Nyugtalan adósálmok

Mire a honi lakossági piac megtanulta a jelzáloghitelezés alapjait, s hiba nélkül fel tudta mondani a leckét, hogy „értékbecslés, THM, közjegyzői díj, többszörös fedezet, 5 éves kamatperiódus, rejtett költségek”, addigra elterjedtek a devizaalapú hitelkonstrukciók. Igen ám, de ezt még épp csak „dadogja” a piac, s máris nyakunkon a tengerentúli hitelválság. Közvetlenül ugyan nem érinti az agyonbiztosított honi jelzálogpiacot, hatásai mégsem elhanyagolhatóak.
A globális befektetői hangulat változása ugyanis kisebb kockázatvállalási hajlandóságot jelent, ami a hazai állampapírpiacon nagyobb kockázatként és irreálisan magas hozamokban csapódik le. Ez utóbbi közvetlenül érinti a hitelekhez kapcsolódó állami támogatásokat, illetve az ötévenkénti átárazások után kialakuló, új kamatszinteket.

Szintén a nemzetközi pénzügyi válság számlájára írhatóak a devizapiaci „meglepetések”, amelyek a kedvező vagyis alacsonyabb kamatszinthez igazodó hitelek törlesztőrészleteit fejelik meg, esetenként nem csekély árfolyamveszteséggel. És akkor a most terjedő jenalapú hitelek sokszoros kockázatáról még nem is szóltunk.

Átárazási pánikban
Mielőtt a most oly divatos devizaalapú hitelek veszélyeihez érnénk, vessünk egy pillantást a korábban joggal népszerű, államilag „dotált” forinthitelekre. Pontosabban arra, hogy mi okozta a forinthitelezés háttérbe szorulását, s hogy mivel számolhatnak a hitelpiaci „dinók”, amikor az ötéves, kedvezményes kamatperiódusuk lejártával eljön az átárazás napja.

Ma már jól látható, hogy az ezredforduló táján fénykorát élő forinthitelezés alkonyát a 2003 decemberében hatályba lépett, lakástámogatásokról szóló kormányrendelet-módosítás jelentette. Ekkortól ugyanis megszűnt a korábbi, bankok és ügyfelek számára kedvező állami támogatási rendszer, s változott az adósokat védő kamatplafon szabályozása. Az új rendben jelentősen csökkent és az állampapírhozamhoz igazodott az állami támogatás, egyúttal magasabb és mozgatható lett a kamatplafon, hogy a bankok is haszonhoz juthassanak.

Ahhoz persze, hogy ennek máig tartó, sőt éppen napjainkban felerősödő hatása legyen, hozzájárult az euróbevezetés egyre távolabbi jövőbe tolódása is. Az eredeti, 2003-as elképzelések ugyanis két szempontból is optimista prognózissal számoltak. Egyfelől, az akkor még 2008-as euróbevezetési tervből indultak ki, másrészt arra számítottak, hogy a 2007-ig radikálisan csökkenő állampapírhozamok az ötéves kamatperiódusú hitelek átárazódásakor csak kevéssel nagyobb terhet rónak a forintadósokra.

Ha ez a várakozás bejött volna, akkor az ötéves kamatperiódusukban „üldögélő” ügyfeleknek nem lenne mitől tartaniuk, s a hitelek ötszázalékos állampapírhozam mellett árazódnának, ami 6,5–7,5 százalékos kamatplafonokat feltételezne. Ezzel szemben még idén is 8 százalék feletti az ötéves hozam, ez pedig azt jelenti, hogy érzékelhetően emelkedhet azoknak a forintadósoknak az adósságterhe, akik 2003 után vettek fel államilag támogatott lakáshitelt.
A terhek emelkedésének oka részint az ötéves kamatperiódusok kifutása és az ezzel járó támogatáscsökkenés, részint az, hogy a tartozások átárazódása rendkívül magas hozamkörnyezet mellett történik. Így a jelenlegi vagy annál kedvezőtlenebb állampapír-piaci viszonyok tartós fennmaradása mellett jövőre akár 8–10 százalékos kamatplafonnal is számolhatnak azok, akiknek akkor árazódik át a hitele.

