Élet-Stílus

Magabiztosan vezet Peterhansel

Az autósok között változatlanul a francia Stéphane Peterhansel (Mitsubishi) áll az élen, míg a motorosok versenyében továbbra is honfitársa, David Casteu (KTM) vezet összetettben a Közép-Európa-rali negyedik napja után. A magyarok szerdsán is megőrizték előkelő helyezésüket.

A “Kis Dakarnak” is nevezett viadal honlapja szerint a Dabas, majd Veszprém környékén rendezett újabb száguldást követően a magyar autósok közül Szalay Balázs (Opel Antara) a 14., míg Kis Sándor (Nissan Navara) a 16. helyet foglalja el.

Peterhansel mögött közel két perces hátránnyal a dél-afrikai Giniel de Villiers következik, a harmadik pedig a német Dieter Depping.

Galéria a negyedik napról

Galéria a negyedik napról

“A verseny nagyon szoros, igazán élvezem. Kedden este fantasztikus hangulat volt Debrecenben, a magyarok nagyon érdeklődőek voltak, csak azt sajnálom, hogy olyan későn érkeztünk meg” – mondta az MTI-nek a Dakar-ralin kilenc alkalommal (háromszor motorral és hatszor autóval) győztes Peterhansel.

Csütörtökön Jutaspusztán és Tapolca környékén zajlik a tereprali: a mért szakaszok hossza összesen 210 km lesz.

Közép-Európa-rali, állás összetettben a negyedik nap után
Autósok:
1. Stéphane Peterhansel (francia, Mitsubishi) 5:10:35 ó
2. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 5:12:19
3. Dieter Depping (német, Volkswagen) 5:12:36
…14. Szalay Balázs (Opel) 5:57:34
…16. Kis Sándor (Nissan) 5:57:56
…20. Fazekas Károly (BMW) 6:28:16
…22. Liszi László (Mitsubishi) 6:40:30
23. Varga Imre Tamás (Nissan) 6:47:49
…42. Palik László (Nissan) 7:51:14
…44. Kristóf Márton (Nisan) 7:59:49

Motorosok:
1. David Casteu (francia, KTM) 5:32:28 ó
2. Jaroslav Katrinak (szlovák, KTM) 5:33:56
2. Francisco Lopez (chilei, KTM) 5:35:51
…35. Nagy Péter (KTM) 6:36:09
…58. Hermann Henrik (KTM) 7:08:36

Quadosok:
1. Hubert Deltrieu (francia, Polaris) 6:23:28
2. Martin Antal (szlovák, Polaris) 6:55:00
3. Christophe Declerk (francia, Yamaha) 7:08:43
…11. Szabó László (Bombardier) 9:07:02
12. Mészöly Tamás (Polaris) 9:10:29
…14. Németh Norbert (Bombardier) 9:43:56

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik