Nem jó, ha az embernek nincs pénze, de az sem fenékig tejfel, ha van. Nehéz ugyanis eldönteni, hogy mit kezdjen vele az ember, hol tartsa, hogyan kamatoztassa, hogy fialtassa. Különösen, ha valaki nem követi a nemzetközi és hazai gazdasági trendeket, vagy épp elvész az információtengerben. Ez esetben mindenképpen tanácsot kell kérnie.
Kitől? Kérdezze meg a sógorát, akitől a család többi tagja is mindig eligazítást kér? Sétáljon be a bankba vagy egy brókercég irodájába, és reménykedjen, hogy valóban hozzáértő, türelmes és kedves ügyintézőt fog ki magának, aki alaposan tájékoztatja őt az éppen aktuális befektetési ajánlatokról – azok minden előnyével és kockázatával együtt? Hívja fel biztosítási ügynökét, aki mostanában már befektetési és hitelajánlatokkal is szokta bombázni? Forduljon egy magát függetlennek és a pénzügyek minden területén járatosnak mondó tanácsadóhoz? Böngésszen a neten az ajánlatok között, és hozzon döntést önállóan? Ezek mindegyike járható út, de hogy kinek melyik válik be, azt csak utólag lehet lemérni.
Mindenesetre van néhány alapkérdés, amelynek megválaszolását egyetlen kisbefektető sem úszhatja meg, és minden egyes döntés előtt újból el kell rajta gondolkoznia. Ezek a következők: mennyi időre tudom nélkülözni a pénzt; mennyire ódzkodom a kockázattól, és cserébe mekkora hozammal lennék elégedett; illetve előfordulhat-e, hogy a tervezettnél korábban hozzá kell nyúlnom a megtakarításomhoz?
Ha az illető, akitől éppen tanácsot kérünk, ezeket a kérdéseket elmulasztja feltenni nekünk, akkor jobb, ha azonnal hátat fordítunk neki, és más mankót keresünk. A futamidő, a kockázattűrő képesség vagy hajlandóság, valamint a likviditás ugyanis olyan alapvető kérdések, amelyek megválaszolása nélkül senki sem hozhat felelős döntést, és nem adhat felelősséggel tanácsot.
Nem véletlen, hogy az európai uniós szabályozás e tekintetben sokat szigorodott az elmúlt években. 2008-tól már a magyar piacon tevékenykedő befektetési szolgáltatóknak is a korábbinál részletesebben és egységes módon kell tájékoztatniuk és a megfelelő kockázati kategóriába besorolniuk ügyfeleiket.
Banki csatornák
Ha tehát valaki betér egy fiókba azzal a szándékkal, hogy bizonyos pénzösszeget a számára legjövedelmezőbb módon befektessen, akkor a banknak vagy a brókercégnek először egy úgynevezett alkalmassági tesztet kell kitöltetnie az ügyféllel, amely alapján kiderül, hogy az illető mely kockázati kategóriába tartozik, és ekképp milyen portfólió – stabil, konzervatív, kiegyensúlyozott, dinamikus vagy éppen agresszív befektetési eszköz – javasolható számára.
Ha pedig valaki egy kockázatosnak tartott befektetési terméken – egy részvényen, kárpótlási jegyen, netán határidős vagy devizaügyleten – gondolkozik, akkor még egy úgynevezett megfelelési teszten is át kell mennie, amelynek során saját pénzügyi ismereteiről kell számot adnia. (Persze ezen a teszten meg is lehet bukni, és ettől még a bank teljesíti a megbízást, ha az ügyfél továbbra is ragaszkodik hozzá, de innentől kezdve „leveszi a kezét” a kliensről, mondván, döntését saját felelősségére hozta meg.)
A kérdőívek kitöltésével még senki sincs sokkal előrébb. Ám a befektetési döntéshez szükséges három alapkérdés közül a legnehezebbet (a kockázattűrő képességre vagy hajlandóságra vonatkozót) voltaképpen megválaszolta. Egy átlagos kisbefektető ezt követően vagy elfogadja a bank vagy befektetési szolgáltató fiókban ülő alkalmazottjának aktuális ajánlatát, vagy jó esetben további segítséget, úgynevezett „személyre szabott” pénzügyi tervezést kérhet.
Ez a szolgáltatás ma már nem feltétlenül csak a több tízmilliós összegeket forgató privátbanki ügyfelek kiváltsága. Az erős lakossági verseny hatására több nagy hazai bank is elindult ebbe az irányba a „mezei” ügyfélkörben is, gyakorlatilag minden befektetési limit és extra költség nélkül.
Ez valószínűleg szebbnek hangzik, mint amilyen valójában. A gyakorlatban általában arról van szó, hogy a már említett tesztek kiértékelésével egy előre gyártott befektetési mátrix adja ki a javasolt értékpapírok körét, az efféle pénzügyi tervezéstől tehát senki se várja, hogy igazán unikális tippeket kap, vagy hogy az ő személyes életkörülményeit (adózási szempontjait, nyugdíj-előtakarékossági igényeit) messzemenően figyelembe tudják venni.
Erre legfeljebb a privátbanki ügyfelek esetében kerítenek módot, de ilyen szolgáltatáshoz tipikusan 30–50 millió forint befektethető vagyonra van szükség, és még ilyenkor sem mindenhol ingyenes a szolgáltatás. Mindenesetre annak, akinek sok pénze, de kevés ideje van, valószínűleg érdemes rábíznia magát egy professzionális privátbankárra. Ilyenkor a bank a kezelt vagyon 0,5–1,5 százalékáért rendszeres egyeztetéseket követően segít a döntéshozatalban, vagy teljes körű felhatalmazással (diszkrecionális vagyonkezelés formájában) az ügyfél hozamelvárásainak és kockázattűrésének ismeretében egyedül kezeli a rábízott portfóliót.
A különböző banki csatornák esetében ugyanakkor számolnunk kell az intézmény „elfogultságával”. Vagyis azzal, hogy a bankfiókban ülő alkalmazott, de sokszor még a privátbankár is csak az adott pénzügyi csoporton belüli terméket ajánlja fel az ügyfeleknek.
Függetlenül, univerzálisan
Adott kockázati tartományban a teljes pia¬ci kínálatot elvileg a magukat függetlennek mondó pénzügyi tanácsadók segítségével térképezhetjük fel, de itt sem árt az óvatosság. E tanácsadók szinte „osztódással szaporodnak”, kisebb-nagyobb cégek keretein belül vagy teljesen önállóan tevékenykednek. Képzettségükben és szaktudásukban igen széles skálán tudnak mozogni, és függetlenségük is kétséges. Sokszor ugyanis egyszerű „többes ügynökökről” van szó, akik párhuzamosan több pénzügyi csoporttal állnak szerződésben, hogy azok termékeit a lehető legnagyobb számban értékesítsék.
Éppenséggel előfordulhat, hogy a befektetőt érdeklő eszközfajtából valóban a legjobbat tudják felkínálni, de könnyen megeshet, hogy éppen a legjobb kimarad a merítésükből, miután csak azokat az ajánlatokat vetik össze, amelyek szerződéses partnereiknél elérhetők. Hogy mit tárnak az ügyfél elé, az még a jutalék mértékétől is függhet, értelemszerűen inkább annak a termékét kínálják, aki többet fizet.
Szintén nem árt némi szkepszis azokkal a tanácsadókkal szemben, akik „mindenhez értenek”. Ilyenek a „független” tanácsadói körben bőven akadnak, de ma már az egykori mezei biztosítási ügynökök is univerzális pénzügyi tudással kérkednek. Nem kétséges, hogy időről időre képzésben részesülnek, sőt felkészültségüket szakmai vizsgákon is tesztelik, de néhány jól irányzott keresztkérdéssel azért sokukat meg lehet fogni. Fő profiljuk ugyanis továbbra is a biztosítások közvetítése, hiteltanácsadással vagy befektetési tippekkel csak addig foglalkoznak, ameddig azokat a biztosításhoz lehet kapcsolni.
Tipikus példa a unit-linked (befektetési egységekhez kötött) életbiztosítások terepe, amelyeket ma már nem mint biztosítást, hanem mint első számú befektetési terméket adnak el az ügynökök, sőt hitelfedezeti megoldásként is gyakorta felkínálják. (Ebben az esetben arról van szó, hogy például egy lakáshitel felvételekor azért köttetnek meg egy unit-linked szerződést az ügyféllel, hogy a biztosítási díj befektetéséből származó lejárati összeg majd fedezze a hitelszerződésből fakadó tőketörlesztést a banknál. A konstrukció felfelé ívelő tőzsdei hangulatban kiválóan működhet, de bizonytalanabb időkben akár nagy mínuszba is kerülhet az adóssággal sújtott szerződő, aki sokkal jobban tette volna, ha hitelfedezetként garantált lejárati összegű, klasszikus életbiztosítást vásárol.)
A mindentudó üzletkötők mindent vivő ajánlatait tehát nem célszerű kritikátlanul elfogadni, különösen akkor nem, ha az átlagos piaci kamatszintet jóval meghaladó megtérüléssel kecsegtetnek. Ez általában véve is alapvető jó tanács: olyan ajánlatnak, amely mérsékelt kockázattal mindennél jobb hozamot kínál, egyszerűen ne dőljünk be!
Önállóan
A banki alkalmazottak, biztosításközvetítők és független pénzügyi tanácsadók mellett vagy helyett érdemes a különböző pénzügyi termékeket közvetlen forrásból is összevetnünk. Az internet adta lehetőségek birtokában ez ma már gyakorlatilag senkinek sem megoldhatatlan feladat: fel kell menni a pénzügyi intézmények honlapjára, igénybe kell venni az online biztosítási kalkulátorokat, a különböző betétválasztó vagy hitelszámító programokat, vagy például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) segítségét. A felügyelet honlapján számtalan, folyamatosan frissített termék-összehasonlító táblázat elérhető, és az eligazodást magyarázatok, intelmek segítik.
Az online csatornák költségkímélők is, tehát nemcsak böngészni érdemes, hanem az egyszerűbb termékeket (jellemzően banki betétlekötést, befektetésialap-vásárlást vagy például utasbiztosítást) célszerű a neten meg is vásárolni. Ilyenkor a közvetítők jutalékát mindenképpen megspóroljuk – igaz, jó tanácsaiktól is elesünk. A komplexebb pénzügyi termékek esetén azért több csatornán keresztül is érdemes információt gyűjtenünk, de az önálló döntéshozatalnak ez esetben is vannak előnyei. Siker esetén méltán lehetünk büszkék önmagunkra, ha pedig bukunk, legalább csak magunkat okolhatjuk.