Az állampapír-piaci hozamok 2003-ban prognosztizált radikális csökkenésének elmaradásáról Németh Dávid, az ING Bank elemzője azt mondja, hogy amíg 2004-ben az egyéves futamidejű állampapírok éves átlagos hozama 8 százalék körül alakult, addig most az ugyanilyen futamidejű papíroké 9,3–9,5 százalékos. Az ötéves papírok hozamát tekintve pedig lényegében nincs változás, maradt a 9,1 százalékos szint. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a hozamok csökkenésével kalkulált, annak többletköltségekkel kell számolnia forinthitelének ötéves kamatperiódus-lejártával történő átárazásakor. A mostani hozamkörnyezet természetesen extrémnek tekinthető, mondja Németh Dávid, éppen ezért az ING Bank prognózisa 1-2 százalékos hozamcsökkenéssel számol 2009-re, de ez is csak annyit jelent, hogy a 10 éves futamidejű eurókötvények és a magyar állampapírok 4,4 százalékos hozamkülönbsége 3 százalék körüli értékre csökken.

Nem volt mese, forrás kellett!
Nem a bankok felelőtlensége vagy a hitelfelvevők nemtörődömsége vezetett tehát a devizahitelek hazai elterjedéséhez, hanem a korábban kormányzati célként meghirdetett lakástámogatási programok kifulladása és az a gazdasági, gazdaságpolitikai környezet, amely a „világ élvonalába” tartozó kamatszint mellett egyszerűen nem kínál olcsó hazai forrásokat. Hitelkihelyezők és hitelfelvevők közös ügye volt tehát az elmúlt években az olcsó hitelforrások keresése. Más kérdés, mondhatni, szerencsétlen egybeesés, hogy a globális pénzügyi válság gyakorlatilag egybeesett a devizalapú hitelek honi elterjedésével.

Ha megvizsgáljuk például a svájcifrank-alapú hitelek és a forintalapú hitelek átlagos költségmutatóit, akkor azt látjuk, hogy idén januárban előbbi 18,7 százalék volt, utóbbi pedig 25,6 százalék. Az elmúlt évekre visszatekintve az is észrevehető, hogy a különbség nagyjából az 5 és 12 százalék közötti sávban mozgott – végig azonos előjellel. Az év eleji alacsony szint idén az első fél évben várhatóan tovább tágul, a magyar jegybank ugyanis a tavaly elhalasztott kamatdöntő lépések miatt legalább az első hat hónapban folyamatos kamatemelési nyomás alatt áll majd, vagyis a két ország közti kamatrés tágulása szinte elkerülhetetlen.

Ha ez így van, akkor mi a gond a devizaalapú hitelekkel? Csupán annyi, hogy a mai befektetői környezetben a szektorális és térségi kockázatok növekedésével a forint volatilitása extrém módon megnövekedett, rövid távon még az irányok is kiszámíthatatlanok. Ezt erősíthetik a globális piacokat befolyásoló tengerentúli pánikreakciók, amelyek felértékelik az olyan hagyományos menekülőutakat, mint az arany vagy a svájci frank. És itt lép színre a magyar adósok árfolyamkockázata, hogy hamar elolvassza a kamatelőnyöket.

A kockázatspirál árnyékában
Ha előbb a forinthitelek alkonyának pontos időpontját próbáltuk megadni, most a hazai devizaalapú hitelek kockázatának meglódulását érhetjük tetten. A kincsképző funkció túlhangsúlyos volta miatt „kicsit veszélyes” svájci frank mellett ugyanis megjelentek nálunk a jenalapú hitelek. Ezzel egy nálunk alig ismert deviza gondjai, problémái is megérkeztek a magyar hitelpiacra.

A jegybank nemrégiben kelt figyelmeztetése gyakorlatilag visszhangtalan maradt. A kockázatot persze csökkenteni lehet valamilyen jeneszközzel vagy jövedelemmel, esetleg devizapiaci pozícióval (lásd keretes írásunkat). Csakhogy ilyen fedezet vagy pozíció a magyar lakossági ügyfeleknek tipikusan nem áll rendelkezésükre…