Mozikban a Kis Vuk és az új Márai-film

Kis Vuk

A Fekete István ifjúsági regényéből Dargay Attila által 1981-ben filmre álmodott kultikus rókatörténetet (a Vukot) szövi tovább a televíziós sorozatairól (Linda, Angyalbőrben, Família Kft.) elhíresült producer-rendező, Gát György. A komputeranimált folytatásban egyszerre tör a mesebeli erdőre a galád vadászok csapata és egy lármás cirkusz. Itt talál a legifjabb Vuk apjára és egy vonzó rókalányra. Mondhatni többszörösen motiválttá válik, hogy kiszabadítsa a manézs rabságából az állattársakat, és elkergesse a lövöldözőket. Ebben néhány jószívű ember segít neki: Carmela, Alex és Doki.

Nézze meg a film előzetesét itt!

Szükséges-e az egykori kedvenceket folytatni? – vetődik fel a jogos kérdés a felnőttebb nézőben, különösen a Macskafogó 2. – A sátán macskája kétséges eredményességét követően. Nem, nem szükséges. Gát és társai – az animációért felelős Uzsák János – mentségére szolgáljon, hogy ez a folytatás kevéssé kapcsolódik az előző részhez (egyetlen korábbi szinkronhanggal sem találkozunk). Hiányzik belőle a magyar sajátosság (a helyi humor), vicceit – és látványát – tekintve szándékosan a nemzetközi, főképpen: hollywoodi trendekre támaszkodik.

A fiatal, az eredeti mese által nem érintett közönség élvezni fogja a filmet, és nem foglalkozik azzal, hogy a húsz évvel korábbi Vukot őszintén lehetett szeretni, az újat nem annyira. Lehet persze, hogy csak megszokás kérdése.

Eszter hagyatéka

A XX. századi magyar irodalmunk egyik legnagyobb – külföldön: a legismertebb – alakja, Márai Sándor filmre vitelével már többen próbálkoztak. Hazai földön az utóbbi időkben Iglódi István A gyertyák csonkig égnek című regényadaptációval indította a sort, vitatható színvonalon, ám annyi sajnálatosan fontos faktummal, hogy ez volt Agárdy Gábor utolsó filmszerepe. Sipos József tévéfilmes mostani mozija – az azonos címen íródott Márai-próza, az Eszter hagyatéka celluloidkockákra ültetése – minőségében más, mint Iglódi említett munkája, illetve az önéletrajzi írások ihlette, tavaly bemutatott Az emigráns – Minden másképp van című Szalai Györgyi–Dárday István alkotás. Jobb.

Ez a film igazi, a szó legszebb és legtisztább értelmében vett tévéfilmes feldolgozás. Sipos adaptációja szíven találja a negyven fölötti hölgykorosztályt – sajnos a többieket nem, vagy nem nagyon. A Balaton-felvidéki kúria kényszerű magányában vegetáló „vénülő” úrkisasszonyt (Nagy-Kálózy Eszter) – akinek egyedüli társa Nunu (Törőcsik Mari), egy beazonosíthatatlan korú és funkciójú szolgáló- vagy barátnő – utoljára meglátogatja élete nagy szerelme, Lajos (Cserhalmi György). Hajdanán a férfi azt ígérte, örökké mellette lesz, ám aztán mégis Eszter nővérét vette nőül. Eszter és Nunu érzi, mi több, tudja: Lajos végső vizitációjának nyomós oka van. A férfi akar valamit…

Az Eszter hagyatéka nem mai film. Egy hajdani módszer szerint, gyönyörű képekben (operatőr: Gózon Francisco), régi ízekkel mesél el egy régimódi történetet. Mindezt nagyszerű színészekkel, jó rendezővel, megőrzendő irodalmi alapanyaggal teszi. Ezért is fáj nekünk az elmúlás.

Angel

Íme, így néz ki, amikor átlépünk a giccshatáron: a meghökkentéseiről nevezetes francia filmfenegyerek (inkább már ember), François Ozon valószínűleg megunhatta maga magát, és igazi klasszikus – értjük: elfolyós – amerikai tévéfilmutánzatot alkotott. Elég, gondolhatta, a mélytartalmas nagyotakarásból meg útkeresésből, hoppá, itt egy kis őszinte romantikus kosztümösség, túlcsorduló érzelmekkel.

A XX. századi angol írónő, Elizabeth Taylor (aki nem azonos a sztárszínésznővel) regénye alapján egy Edward-korabeli angliai leányzó, Angel Deverell (Romola Garai) életébe kapaszkodhatunk bele egy rövid időre. Az élet csúnyaságaitól csömörlött kishölgy romantikus fantáziáit papírra veti, és egy vállalkozó szellemű és megértő kiadó (Sam Neill) meg is jelenteti. Szenvedélyes történetei – úgy tűnik – a való világban megelevenednek. Vele mindenképp.

Nézze meg a film előzetesét itt!

A regényírónő bőségesen alkalmazza az ironikus felhangot – ez a filmből teljesen kimaradt. Angel – pedig személy szerint halálosan szerelmesek vagyunk az őt alakító magyar származású Garaiba, de itt csak „tipeg és tátog, mint a nyaratszaki csibe” (Karinthy Frigyes) – olyan, mint aki túlságosan sokat játszott Barbie-val és Kennel, miközben habcukorkákat majszolt. Ne feledjük, az említett termék hemzseg az „e” betűs adalékanyagoktól!

Ahová a Pápa is gyalog jár

Saját könyvét filmesítette meg a César Charlone és Enrique Fernández dél-amerikai alkotópáros. Az ötletében kissé Kamondi Zoltán Dolináját idéző filmben egy brazil határ közeli uruguayi városka (Melo) II. János Pál pápa látogatására készül. Nyilván – a várható hatalmas érdeklődőszámnak köszönhetően – sok helybéli azzal számol, hogy jól megalapozza a szerencséjét. Az isteni áldás mellett, ugye, legalább olyan fontosak az anyagiak…

A kisszerű csempészember, Beto (César Troncoso) például úgy dönt, hogy amíg egyesek kegytárgyakkal, zászlócskákkal, harapnivalókkal üzletelnek, ő szarból csinál aranyat. Tényleg. Hiszen a zarándokokra is rájön olykor-olykor a szükség.

Remek kis mozi Charlone és Fernández filmje, jellemző (mindennapi) figurákkal, akik természetesen úgy jelenítik meg a helyi színezetet, hogy egyetemlegesek. Jót tesz a filmjüknek a melankólia és a komikum, illetve az amatőr és professzionális szereplők keveredése/kevertetése. Igazabb, hitelesebb, bölcsebb lesz tőle. Filmjük nem tökéletes, az ötletük másfél óra alatt kifárad, a nézőknek azonban örömet és elgondolkodtató perceket szerez.

Cyberworld 3D

Újabb háromdimenziós csemege kerül a hazai mozikba! Bár nem a legfrissebb termék (nyolcéves) Elaine Despins és Colin Davies rendezők háromnegyed órás opusa, a benne szereplő népszerű rajzfilmkarakterek garanciát jelentenek a kedvező fogadtatásra. Az önreflektív történetben – akár csak a Bolondos dallamok – Újra bevetésen című élőszereplőkkel kombinált rajzfilm esetében – a Simpsonok és Z, a hangya merülnek a digitális virtualitásba, miközben a narrátor Phig folyamatosan három ördögfiókával (afféle komputerélősködővel: Buzzeddal, Wireddal és Frazzleddal) küzd a számítógépkódok, ezáltal a kibernetikus tér birtoklásáért.

A „rajzolt” képi világ, (nemkülönben) az egyszerű történet célközönsége a gyermek, aki valószínűleg vevő is lesz rá. Az ámító látványt most Paul Haslinger és Hummie Mann muzsikája színesíti, de hát ki foglalkozik ezzel, amikor az üdítően ostoba 3D-s amerikai család fánkjai végre elérhető közelségbe kerülnek?

Az utca királyai

Az eleddig elsősorban forgatókönyvírói munkáiról ismert tengerentúli filmes, David Ayer bűnfilmjében Oscar-díjas színészeket, mozi- és tévésztárokat – Forest Whitaker, Keanu Reeves, Chris Evans és Hugh Laurie – szedett össze, talán attól tartva, hogy Az utca királyai amúgy nem áll meg a saját lábán. Tény, hogy inog, és számtalan sebből vérzik, ám története, úgymond szalonképessé teszi az átlagfogyasztó számára. A felesége halála után megcsömörlött zsaru (Reeves) a munkájába temetkezik, mígnem a sorai között nem találkozik a korrupcióval, és az övéi ellen fordul.

A tucat rendőrségi thrillerek színvonalát a film nem lépi át, a főszereplő Reeves ikonikus alakjából (lásd: Mátrix-trilógia) inkább levon, mintsem hozzátesz. Ahogy mondani szokás: így múlik el a világ dicsősége.