Kapcsolódó linkek
A magyar csapat – amely a hétcsapatos csoportjában a hatodik helyen zárta az Eb-kvalifikációt – a negyedik kalapban kap helyet a világbajnoki selejtezők sorsolásán. Ez pedig azt jelenti, hogy három olyan együttessel kerülünk majd egy selejtezőcsoportba, amely nálunk – papíron – jobb játékerőt képvisel.
„Könnyű ellenfeleket nem kaphatunk, hiszen Európa legjobb húsz együttese ott van a lehetséges riválisaink között – nyilatkozta a FigyelőNetnek a sorsolás helyszínén, Dél-Afrikában tartózkodó Várhidi Péter.
„Az esélyeket a sorsolás után, vagy még később, a nyár végén érdemes csak boncolgatni. Addig sok minden történhet. Például a fiatal válogatottunk még tovább fejlődhet, s azok a kerettagok, akik most keveset szerepelnek a klubcsapataikban, idővel több lehetőséget kaphatnak. Ez utóbbi is jelentősen befolyásolhatja az esélyeinket a selejtezőben” – jegyezte meg a szövetségi kapitány.
A sorsolás kapcsán elmondta, az első, azaz a legerősebb kalapból olyan csapatot szeretne ellenfélnek, mely „játssza a futball”, s nem mellékesen: szerepel, „kifárad” a jövő évi Európa-bajnokságon.
„Nekünk dél-európai válogatottak feküdnének, és velük is ősszel, azaz nem sokkal a kontinensviadal után kellene találkoznunk” – magyarázta Várhidi, aki a honlapunknak kérésére készséggel összeállította az általa „megálmodott” vb-selejtezőcsoportot.
Várhidi Péter a helyszínen követi figyelemmel a sorsolást (MTI)
Nos, az első kalapból Spanyolországot választaná, a másodikból pedig a nemrég barátságos meccsen 1-0-ra legyőzött Lengyelországot. S ellenfélnek szeretné még Belgiumot, Albániát és Liechtensteint is.
Fontos tudni, hogy Európából 53 csapat vág neki a vb-selejtezőnek, s közülük 13 csapat juthat el Dél-Afrikába. A kilenc csoportelső automatikusan továbbjut, a nyolc legjobb csoportmásodik pedig oda-visszavágós párharcban dönt a fennmaradó négy helyről.
A selejtező sorsolására vasárnap 18 órakor kerül sor Durbanban.
Csavar a végére: még az is meglehet, hogy a világbajnoki selejtezőkön nem Várhidi dirigálja a magyar csapatot. A bajuszos edző sorsa a december 13-án esedékes MLSZ-elnökségin dől el.
Várhidi álomcsoportja:
Spanyolország
Lengyelország
Belgium
Magyarország
Albánia
Liechtenstein
—-Kalapbeosztások—-
1. kalap:
Olaszország
Spanyolország
Németország
Csehország
Franciaország
Portugália
Hollandia
Horvátország
Görögország
2. kalap:
Anglia
Románia
Skócia
Törökország
Bulgária
Oroszország
Lengyelország
Svédország
Izrael
3. kalap:
Norvégia
Ukrajna
Szerbia
Dánia
Észak-Írország
Írország
Finnország
Svájc
Belgium
4. kalap:
Szlovákia
Bosznia-Hercegovina
MAGYARORSZÁG
Moldova
Wales
Macedónia
Fehéroroszország
Litvánia
Ciprus
5. kalap:
Grúzia
Albánia
Szlovénia
Lettország
Izland
Örményország
Ausztria
Kazahsztán
Azerbajdzsán
6. kalap:
Észtország
Liechtenstein
Málta
Luxemburg
Montenegró
Andorra
Feröer-szigetek
San Marino
—-Selejtezők világszerte—-
Afrikában négy szakaszból áll a selejtező, s az utolsóban az 50 országból csupán a 20 legjobb lesz érdekelt. Itt öt kvartettet alakítanak ki, s a csoportgyőztesek utazhatnak Dél-Afrikába.
Ázsiában 41 ország küzd meg négy és fél helyért. Itt szintén négy kör után dől el a vb-résztvevők kiléte. A negyedik szakaszban a tíz legjobb két kvintettbe kerül, s végül az elsők és másodikok kvalifikálják magukat.
A csoportharmadikok ugyanakkor még megküzdenek egymással, s a győztes meccselhet Óceánia képviselőjével a világbajnoki helyért. Óceániában 10 válogatott kezdte meg a versengést, hogy három kör után a legjobb összecsaphasson az ázsiai selejtező ötödikjével.
Az Észak- és Közép-Amerikát tömörítő CONCACAF zónában három és fél hely kiadó. Itt 35 csapat vágott neki a sorozatnak, amely négy szakaszból áll. Az utolsóban már csak hat együttes lesz érintett, s ebből a hatból az első három jut ki a világbajnokságra, míg a negyedik a dél-amerikai zóna ötödikjével vívhat két meccset a vb-részvételért.
Dél-Amerikában a tízcsapatos versengés első négy helyezettje utazhat a tornára, az ötödik pedig a CONCACAF-negyedikkel játszik.