Élet-Stílus

Szeles hivatalosan is elbúcsúzott

Noha már közel öt éve nem játszott tétmérkőzést, hivatalosan csak most jelentette be visszavonulását Szeles Mónika, a kilencvenes évek csillaga.

Az újvidéki születésű, amerikai és magyar állampolgársággal is rendelkező egykori világranglista-vezető menedzserén keresztül közölte, hogy nincs tovább: hivatalos is visszavonul.

„Az utóbbi időben eljátszottam a visszatérés gondolatával, de most úgy döntöttem: végleg abbahagyom a játékot” – mondta a 34 éves játékos, aki ugyanakkor tervez még egy-két barátságos találkozót, amelynek bevételét jótékony célokra ajánlja fel.

Szeles Mónika a 2003-as Roland Garroson játszotta utolsó tétmérkőzését – lábsérülése megakadályozta a további szereplésben. Az 1989-ben kezdődő profi pályafutása során kilenc Grand Slam-versenyt nyert, összesen 53 WTA-tornán nem talált legyőzőre, és több mint 14 millió dollárt „ütögetett” össze. A Sydney-ben rendezett olimpián bronzérmet szerzett.

Valami véget ért (tennisserver.com)

Valami véget ért (tennisserver.com)

A kilencvenes évek elején vitán felül a világ legjobbja volt, ám 1993-ban egy Steffi Graf-rajongó hátba szúrta a pályán, ezért hosszú ideig nem versenyezhetett. Visszatérése után már nem tudta megismételni nagy sikersorozatát. Utoljára 2002-ben, Madridban nyert tornát. A világranglistát 178 hétig vezette.

NÉVJEGY – Szeles Mónika (Monica Seles)
Született: 1973. december 2., Novi Sad (Szerbia)
Lakóhelye: Sarasota (Florida, Egyesült Államok)
Magasság/súly: 178 cm/70 kg
Profi pályafutásának kezdete: 1989
Visszavonulásának éve: 2008
Ütőfogás: kétkezes mindkét oldalon
Keresete: 14,891,762 dollár
Legjobb helyezése a világranglistán: 1.
Rekordja: 595 győzelem, 122 verség
Tornagyőzelmeinek száma: 53
Grand Slam-győzelmek: 9 (Australian Open – 1991, 92, 93, 96; Roland Garros – 90, 91, 92; US Open – 91, 92)
Olimpiai szereplés: bronzérmes (Sydney, 2000)
Rekordja párosban: 89 győzelem, 45 vereség
Tornagyőzelmeinek száma párosban: 6
Legjobb helyezése a páros világranglistán: 16.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik