szellemi romlás a nemzetben, hogy 3001. augusztus 15-én csak ketten maradnak. Mert a bibliában az szerepel, hogy ha ketten összejöttök a nevemben, akkor én ott leszek közöttetek. Ha kettőt meghagy Mária. Lehet, hogy abból a kettőből az egyik kínai lesz, a másik meg zsidó, de az Szent Istváné lesz. És akkor majd abból a két emberből fogja felépíteni az új nemzetet. Isten ugyanis nem személyválogató, hanem a lelkeket nézi. Merem ezt úgy mondani, hogy én már voltam Schweitzer rabbi lelki napján. Bár mindenki ilyen szeretettel ismerné a magyar irodalmat. Szerintem az első három emberben benne van, aki a magyar irodalom finomságait ismeri.
Tehát van remény, de botorság volna nem észrevenni, hogy sok fájdalmat kell elviselnünk.
Az etika és az erkölcs sem kellett nekik (Fotó: MTI)
Ön szerint mi a dolgunk ebben a helyzetben?
Tenni a jót: ima, ima, ima. Mi az ima? Jó szó, és jó cselekedet. Eljönni interjút adni a FigyelőNetnek. Jót tenni és jól tenni a dolgom. A feladat mindig ugyanaz. Akármilyen könnyű vagy nehéz az élet. Alkalmasint úgy tűnik, hogy könnyű, de most nagyon nehéz, ahogy elnézem a XX. és XXI. századot. Az ördög mindig is csinos volt, de még soha nem volt annyira csinos, mint most.
És politikai értelemben melyik kormány idején könnyebb? Ön elkötelezett a jobboldal, és különösképpen a Fidesz irányába…
Mit ért azon, hogy elkötelezett? Nem vagyok a párt tagja…
De a rendezvényein felszólalt, és képviselői helyet is nyert…
Nézze, én az egyetemes értékek mellett kötelezem el magam. Én mindig azt a politikai erőt keresem, amely az élet kultúráját képviseli, és nem a halál civilizációját blöfföli. Amelyik a maga gyarlóságában – mert emberek vagyunk –, de jó szándékkal, egyetemesen igyekszik cselekedni. Politizálni annyi, mint a polisszal, a városállammal foglalkozni. Minden döntésünknek társadalmi következménye van. Szabad akaratunk van. Hogy én eljövök interjút adni, az politika, hogy ön kér tőlem egy interjút, az is politika. Az a kérdés, hogy jó vagy rossz politika. Politizálni kötelező. Nem politizálni bűn, pont úgy, mint rosszul politizálni. Jól politizálni, erény gyakorlása. Úgy gondolom, hogy úgy kell a politikában is cselekedni, mint bárhol máshol. Az Isten dicsőségére, és az emberek javára, és a lelkek üdvére.
Ön például tudja-e, hogy melyik kormány volt az, amelyik szerette volna bevezetni a hit és erkölcstant az egyházi iskolákba kötelező jelleggel, a nem egyházi iskolákba pedig az etikát és az erkölcsöt, mert a hitet nem lehet kötelezővé tenni? És tudja-e, hogy melyik volt az két párt, amelyik leszavazta? Az Orbán-kormány volt 1998-ban, és a most szétesett koalíciós pártok szavazták le. Úgy látszik nemcsak a hit és az erkölcs, de az etika és az erkölcs sem kellett nekik. Most nézze meg, hová fajult a tanügy. Nincs becsület. A tanár és tanítvány kapcsolata viszonylagos.
Hegedűs Géza bácsi drámatörténet-órán a következőket mondta: „Kérem, itt alkalmasint mindenki színész lesz. Kérem, alkalmasint mindenki kiváló mesterszínész szakember lesz. Kérem, alkalmasint még többet keresnek, mint én – sajnos. De kérem, művész, azaz a hivatását teljesítő szakember csak az lesz, aki két könyvet elolvas, azt mélyen a szívébe zárja, és amikor ez szív-agy-harmóniában összeért, akkor sugározza. Az egyik a Biblia, a másik Arisztotelész Poeticája.” Ez a klasszikus élet kultúrája. A szívre nevelni kell a Bibliával, annak morális közepében benne van a Tízparancsolat. Hogy, hogyan kell ezt működtetni, abban Arisztotelész hármas egysége segít. A mit, miért, hogyan, személy esetében kit, miért, hogyan. A szívre nevelni kell, az agyra okítani. A kettő együtt a tanítás, és csak abból lesz jó tanár, aki jó tanítvány. Ha pedig a szív és az agy harmóniája szétszakad, akkor az agyasok hülyítik a szíveseket.”
