Élet-Stílus

Ismét önálló lesz az Őrségi Nemzeti Park

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter kinevezése óta szorgalmazta az Őrségi Nemzeti Park önállóságának visszaállítását. A kormány a szerdai ülésén elfogadta az erről szóló rendeletmódosítást, így a nemzeti park újra önállóan működhet.

Szakmailag és pénzügyileg sem volt indokolt a fontos természetvédelmi terület önállóságának megszüntetése, az idő bebizonyította, hogy ez rossz döntés volt. Az önállóság visszaállítása nem igényel a költségvetéstől plusz forrásokat, a finanszírozást a tárca biztosítja – közölte Fodor Gábor. Sőt, az önállósággal a park jelentős pályázati összegeket is elnyerhet, regionális természetvédelmi és turisztikai központtá válhat – tette hozzá.

A park igazgatói posztjára pályázatot írnak ki. A nemzeti park 20 millió forintot fordíthat a természetvédelemnek fontos területek vásárlására. A többi nemzeti parknál is fontos feladatnak tartja a miniszter az ökoturisztikai fejlesztéseket. Erre az európai uniós forrásokkal együtt több mint 9 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Fodor Gábor szólt arról is, hogy az idén 200-ról 280-ra emelik a természetvédelmi őrszolgálat létszámát közös értékeink hatékonyabb védelme érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik