„Nem tudtak emelni az eredeti összegen, ezért úgy döntöttünk, hogy befejezzük az alkudozást. Hivatalos ajánlatot máshonnan eddig nem kaptunk, így jelenleg nincs napirenden az átigazolás” – olvasható a szentpétervári egyesület hivatalos honlapján.
Barcelonában akar játszani (MTI/EPA)
Az UEFA-kupa-győztes Zenit a múlt héten kétéves szerződéshosszabbítást kínált az Eb-n is remeklő támadónak, aki ha elfogadja, 2012-ig marad jelenlegi munkaadójánál.
A kontraktus évi 3 millió eurós fizetést garantálna a 27 éves Arsavinnak, aki két hét gondolkodási időt kapott.
Dick Advocaat, a Zenit holland vezetőedzője kijelentette, hogy addig nem szerepelteti legnagyobb sztárját a csapatban, amíg az nem hozza meg döntését. Arsavint egyébként a Barcelona mellett a Chelsea és az Arsenal is szívesen látná a soraiban.