Élet-Stílus

A végén mindig a szerbek nyernek?

Gary Linekert, az egykori kiváló angol labdarúgót idézte Kásás Tamás a vízilabda Európa-bajnokságon, a szerbekkel szemben 8-7-re elveszített elődöntő után.

A magyar vízilabda válogatott kétszeres olimpiai bajnoka a pólóra adaptálta a korábbi angol labdarúgó nemzetközivé híresült mondását, amelynek lényege, hogy a futball bizony olyan játék, amelynek végén mindig a németek nyernek.

Kásás átdolgozásában a mondat ekként hangzott: „A magyar és a szerb csapat folyton nagy csatát vív egymással a vízben, aztán a végén mindig a szerbek győznek.” Ahogy pénteken is.

Dejan Udovicsics elismerte, a szerencse is melléjük pártolt. Bár szerinte övéi végig kézben tartották a meccset. „Mindig gyilkos találkozókat vívunk a magyarokkal, nyílt kimenetellel, de a mai győzelmünk is azt bizonyította, hogy az utolsó pillanatig hinni kell a sikerben, és tenni is kell érte. Nem először esett, hogy hátrányba kerültünk, de miként ezúttal is, képesek voltunk feljönni és végül nyerni” – így a szerbek szövetségi kapitánya.

Kemény Dénes nem a balszerencsére hivatkozott a meccs után, fegyelmezetten és önkritikusan leszögezte: „Az eredményjelző nem hazudik, sok lehetőségünk, több emberelőnyünk is volt, de hibáztunk, holott még a hosszabbítás előtt, normálidőben végleg eldönthettük volna a magunk javára a meccset. Nem tettük, ezért csakis magunkat okolhatjuk. 7-5 után ráadásul nagyon gyorsan egyenlítettek, 7-6-os vezetésünknél pedig labdánk volt a nyolcadik gólunkhoz, de nem lőttük be. Ők viszont igen.”

Pekingben sikerül megtörni a szerb átkot?  (MTI)

Pekingben sikerül megtörni a szerb átkot? (MTI)

A találkozó forgatókönyve az íratlan pólós dramaturgia szabályai szerint alakult: a kölcsönösen feszült csapatok összecsapásán kiválónak mondható védekezés mellett sokáig nem akart gól születni, utána viszont 2-0-ra, majd 3-1-re is vezettek a szerbek. Azután viszont lábra kapott a Kemény-csapat. Előbb egyenlítettek Benedek Tiborék, majd 4-4 és 5-5 után 7-5-re elhúztak, elérkezve a győzelem kapujába. És itt valamiért megállt a tudomány, Kásás kétszer is a kapufát találta el.

A hosszabbításnak nevezett lutriban pedig a szerbek voltak a jobbak. A végén tényleg mindig ők nyernek? A magyarok ellen e tétel a 2004-es athéni olimpia döntőjében aratott 8-7-es siker óta igaz, hiszen az utóbbi négy év világversenyein valóban mindannyiszor, szám szerint hétszer megszakítás nélkül ők nyertek. Pekingben talán fordul a kocka.

A Lineker-féle „aranyigazság” is csorbult már nem egyszer, legutóbb éppenséggel a labdarúgó-Eb június végi döntőjében. Ahol ugyebár a spanyolok, és nem a németek nyertek…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik