Kapcsolódó linkek
A legjobbjait, Mauro Espositót és David Suazót nyáron kiárusító Cagliari legutóbbi öt bajnokiján csak két döntetlent tudott felmutatni. Ennek ellenére a november 25-i Milan elleni meccsre készülő új szakvezető bizakodó – s szeretné megismételni a legutóbbi menetelést. A 2005-06-os idényben kieső helyről kormányozta „nyugodtabb vizekre” csapatát.
„Olyan minden, mintha csak két hete távoztam volna” – árulta el első sajtótájékoztatóján az új stábot felállító Sonetti. „Meg kell említenem, hogy Giampaolo kiváló munkát végzett, s nem rajta múlott a sikertelenség.”
” Hű maradok majd az általa is kedvelt 4-33-as, illetve 4-4-2-es hadrendhez. Fiatal szakember, benne van a potenciál, s mindenféle irónia nélkül, tapasztalatból állítom, hogy a kudarcokból is lehet tanulni. Sok forduló van még hátra, így távolról sem reménytelen a helyzetünk.”
A csapat teljes kispadja megújul: másodedző a Sonettivel többször is közreműködő Gigino Vallongo lesz, a felkészítésért Gianfranco Ibba, míg a kapusokért Leonardo Cortiula felel majd.