Élet-Stílus

Messiék Budapestre jönnek

Világsztárok egész sorával csap össze a magyar válogatott idén nyáron. Lapinformáció szerint júniusban az argentinok, augusztus végén a hollandok, s egyelőre még kérdéses időpontban a Barcelona labdarúgócsapata érkezik Budapestre.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a nyári hónapokban világsztárok adják majd egymásnak a kilincset a Puskás Ferenc Stadion vendégöltözőjében: június 4-én Argentína, augusztus 20-án pedig a holland válogatott szórakoztatja majd a magyar közönséget. Valamikor a két mérkőzés között – júliusban – a Barcelona is pályára léphet Budapesten.

Az argentinok elleni meccsre már csak azért is érdemes lesz odafigyelni, mert a gauchók ígéretük szerint a legerősebb felállásukban érkeznek: Carlos Tevez, Javier Saviola, Hernan Crespo, Esteban Cambiasso mellett Lionel Messi is itt lesz.

A lap az argentin szövetségnél érdeklődött a mérkőzés részleteiről. A válogatott menedzsere, Rubén Morchela elmondta, hogy a gauchók nyári programjában szerepel a magyarországi túra. Az összecsapás anyagi vonzatai azonban titkosak.

Kétszer is Budapestre jön (AP)

Kétszer is Budapestre jön (AP)

Az MLSZ vezetői a Barcelonával is felvették már a kapcsolatot, a szövetség alelnöke, a Spanyolországban remek kapcsolatokkal rendelkező Dunai Antal tárgyal a katalánokkal. „Hajlanának arra, hogy Budapestre jöjjön a csapat. A legnagyobb problémát az időpont egyeztetése jelenti” – mondta az alelnök. Ahogy három évvel ez előtt a Real Madrid Puskás Ferenc tiszteletére, úgy a Barca az idén Kubala László, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor emléke előtt tisztelegve játszana Budapesten.

Augusztusban 22-én pedig következne a holland válogatott, és ezután kezdődnének a világbajnoki selejtezők. Már csak az a kérdés, hogy ezeken a meccseken ki irányítja a magyar válogatottat. Remélhetőleg a mai nap során erre a kérdésre végre választ kapunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik