Élet-Stílus

Hoki-vb: újra trónra ültek az oroszok

Tizenöt év szünet után lett újra világbajnok az orosz jégkorong-válogatott, miután a döntőben - hosszabbítás után - 5-4-re verte a házigazda, egyben címvédő Kanadát. A finálé hőse az eddig gyengélkedő Ilja Kovalcsuk volt.

Az oroszok kezdték jobban az aranymeccset, lévén már az első lövésükből megszerezték a vezetést. Ezt követően azonban Kanada nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és ennek következtében – némi bírói támogatással – fordított is.

A házigazda kanadai csapat sorra kapta az emberelőnyöket – az oroszok a 20-ból 10 percet játszottak kisebb létszámban a nyitó harmadban -, továbbá vezető gólját egyértelmű szabálytalanság előzte meg, igaz, ezután a kilépő Chris Kunitz varázslatos gólt lőtt: nagy erővel a bal felső sarokba vágta a korongot.

Előtte és utána Brent Burns volt eredményes, a harmadik kanadai gólt kettős fórban ütötte. Az oroszoknál Alekszander Szjomin duplázott a második játékrész elején. Ugyanakkor hiába támadt nagy elánnal az orosz sereg, egyenlíteni egyelőre nem tudott, egyrészt Cam Ward bravúrt bravúrra halmozott a vasak között, másfelől – torna a legjobbjának megválasztott – Dany Heatley is villant: a rövid saroknál a kapuba püfölte a pakkot.

Ovecskinék öröme (MTI/EPA)

Ovecskinék öröme (MTI/EPA)

A harmadik harmadban – kétgólos előnynél – alaposan visszavett a tempóból a kanadai együttes, és erre rá is fizetett, a hihetetlenül motivált szbornaja ugyanis kiegyenlített. Előbb Alekszej Terescsenko, majd a vb-n első gólját jegyző Ilja Kovalcsuk volt eredményes. Következhetett a hosszabbítás, melynek második percében a tavalyi finálét (is) eldöntő Rick Nash nagyot hibázott, a nézők közé ütötte a korongot, amiért a játékvezetők – tanakodás után – a büntetőpadra ültették.

Négy a három ellen támadhatott tehát az orosz válogatott, és élt is a felkínált lehetőséggel, Kovalcsuk második, szó szerint aranygóljával pontot tett a csata végére – ekképp 1993 után újra világbajnoki címet ünnepelhettek az oroszok. „Ezen a tornán nem az volt a lényeg, hogy ki lő gólt, a csapat eredményessége volt a fontos. Persze mindenki azt kérdezte tőlem, mikor találok már be…” – így döntő hőse, Kovalcsuk.

„Fantasztikus érzés, hogy mi vagyunk a világbajnokok. Különösen nagy öröm, hogy a hoki őshazájában nyertünk” – így Alekszander Ovecskin. Oroszország nem is érdemtelenül lett aranyérmes – ámbátor, kanadai siker esetén is ugyanezt írhattuk volna. „Csalódottak vagyunk, de hirtelen halálban bármi megtörténhet” – mondta a kanadai kapitány, Ken Hitchcock.

Világbajnoki döntő:
Oroszország-Kanada 5-4 (1-3, 1-1, 2-0, 1-0), h.u.
Gól: Szjomin (2., emberelőny, 22.), Terescsenko (49.), Kovalcsuk (55., 63., ee.), illetve Burns (4., 15., kettős ee.), Kunitz (10.), Heatley (30.)
Kapuralövés: 32, ill. 29
Kiállítások: 12 perc, ill. 8
Kapusok: Nabokov 25 védés/29 lövés, ill. Ward 27/32

—-Négy orosz az évszázad csapatában—-

Wayne Gretzky vezeti az évszázad csapatát, melynek összeállítását vasárnap tette közé a 100 éves nemzetközi szövetség (IIHF). Az együttes 16 ország 56 szakemberének szavazata alapján állt össze. Gretzky az egyetlen kanadai játékos a legjobbak között – igaz, ő az első helyen került be.

A voksolás eredménye orosz (szovjet) fölényt mutat, Vlagyiszlav Tretyak, Valerij Harlamov, Szergej Makarov és Vjacseszlav Fetyiszov – illetve Gretzky – mellé még a svéd Börje Salming fért be az alakulatba. Az elmúlt évszázad jégkorongos sztorija az amerikai válogatott 1980-as olimpiai győzelme lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik