Kapcsolódó linkek
Arról, hogy mennyire jó, a skót menedzser szombaton is meggyőződhetett. A csatár a 11. percben egy hazai szabadrúgás után, a Campo által lekészített labdát vágta 15 méterről a hálóba – s ez három pont ért.
Merthogy a MU hiába igyekezett, hiába játszott fölényben, nem tudott egyenlíteni, így Gary Megson, a Wanderers edzője hatodik meccsén megszerezte az első győzelmét, örült is a lefújás után. Nem úgy Ferguson, akit elküldött a kispadtól Clattenburg játékvezető.
Sir Alex Ferguson kellemetlenül érzete magát (Getty)
„A Bolton nagyon agresszívan játszott, a bíró azonban nem védett meg minket, és a sok szabálytalanság megzavarta a csapatomat. Megmondtam a játékvezetőnek, amit gondoltam a ténykedéséről, de ez nem tetszett neki. A bíróknak fáj az igazság” – így Sir Alex.
A listavezető Arsenal a kieső helyen álló Wigant fogadta hazai pályán. Az „ágyúsok” ugyan jelentős fölényben futballoztak, ám sokáig képtelenek voltak bevenni a remeklő Pollitt kapuját. A Wigan ellenállása a 84. percben tört meg, ekkor Sagna beadása után Gallas fejelt góltérően. S ha egy üzlet beindul: egy perccel később Rosicky is betalált. Az Arsenal három ponttal vezet a Manchester United előtt, holott egy meccsel kevesebbet játszott, mint a nagy rivális.
Az élboly tagjai közül az Arsenalhoz hasonlóan a Manchester City, a Chelsea és a Liverpool is bezsebelte a három pontot. A nap legsimább győzelmét az Everton aratta, a liverpooliak hét gólt vágtak a Sunderlandnak. Yakubu és Cahill is duplázott. „Alighanem most játszott a legjobban a csapat, amióta én vagyok az edzője. Helyenként fantasztikusan futballoztunk, jó volt nézni, amit a fiúk műveltek” – büszkékedett David Moyes, az Everton trénere.
Premier League, 14. forduló:
Arsenal-Wigan Athletic 2-0 (0-0)
Gól: Gallas (84.), Rosicky (85.)
Kiállítva: Granqvist (54., Wigan)
Birmingham City-Portsmouth 0-2 (0-1)
Gól: Muntari (34.), Kranjcar (82.)
Bolton Wanderers-Manchester United 1-0 (1-0)
Gól: Anelka (11.)
Everton-Sunderland 7-1 (3-1)
Gól: Yakubu (12., 73.), Cahill (17., 62.), Pienaar (43.), Johnson (80.), Osman (85.), ill. Yorke (45.)
Manchester City-Reading 2-1 (1-1)
Gól: Petrov (11.), Ireland (90.), ill. Harper (43.)
Middlesbrough-Aston Villa 0-3 (0-1)
Gól: Carew (45.), Mellberg (48.), Agbonlahor (58.)
Newcastle United-FC Liverpool 0-3 (0-1)
Gól: Gerrard (28.), Kuyt (46.), Babel (66.)
Derby County-Chelsea 0-2 (0-1)
Gól: Kalou (17.), S. Wright-Phillips (73.)
Kiállítva: Essien (90., Chelsea)
Vasárnapi program:
West Ham United-Tottenham Hotspur, 14:30
Fulham-Blackburn Rovers, 17:00